Fura. Először is, eddig a szerelemről írtam. Mindenféle vad randikról és bolond bulikról. Most pedig családom van. Klasszikus, bár nem a klasszikus formában keletkezett. Készen kaptam két gyereket, egy óvodás ördögöt és egy kamasz nagyszájút. Az ötéves lényegében minden rosszaságot elkövet, hogy még több figyelmet kapjon, pedig... így sem kap kevesebbet. Persze, ha csak vele foglalkozunk, csak ő van a középpontban - egyszerűen angyallá változik. Még a szárnyai is kinőnek. A nagyobbik pedig? Ki gondolná, szerelmes. Természetesen tinédzser módra és halálosan. Épp úgy, mint én az apjába.
Nem hiszek a "felnőtt szerelemben". A szerelem számomra akkor az igazi, ha jönnek a pillangók a gyomorban és csillogó szemmel, mint egy görög félistenre nézek fel a pasasra. Most pedig így nézek. Mindenki ámulatára...
