Egész reggel nyomta a Petőfi, hogy menjek Zamárdiba és egy szót sem hallottam tőle az én kedvenc halacskámról.
Mivel egyedül ültem az irodában és ilyenkor tényleg senkit nem zavar miféle zenéket hallgatok, munka közben bömbölt a rock. Vagy a Palya Bea. Vagy valami más és egyre inkább a mehetnékem és a to do listám közt forgattam a fejem. Munka, orvos (vagy nem lesz jogsim és nézhetek, mint Rozika a moziban és nem lesz semmiféle csavargás sem két hét múlva), kozmetikus, fodrász és Luluval megbeszéltük, hogy esetleg lemegyünk a koncertre. Számolgattam, néztem a tennivalókat és a koncert kezdési időpontját. 18:45, Zamárdi. Négykor kezd a fodrászom valamit ezzel a fakó tollazattal a fejemen, jó, ha hatra végez. Elkeseredtem és küldtem Lulunak egy üzenetet, ebből koncert nem lesz. Nem akartam bolondítani, amúgy is tanulnia kell (majd küldöm a sok pozitív energiát, hogy csak olyan kérdéseket kapjon szeptember elsején, amire lazán és mosolyogva tud válaszolni és ő legyen a kiválasztott), így bánatosan lemondtam a programról.
Délre kellett mennem a dokihoz és öt perccel tizenkettő előtt tettem ki a lábam az irodából. Így alakult, munka is van, na. Az orvos azt ígérte, hogy délben a kezembe nyomja a beutalókat és mehetek is. Nyomja a beutalókat, akkor én nyomom a gázt és megyek, majd egy nagyon piros lámpánál jött az isteni szikra. A barátnőimmel a legkevesebbet beszélgetünk a munkáról, épp ezért eszembe sem jut segítséget kérni, pedig...
- Titkárság tessék!
- Jó napot kívánok, Pusznyusz vagyok és Kis Margittal szeretnék beszélni, ki a VIP betegeket kezeli.
(A Margitkáért meg fog nyúzni. Legyen inkább Piroska.) A barátnőm azonnal elnevette magát a vonal túlsó végén és ígért egy visszahívást. Valami csoda folytán péntek délben 20 perc alatt kiértem a klasszikus belvárosból a külváros szélére a rendelőbe. Éreztem az erőt magamban. Ma legyőzhetetlen vagyok. Kell az a papír, hogy legyen jogosítványom még tíz évre. Az intézetben ezren vártak mindenfélére, leginkább a rendelés kezdésére, s én ott álltam tanácstalanul, mikor Piros visszahívott és megmondta a tutit.
- Kérj ide hozzánk beutalót és meg lesznek a leleteid hétfőn, meg a papírod is, amivel mehetsz az önkormányzathoz, foglalok neked időpontot a Margitkához. Így jó lesz?
Jó. Köpni-nyelni nem tudtam. Ez a VIP. Csak szólni kell. Egyre jobban tetszik, hogy kimondok mindent. Amit gondolok és azt is, amit szeretnék. Mennyivel egyszerűbb így az élet!
Laza egy órát vártam a három papírfecnire, de legalább hétfőre teljesen felkészült vagyok, így indultam el a város túlsó végére. Megint rádióztam és egyre kevésbé bírtam magammal. Még a hidat is benéztem, de ez sem zavart, csak elkezdtem versenyezni az idővel. A telefonom nyekergett, hogy legyek kedves enni, de ezt az időablakot most eltoltam. Majd eszem, ha lesz rá idő - gondoltam korgó gyomorral és próbáltam meggyőzni magam, hogy ettől még ügyes vagyok, ki nagyon szépen betartja, amit az orvosa előírt. Többé-kevésbé.
Fél három helyett, háromnegyed kettőre Óbudára értem és benéztem a szalonba.
- Kozmikának van vendége? - pusziltam meg Hajszobrászt.
Nem volt, így nekem esett. 3D műszempillák sorakoztak és varázsoltak tekintetet az arcomra. Ilyenkor nem csak az értelem süt belőle, hanem kerete is van. Még egy Van Gogh képnek is jól áll a keret. Megigazította a szemöldökömet és kész.
- Ha időben végzünk én elmegyek Zamárdiba. Ugyan semmim sincs, még jegyem sem, de én el akarok menni.
- Végzünk. Az tuti. Menj.
Így szeretnek. Ha önmagam vagyok és pont azt csinálom, amit én akarok. Villámgyorsan került fel a fejemre a festék.
- Hozzak egy kis kínait? - kérdezte legalább harmadszorra Kozmika.
- Hozz egy levest légyszíves - válaszoltam a fejmosó tálból.
Hozott. S miközben a piros festék beszínezte kifakult tincseimet, bekanalaztam.
- Ez mi?
- Dió.
- De mi van rajta? Méz?
- Vagy valami méz és cukor elegy.
- Szóval diétás! - lelkendeztem Kozmikának és elnassoltam pár szemet.
Leöblítettük a tengervizet a festékkel együtt a hajamból és Hajszobrász megbűvölte. Nagyon rövid és nagyon piros és pont a nagyon zene fesztiválra való. Egy dolog zavart, ott ültem irodai glancban, átlapolós ruhában (nem igaziból átlapolós, de úgy néz ki, ez a kényelmes verzió) és Pirostól még karácsonyra kapott háromkristályos nyakláncban, meg a S'Oliver csatos cipőmben.
- Nagyon nem vagyok fesztiválhoz öltözve.
- Csinos vagy. Menj!
Én nem is tudom hogyan, de negyed ötkor már a kocsiban ültem és belőttem a GPS-nek Zamárdit. Hétre ígérte ott leszek. Az csak negyedóra. Azt simán kiautózom az autópályán és nem is hittem, hogy Óbuda-Zamárdi ilyen hosszú lenne. Állandóan el akart vinni, de én kitartóan tartottam az Egérútra, ahol vettem gyorsan egy autópályamatricát és meg sem álltam a Balatonra vezető M7-ig.
Idegesített a GPS. Jó tempóban mentem és mindig el akart téríteni, így felhangosítottam a zenét. Fenébe is. Tudom az utat a Balatonra. Zamárdi a déli part, nem lehet eltéveszteni. Aztán egy kicsit belassultunk nyolcvanra és megböktem a szerkezetet. Nem akart autópályán menni. Hát megadtam neki a (kegyelem)döfést és hirtelen a közel egy óra menetidő helyett húsz percet írt. Már láttam. Ezen a koncerten én időben ott leszek.
Semmi nem volt nálam és még a kocsiban sem. 3000 ft készpénz és bankkártyák meg SZÉP-kártya. Alig hat óra múlt, mikor lehajtottam a sztrádáról Zamárdiba.
- Meglesz ez! - gondoltam szinte hangosan.
Azonnal leparkoltam a városházánál egy rendőrautó mellett. Ezt találtam és nem rizikóztam van-e lentebb hely. Ez megfelelt. Kivettem pénzt a takarékból, betettem a kártyáimat az Alanyás nesszeszerembe a papírjaimmal és az autó papírjaival együtt, a táskámat behajítottam a csomagtartóba és kész. Teljesen kész voltam a rohanásra.
Szedtem a lábaimat és közben csak éreztem ring a ruha körülöttem és meglehetősen feltűnő voltam a magam kis konszolidált megjelenésével az extrém csajok közt. Óriási kontraszt - mindenki megnézett.
Vettem jegyet, bementem és kerestem a színpadot. Megnéztem az órát, nincs időm körbejárni mindent - futás van. Nő vagyok. Térképolvasásban csapnivaló, így a bárpulthoz mentem.
- Szia! Egy Virgin Mojitot kérek. Még nem döntöttem el visszavezetek-e ma vagy sem. Merre van a bankos színpad?
- Szia! - köszönt rám a másik pultban lévő srác - De rég láttalak! Arra! - mutatott a partsáv túlsó végére.
Műanyag csevej és esküszöm fogalmam sincs ki volt és honnan ismerem. Ismerős volt az arca, de...
- Rohanok a Fish!-re, szia! - zártam le a beszélgetést és tényleg rohanni kezdtem.
A nagyszínpadot, a diszkót azonnal megtaláltam, de a kisszínpad egészen elbújt. Majd lementem a partra és annak a vonalában indultam el. Nagyon helyes döntés volt és még két szelfie-re, meg egy kólára is maradt időm. Egyszerűen legyőzhetetlennek éreztem magam. Megkezdődött a koncert és igen. Én vagyok, ki órabérben nyomkodja az entert. És erre a dalra kezdtem ugrálni.
És jöttek a számok, én táncoltam, lobogott a ruhám és mosolyogtam. Folyamatosan. Aztán hirtelen egy srác hátulról szinte rám esett (?).
- Ne haragudj, de olyan gyönyörű vagy! - csókolt a nyakamba és azonnal éreztem, hogy a receptoraim bizony nem rozsdásak, tökéletesen működnek. A jobb oldalamon a nyakamtól a lábujjamig tartott a libabőr.
Nem mondom, hogy szépen néztem és a srác kitartóan próbálkozott és még vagy három ilyen nyakrapuszit kaptam.
- Én esküszöm, ha leöntöd sörrel az egyetlen ruhámat, én megharaplak.
Milyen rémisztő tudok lenni, nem? Próbálkozott tovább, de én nem biztattam. Velem kábé egymagas srác és nem volt az esetem. Ilyenkor úgy tűnik nagyon felszínes tudok lenni, de a fejemben zsongott a mondat.
- De olyan gyönyörű vagy!
Nem kell vele vitatkoznom. Neki gyönyörű és kész. A koncert végén és a bárpulthoz mentem (kettő lépés volt), ő pedig eltűnt. Gondolom negyedóra múlva a sátrában szunyókált édesdeden és álmodozott a gyönyörűről. Vagy a gyönyörről. Inkább az utóbbi, ha valóban férfi volt.
Rövidnek találtam a koncertet, de mégis belefért a Fish!-diszkó, amit imádok és a Mi vagyunk itt, meg a Gyere ki a rétre is. Elégedett voltam, de majd a Kobuci kertben lesznek ők rendesen is.
Közben készülődött az Intim Torna Illegál, én pedig nyalogattam a kólámat és néztem a palikat.
- Jól van angyalkáim, egy magasabb táncpartnert kérek! - adtam parancsba és valahonnan ott termett.
Magas volt, szerintem szemtelenül fiatal és rengeteget ivott, de vagy sima tonikot, vagy nagyon jól bírja. Inkább az utóbbi. Tetszett és néhányszor táncoltunk is. Csapodár, részeg és vonzó mosolyú. Táncpartnert kértem. Azt kaptam. Fenébe. Aztán megláttam a bal fülcimpáját. Már nem volt benne az a (számomra visszataszító divatos) fülgyűrű, de a helye igen. Jaj. Tényleg nagyon fiatal lehet, mert ez az én tinikoromban még nem volt divatos. Ezek szerint lehet vagy huszonöt éves.
- Nem sikerült letöltenem az alkalmazást, neked megvan? - szóltam hozzá két táncikálás közben.
Naná. Fiatalság. Minden megvan. Megnéztem a programot, Punnany Massif - az jó lesz. Az Intim torna után odamentem és két számot tudtam meghallgatni. Az egyik az Élvezd, a másik a Szabadon. Ezt a kettőt nagyon ismerem és felszabadultan, mondhatni szabadon táncoltam. Szemezgettem. Ilyen göncben úgysem lehet elbújni. Hát vállaljuk magunkat. Hiszen hetente negyven órában legalább ez vagyok.
Egy durranás, megfordultam és Zamárdi kitett magáért. Kaptunk egy nagyon szép tűzijátékot. Mire előkapartam a telefonom, hogy csinálok egy képet, pont vége lett. Úgy lekötött, hogy eszembe se jutott nem nézni, így fotó nélkül egyszerűen elmúlt.
Éhes voltam és kértem egy gyrost. Mindig elfeledem. Nem eszünk ilyet, sőt lehetőleg semmilyent a fesztiválon, mert nem jó. Leültem egy padra.
- Hú! Ezt itt vetted? Pont erre vágytam! - mondta a lányzó velem szemben a saslikkal küzdve.
- Itt. De nem olyan jó. Pocsék? - mutattam a csirkesaslikra.
-Az. De cuki vagy, hogy azt mondod a gyros is rossz.
- Tényleg az.
Megettük a szemetet és visszamentem a kisszínpadhoz Carbonfools koncertre. Nagyon elkezdtem fázni, és a tömegben próbáltam összeszedni némi meleget, viszont a tömeget meg még kevésbé bírom, így kiültem egy kicsit az éjszakai Balaton-partra. Néztem a vizet és hallgattam (ha akartam, ha nem, hallottam) három fiatal beszélgetését a nagybetűs életről, milyen a dolce vita Németországban. Dolgozni kell. Ez van srácok. És általában a munkáknak vannak kötelező elemei és nem mind élvezetes. Ha több benne az öröm, mint a puszta kötelesség - szerencsés vagy. Ha nem, az pech.
Nem bírtam tovább hallgatni, még egy kóla és visszamentem Kiscsillagra. Hol van a boldogság?
Hát a magas táncpartnerem megjelent.
- Táncolni akarok magácskával. Még mindig itt?
- Nem még mindig, hanem megint. - válaszoltam és pár ütemet megint ráztunk együtt, majd hagytam elmenni.
Két babával jött vissza és még másik kettőt is hülyített. Nagyon tetszett nekem, mosolyogtam és hagytam elmenni. Néha visszanézett rám és a távolból is velem táncolt.
Hol a mulatság és mért van vége???
Nagyon fáztam és elindultam az autómhoz. Azt terveztem megnézem a panziót, amit még este egy pillanatra láttam nyitva, de legalábbis veszek egy törülközőt valamelyik szuvenír boltban. De sem a panzió, sem a boltok nem voltak nyitva. Egyik sem.Ahogy jöttem, valakinek a lépteit hallottam magam mögött, hátranéztem és megszólítottam a srácot:
- Gyere elém vagy mellém, de zavar, hogy mögöttem jössz.
- Mindig fog valaki menni utánad - nevetett rám és egy darabig együtt mentünk - hová ilyen magabiztos léptekkel?
- Hát szállásom az nincs - nevettem, mit tesz a csipkebugyi, csak úgy süt rólam a magabiztosság - de legalább van egy autóm.
Az ő szállása pár méterre volt és a barátai már ott voltak. Elköszöntünk és egyedül tipegtem a járgányig.
Beültem az autóba, levettem az eltáncolt cipellőmet, melyre rá sem lehetett ismerni, és bekapcsoltam a fűtést. Átalakítottam alkalmi ággyá, a hátsó ülést ledöntöttem és félig bebújva a csomagtartóba aludtam keveset. A hidegre ébredtem, így visszamásztam és újra bekapcsoltam a fűtést. Ott is aludtam egy órát, majd lekapcsoltam és visszabújtam hátra.
Ötkor ébredtem - mindenem zsibbadt és a parkoló autók körülöttem eltűntek. Felültem és néztem a pirkadatot, majd rákerestem hol van itt a teszkó. Van. Beütöttem a címet a GPS-be és eljöttem bevásárolni reggel hatra.
Ruhákat próbáltam (és választottam is), vettem egy táskát, fogkefét és fogkrémet. Meg pár apróságot. Mondjuk bugyit. És törlőkendőt.
Most itt ülök a teszkóparkolóban és írok. Nemsokára átmegyek fenyvesre, de ezt be akartam fejezni. Ettem és vettem vinnivaló rétest és végre tiszta bugyiban vagyok. Igen. Legalább ezt átvettem a parkolóban. Igaz nem csipke, de fenyvesen lehetek nyugodtan érzékeny. Sőt. Az lehetek csak igazán. Ma este ott alszom, minden bizonnyal egyedül. Így szoktuk. És nem keféljük el a barátságot. Az nem éri meg.
