Aztán mi minden kimaradt még.

Aztán, hogy a zebrán átkelni pont olyan veszélyes, mint ott, ahol nincs. Az autók kihívást látnak a gyalogosban, ez itt az élő Carmageddon, aminek idei reinkarnációja úgyis divatos.

A gyalogos választhat. Kaszkadőr vagy kamikáze legyen. Mi hajtunk a kaszkadőrre és futunk. Itt a lét a tét. De tényleg.

Aztán arról sem esett egy szó sem, hogy ma már igazán színes a bőröm. Most már senki sem mondhatja, hogy idén nyáron (is) az alagsorban (irodában) nyaraltam és a pincében (mélygarázsban) napoztam. Kozmika el lesz hűlve attól mi mindent kell majd helyrehoznia, ha eltűnik a feketebőr.

Aztán, ha már a színeknél tartunk, élénk pink hajamat a nap és a tenger együtt fakórózsaszín-csibesárga kombóra változtatta. Eszméletlenül nézek ki a fotókon. Szinte eljött az ideje a retró, fekete-fehér fotózásnak. Azon hófehér lesz a hajam. Még az is jobb a csibesárgánál...

Aztán arról sem esett egy szó sem, hogy be vagyok sózva. Na nem csak a tengertől. Mehetnékem van. Többek közt parasailingezni...

Aztán arról sem mennyire imádom a török üveglámpást és mennyire tetszene nekem a teraszomon. Félek hazavinni és összetörni, így azt tervezem, majd veszek egyet a török boltban. Persze az nem olyan, így még mindig filózgatok rajta. Majd kedd este kitalálom. Vagy előbb...