- Annyira szeretlek. Egy ilyen nővel egy dolgot lehet csinálni, gyorsan feleségül kérni, mielőtt megteszi más! - mondta Szerelmem. miközben átölelt.
- Tényleg?
- Igen. Épp az imént nézegettem a karikagyűrűket.
- Ááááá... az manapság nem így van. Az eljegyzésre a nő nagy, köves gyűrűt kap.
- Nagy kövest?
- Azt. Jó nagy kővel. Amint megkapja a nő, azt mutogatja mindenkinek.
- Jól van, felkapok én egy jó nagy murvakövet az udvarról és ráteszem egy rézkarikára, aztán lesz neked jó, nagy, köves gyűrűd!
- Az nem olyan! A jó nagy kő, az gyémánt és nagyon csillog! Persze egy rézkarikával is hozzád mennék - mosolyogtam szempilláimat lesütve.
Eltelt pár nap és engem nem hagyott nyugodni a nagy köves gyűrű. Ha csak a lehetőség megcsillan, szerintem minden nőből előtör a szarka és a csillogóst akarja. Aztán persze mutogatja. Én is mutogatnám.
- Nézd... Este akartam odaadni, de egyszerűen nem bírom ki - nyújtotta felém Szerelmem a "nagy kövest".
- Ááááá! Igazi nagy köves gyűrű! - lelkendeztem szinte ugrálva. - És csillog is!
- Igen. Én csináltam. Murvakőből, gázcsődarabból és lelakkoztam.
- Milyen szépen csiszolt darab! - ugrándoztam tovább nyuszimódra.
- Igen. A flex csodákra képes - nevetett rám -, nem gondoltam, hogy ennyire örülni fogsz egy ilyen kis apróságnak.
- Hogyne örülnék? A Szerelmem csinálta nekem, legalább egy órát dolgozott vele, hogy nekem örömet szerezzen.
- De hát értéktelen kis semmiség...
- Nem! Nekem nem az! Nekem értékes. Nagyon értékes! - mosolyogtam rá.
Hordom. Pedig a réz kikezdi a bőröm. Már többször átlakkoztam. Most eldugta, hogy begyógyuljon a seb az ujjamon. Valahol a kocsiban van... délután úgyis előkerítem....