Itt minden mindennel összefgg, és általában az a legjobb vétel, ha kombó jegyet veszünk. Így volt ez a Discovery Cove-val is, kaptunk mellé jegyet a Sea World parkba.
Már 10 éve is szerettem, de azóta rengeteget változott. Ez egy igazi tengeri állatkert, sok állat-show-val és hullámvasúttal. Utóbbiból kettő működött, de hát tél van, a szezon februárban indul, hétköznap és senkinek sincs kedve csurom vizesen kiszállni a kocsiból 15 fokban.
Rendkívül kevés ember volt, mikor megérkeztünk. Letöltöttem az applikációt - mint a rutinrókák, de teljesen felesleges volt. Szép kényelmes tempóban a elindultunk a Manta hullámvasútra.
Ott álltunk és láttuk, hogy kb öt perc a várakozási idő, így azonnal, futva vágtunk neki a lépcsősornak, ami átvezetett egy akváriumon, és mintha egy barlangon át mentünk volna a rájákig.
Bejött a szerelvény, mi a hatodik sorhoz álltunk sorba. Megállt és hosszú percekig nem történt semmi. Már igazán aggódtunk a benne tekedt utasokért, mikor bemondták, kis technikai malőr, de legyünk nyugodtak. Közben az utasok változatlanul vártak sorukra, mi kíbiceltünk a sorban.
- Nézd! Elhagyta a cipőjét! Szerintem jönnek egy 46-os sportcipővel és ennyi az egész!
Viccelődtem, de mind jobban kezdtem megijedni. Azzal nyugtattam magam, hogy ezek a cuccok ezerszer túl vannak biztosítva és semmi bajunk sem lehet, de amikor már 10 perce bámultuk őket... akkor engedett a vasút és végre kiszállhattak, minket pedig visszafordítottak és áttereltek a másik vágányhoz.
Már reszketve ültem be. Tényleg én fogok a szélén ülni?
Rám csapódott a hidraulikus kar és úgy éreztem kalodába zártak. Levegőt is csak módjával vehetek. Majd jött egy lány, és mindenkire rátolta mégegyszer a kart és bokán rúgta, zár-e rendesen a szerkezet. Zárt.
Így üldögéltünk, majd egy laza mozdulattal, 90 fokot elforgatva, átfordított kutyapózba. Arccal a padló felé és a fenekem már nem érte az ülést. Csak a kar tartott, s én azonnal visítottam, de már indultunk is.
Talán másfél percig ordítottam egyfolytában. Lentről nem látszott, hogy ezt mindenki kutyában tolja végig, és a szívem-lelkem megtelt hálával, hogy mi nem lógtunk ott extra 10 percet, mint az előző szerelvény utasai.
Az adrenalin-fröccs viszont megvolt. Határozottan kevésbé bírom, mint 10 éve. Utána bementünk egy 4D moziba, ahol én a helikopter szimulátort választottam. Senki sem ült mellettem a sorban, olyan kevesen voltunk. Szám szerint heten... a hat sorban. A mozi közepén éreztem, hogy ezt nem bírom és rosszul leszek. Már nem tűnt jó döntésnek, elég lett volna a lazább 3D.
Nem volt idő rosszul lenni, ettünk egy kis snack-et és rohantunk az Orca-showra. Még mindig csodálatos, bár már teljesen más. Ezek az állatok hatalmas és csodás lények. A legjobb az volt, ahogy a show után ment az egyik plusz simogatást lejmolni az emberhez és bizony teljes hab testét, a hasi oldalon, végig kellett cirógatni.
Aztán átfutottunk a gyerek-parkon, gyerek Shamu-vasúttal és mókusokkal. Odajött és kérte a mogyorót, mi pedig lelkesen ettük le a csokit az M&M-s -ről és adtuk nekik a mogyorót.
A parkban annyira kevesen voltak, hogy most megértük azt, nem kellett sehová rohanni, mindenhová odaértünk és minden show-t láttunk. Az oroszlánfókák gimijét és a delfinek táncát a papagájokkal.
Amikor az oroszlánfóka színjátszó képességét mutatta be, leestem a székről. Eljátszotta a cápát.
Láttunk cápákat is és persze a pingvinek antarktisza sem maradhatott ki, ahol tartják a nulla fokot télen-nyáron. Még egy kis pingvinbébit is sikerült megfigyelni.
Hamar elment a nap és hazafelé megálltunk enni egy finom thai vacsorát, majd sétálni Orlando Disney Downtown-jában.
Olyan fáradtan jöttünk haza, közel 11 km gyaloglás után, hogy itthon már mindenkire csak a csendespihenő vár...
