Kell írnom egy kis limonádét, mert túl komoly dolog forog a fejemben és most egy kicsit szeretném csillapítani, mert ott még nincsenek szavak - csak érzések.
Na akkor egy limonádét? Igen!
Hetente több helyre járok ebédelni, van ahová sűrűbben és van ahová kevésbé. A szokást a hangulat (és jelenleg a szakadó eső is) befolyásolja, még akkor is, ha én magam határoztam el, hogy rendszert viszek bele.
Egy szép tavaszi napon - ebédidőben - kóboroltam a belvárosban és egy kis utcában rátaláltam egy apró salátabárra. Összesen két bárpult jellegű helyen öt, szűkre tervezett, kucorgó van, ahol én rendszerint a jobb sarokba ülök, közel a szalvétához, evőeszközökhöz és a fiatalokhoz, kik az ebédemet készítik - frissen.
Történt az, hogy pénteken későn mentem ebédelni, vendég már egy szál sem és én megkérdeztem adnak-e még nekem valamit enni.
- De jó, hogy jössz! Úgy örülök neked! - szólt a szakács a bárpulttól, ahol épp mindenki bandázott.
- Na. Mégis miért? Azt sem tudom mit egyek...
- Mert olyan jó látni mikor jössz! Mosolyogsz, látszik rajtad, hogy szinte hedonista módon imádod és élvezed az életet!
- Jó ezt hallani - mosolyogtam tovább, mint a vadalma és kértem egy mátrai borzast.
- Jó választás! - ezzel a szakács bevonult hátra és a többiekkel bandáztunk tovább.
Nevetgéltünk, együttesekről, koncertekről csevegtünk, merre jártam, hát a Campuson és így tovább, miközben készült az ebédem és a pultos fiú rájött, hogy nem ez a saláta való hozzá, amit elkezdett nekem a tányérra szedni, majd félredobta kicsit morcosan a tányért.
- Jaj ne! Én tényleg csak megnéztem mit kapok, de nekem az jó lesz! - kiáltottam szinte a távolodó tányérnak.
- De ehhez nem ez való.
- Nem baj! Zöldség, az zöldség - ragaszkodtam a kiszedett vegyes finomsághoz - de rizst azt nem kérek.
- Akkor kérsz esetleg valamilyent még mellé?
Én pedig választottam egy különleges répasalátát, hogy azt megkóstolnám.
- Most tényleg, ugyan mi bajom lehetne, idejövök éhesen és frissen készítitek az ebédem, választhatok hozzá lényegében, amit megkívánok, ha nem kérem a rizst, az sem baj.
Nevetgéltünk, beszélgettünk az étlapról, kinek mi a kedvence és ezzel zártuk a hetet, meg a boltot.
Hétfőn a főnökkel ettem egy másik helyen, viszont kedden visszajöttem ide.
- Képzeld! Megcsináltam a kedvenced és izgultam jössz-e ma. Vasaltcsirke van rösztivel és salátával.
- Akkor azt kérek! - kiáltottam soron kívül a szakácsnak és már készült is.
Emberek jöttek, mentek, tele volt a pult.
- Húú, ez a cékla ez milyen?
- Almás és gyömbéres.
- Megkóstolhatom?
- Persze, akkor olyat adok.
- És azt a répást is kérlek - mutattam egy halom sárgarépára földimogyoróval és aszalt szilvával.
Megkaptam és egyszerűen egy orgazmus volt a gyomromnak. Minden falatot élveztem és közben arra gondoltam, mekkora öröm, hogy én szeretek enni...