A parkok bejárása - ne kisebbítsük a dolgot, lefutása - igazán fárasztó dolog és kell közben egy-egy laza nap. Mára amúgy is napok óta vihart, ítéletidőt jósoltak, villámlással és mennydörgéssel.
A reggel pont így indult. Kissé álmosan, dörgésre ébredezve és kellemesen visszabújva az álmodozós, esős hajnal hangulatába. Pont ott volt jó és mire a visszalavós reggelből felébredtem, csendes volt a ház.
- Eltűntek. Elmentek északra és engem itt hagytak a hurrikánnal kettesben. Éjjel olvastam, hogy jön Alex, a hurrikán és amióta jegyzik őket, azóta talán ez a második, amelyik januárban érkezik. - gondoltam, ki sem mondva a szavakat
Ilyenkor nincs igazán meleg és a hurrikán kialakulásához az kell, de az El nino mindent megváltoztat. Legalábbis Alexet a hírekben rákenték.
Alex hozott esőt, szelet és a dörgedelmet is hallottam, majd hirtelen elállt és olyan csend lett, hogy megijedtem a hangoktól.
- Talán mégsem tűntek el teljesen... - gondoltam tovább a korábbi gondolatom utolsó pillanatát.
Hát nem. Az egyik nagymama jött elő és kiderült, csak a hétalvók maradtak itthon. Szépen, közel egyszerre ébredeztünk és jöttünk elő a szobáinkból, mikor Barbáék megérkeztek. Mondtam neki, hogy mi jutott eszembe, de csak nevetett.
- Kisütött a nap és azt mondja az időjós, hogy napsütés lesz, felhő nélkül. Van kedved naplementét nézni a parton?
Persze, hogy van. Nyaralok és ráérek. És ez nagyon jó. Egyébként is péntek van. Ilyenkor már a telefonom se csörög. Mármint egyébként. Hétvégén nem nagyon szokott.
- Ki kell menni még a közértbe. Van kedved?
Mindenhez van. Még a közérthez is. Itt persze a "közért" egy hipermarket nagyságú szupermarket.
- Nézd darvak a parkolóban! - kiáltottam az anyósülésen. A darvak nekem új, nekik megszokott látvány.Akkor is, ha egy egész családról van szó.
- Menj oda és fényképezd le őket nyugodtan - mondta mosolyogva a barátném, miközben megálltunk.
A darvak méltóságteljesen sétáltak a parkolóban, majd - megállítva a forgamat - átsétáltak az úttesten. Én pedig, óvatosan megbújva, csináltam pár képet és egy rövidke videót is, majd visszatértem a közért-küldetésre.
Hamar bevásároltunk, Barba készített ebédet és már indultunk is a legkisebbért, majd nekivágtunk a tengerpartnak. Olyan gyorsan hangzik ez, de forgalomban nem olyan röpke pillanat. Viszont jó volt a hangulat, a gyerekek mindig csivitelnek és találnak témát mindenkinek.a legnagyobb dugóban is. Ilyen ez a kreativitás.
Még naplemente előtt megérkeztünk Clearwater-re, és elég nehezen találtunk parkolóhelyet. Végül megálltunk az út mellett, ahol egy kis masina mérte az időt.Mármint a parkoláshoz.
- Nézd, van benne még tizenhárom perc. Aprót kell beledobálni.
Amink volt, mindent beledobtunk. Az utolsó egycentes érméig mindent, így lett kb kb két óránk. Nem sok, de a nap egyre közelebb csúszott a tengerhez.
Sétáltunk, a lábujjaimmal éreztem a homokot és mély levegőt vettem, hogy a tenger teljesen átjárjon. Néztem a sirályokat, hallgattam a hangokat és néha kicsit, mintha teljesen egyedül lettem volna. Ilyenkor pont úgy is néz ki, de pár perc múlva "visszatérek".
- Mondd hol csináljak képet és csinálok. - mondta a barátném.
Így aztán csináltunk tengeres, pálmafás, napos és pelikános-sirályos képet, meg persze plasztik-delfines-teknősöst is.
- Na, a kalóz bácsival vagy a nínóbácsival szeretnél képet? - nézett rám vigyorogva a barátném, miközben elsétáltunk a kalóznak öltözött ripacs és a pózoló rendőr közt a mólón.
- Hát.. ez nem kérdés. Ninó bácsi. - választottam, hisz' az állandó játék az, hogy két dolog közt választanunk kell. A lánya imádja ezt és így sűrűn kérdez amúgy is ilyeneket.
Röhögve mentünk fel a fotózkodni. Közben persze találkoztunk egy magyar családdal. Hihetetlen. Mindig vannak - mindenütt - magyarok. Rajtunk kívül is.
Megnéztük a nap ezer narancs színét és lejöttünk visszasétáltunk a partra. Ninó bácsi még mindig a móló végén állt.
- Ha 10 évvel fiatalabb lennél, igaz? - nevetett barátném és néztünk vissza egyszerre a rendőrre, majd egymásra.
- Tizenöt. - mondtuk ki egyszerre és elkezdtünk nevetni, amit a lánya nem értett és nekünk nem volt kedvünk magyarázkodni.
Szépen besötétedett, mire az étteremhez értünk.
- Ciki, hogy nem vagyok éhes?
Nem, nem ciki. Ebédeltem és egyszerűen nem voltam éhes.
- De azért egy koktélt megiszunk itt a tengerparton, ugye? Az hozzá jár... - mondta a barátném.
Persze, és kértem egy Mojitót, melyet a barátnőm meg is rendelt nekem a pincértől. Nem figyeltem, épp wifit csináltam a lányával magunknak, mikor hozzám szólt:
- Van nálad személyi?
- Van... nem hiszi el, hogy elmúltam 21? - és fordultam a pincércsajhoz, aki bizony nem hitte. Nevetve vettem elő a személyimet, miben benne van - júniusban leszek negyven. - Na menjünk csak vissza a nínós bácsihoz!
Ha épp 21-nek se nézek ki, akkor tényleg jót tesz nekem a pihenés és a tengerparti félhomály, majd éjszaka, de csak nevettünk. Én ettem egy floridai citromos pitét, Barba halfalatkákat rendelt. Ezek nem halrudak, hanem valódi halhúskockák. Nagyon finom, ropogósra sütve. Rágtam belőle a pitémhez. Tulajdonképp nassoltam és iszogattam a Mojitot. Még kettő, és vissza is mentünk volna nínós bácsit nézni, de se még két mojitó, se bácsi nem volt. Szép csendesen hazajöttünk és pihenünk a holnapi napra. Újra parkba megyünk...
