Kell írnom egy kis limonádét, mert túl komoly dolog forog a fejemben és most egy kicsit szeretném csillapítani, mert ott még nincsenek szavak - csak érzések.

Na akkor egy limonádét? Igen!

Hetente több helyre járok ebédelni, van ahová sűrűbben és van ahová kevésbé. A szokást a hangulat (és jelenleg a szakadó eső is) befolyásolja, még akkor is, ha én magam határoztam el, hogy rendszert viszek bele.

Egy szép tavaszi napon - ebédidőben - kóboroltam a belvárosban és egy kis utcában rátaláltam egy apró salátabárra. Összesen két bárpult jellegű helyen öt, szűkre tervezett, kucorgó van, ahol én rendszerint a jobb sarokba ülök, közel a szalvétához, evőeszközökhöz és a fiatalokhoz, kik az ebédemet készítik - frissen.

Történt az, hogy pénteken későn mentem ebédelni, vendég már egy szál sem és én megkérdeztem adnak-e még nekem valamit enni.

- De jó, hogy jössz! Úgy örülök neked! - szólt a szakács a bárpulttól, ahol épp mindenki bandázott.

- Na. Mégis miért? Azt sem tudom mit egyek...

- Mert olyan jó látni mikor jössz! Mosolyogsz, látszik rajtad, hogy szinte hedonista módon imádod és élvezed az életet!

- Jó ezt hallani - mosolyogtam tovább, mint a vadalma és kértem egy mátrai borzast.

- Jó választás! - ezzel a szakács bevonult hátra és a többiekkel bandáztunk tovább.

Nevetgéltünk, együttesekről, koncertekről csevegtünk, merre jártam, hát a Campuson és így tovább, miközben készült az ebédem és a pultos fiú rájött, hogy nem ez a saláta való hozzá, amit elkezdett nekem a tányérra szedni, majd félredobta kicsit morcosan a tányért.

- Jaj ne! Én tényleg csak megnéztem mit kapok, de nekem az jó lesz! - kiáltottam szinte a távolodó tányérnak.

- De ehhez nem ez való.

- Nem baj! Zöldség, az zöldség - ragaszkodtam a kiszedett vegyes finomsághoz - de rizst azt nem kérek.

- Akkor kérsz esetleg valamilyent még mellé?

Én pedig választottam egy különleges répasalátát, hogy azt megkóstolnám.

- Most tényleg, ugyan mi bajom lehetne, idejövök éhesen és frissen készítitek az ebédem, választhatok hozzá lényegében, amit megkívánok, ha nem kérem a rizst, az sem baj.

Nevetgéltünk, beszélgettünk az étlapról, kinek mi a kedvence és ezzel zártuk a hetet, meg a boltot.

Hétfőn a főnökkel ettem egy másik helyen, viszont kedden visszajöttem ide.

- Képzeld! Megcsináltam a kedvenced és izgultam jössz-e ma. Vasaltcsirke van rösztivel és salátával.

- Akkor azt kérek! - kiáltottam soron kívül a szakácsnak és már készült is.

Emberek jöttek, mentek, tele volt a pult.

- Húú, ez a cékla ez milyen?

- Almás és gyömbéres.

- Megkóstolhatom?

- Persze, akkor olyat adok.

- És azt a répást is kérlek - mutattam egy halom sárgarépára földimogyoróval és aszalt szilvával.

Megkaptam és egyszerűen egy orgazmus volt a gyomromnak. Minden falatot élveztem és közben arra gondoltam, mekkora öröm, hogy én szeretek enni...