Nyuszo csodálatos élete

Azt hiszem... Igen, vagy egy ilyen című Pilinszky vers is és igen, azt hiszem, de ettől függetlenül mégis.

Talán hiányzik egy emlékeztető a telefonjából. Talán tényleg klasszikus, nagyon IT.

És akkor éjszaka eszembe jutott pár apró cukiság még, amit kihagytam, de mindenképp emlékezni szeretnék rá.

Írtam én, hogy a pacák, míg ki nem érdemli, az egyszerűség kedvéért titulust kap.

Elmentünk. És olyan nagyon jó volt. És csak kavarognak bennem az érzések és a pillanatok. Négy éjszakát töltöttünk együtt.

Jól van. Izgulok, mint az állat.

Jeges vödör. Egyszerűen kell nekem.

Nem tudom. Nem tudom megmondani mikor volt legutóbb olyan, hogy a hosszú hétvégét együtt töltsem - közös akaratból - egy fiatalemberrel. Olyan volt, hogy csak én akartam és egye fenyő menjünk, de ez most más.

Puszilgatós. Puszilgatós, ölelgetős, odabújos vagyok. 

Megérzések vannak. Oké, szeretethiányos vagyok. Ő is. És mindketten kapunk a másiktól szeretetet. Érintést. Simogatást. Jó szót...

Hát helló. Ma nem nagyon volt időnk csevegni. 

Az egyik este találkoztam egy régi cimborámmal. Történetesen férfi és ugyan nagyon jó cimborák voltunk valaha és kábé ugyanonnan és ugyanonnan tudjuk folytatni a beszélgetést, ahol abbahagytuk évekkel ezelőtt, sosem huncutkodtunk.

Tegnap egy kicsit elkezdtem kétkedni. Talán csak azért, mert tényleg szabadságot ad.

A tegnapi bejegyzésemből egy dolog árad...

Újabb nap. Újabb, együtt töltött nap.

Egy idő után az ember lánya (szerintem a fia is), fogja magát és jelöli a "társkeri cimbiket".

Szóval, amikor valaki így figyel rám, mint a Levi és még tetszik is, akkor

Tegnap kicsíptem magam, mályva ruha - két tárgyalás. Akár egy randi is belefért volna.

Na kérem... úgy állunk, hogy naponta csetelgetünk, miután kedden feltámadt.

Dühös voltam. Nagyon dühös. És sértődött. Hát micsoda dolog, hogy nem hív fel?