Egyszerűen nem értem rá naplót írni. Ha épp nem volt semmi program - dolgoztam. Vagy napoztam. A jó, szabad és friss levegőn. Idén minden másképp alakult, mint ahogyan terveztem.
Kezdődött azzal, hogy Huncutka laza depihullámot közvetített felém, s mielőtt elragadta volna a depi hullámvölgye, megfogtam a kezét. A jobbikat, ami a bal.
- De mit fogok csinálni a hétvégén? - kezdődött a könnyezés, amit még a filctyúk fehér háttere se tudott elvakítani.
- Mit? Jössz fesztiválozni! Eljössz velem fesztiválozni?
Gondolkodás nélkül vágta rá, hogy velem jön. Tudtam, hogy tetszeni fog neki és egyből azon kezdett aggógdni, hogyan lesz szállás, meg jegy, meg minden, de megnyugtattam. Majd intézem. Felhívtam a szállodát, áttették a foglalásomat mozgáskönyített szobára és visszaigazolták érkezésünket.
Fogalmam se volt mi az a mozgáskönnyített szoba. Az a kifejezetten mozgáskorlátozottaknak kialakított és egy kicsit tágasabb szoba a szállodában. Ennyit tudtam róla és azt, hogy a harmadik emeleten van, nem messze a tavalyi szobámtól. Elfogadtam és Huncutka örült. Este láttam az arcán, mikor együtt tornáztunk, hogy kicsit aggódik, de örül, hogy kimozdulunk. Még sosem volt fesztiválon.
Szerda délelőtt ráérősen indultunk. Reggel csomagoltam, vagyis dobáltam ezt-azt a bőröndbe. Lényegében csak fürdőruha, sort és póló kellett. Most ahogy elnézem milyen kevés a szennyes ruha, örömmel tölt el, hogy nem vittem sok cuccot. Napközben wellness - erre kell a fürdőruha - este fesztivál. Három sorttal és trikókkal megúsztam az egészet.
Ahogy Huncutka felé közelítettem, láttam, hogy vonszolja a bőröndjét az úttesten.
- Mit is mondtak ma a rádióban? - kezdtem köszönés helyett, ahogy kiléptem a kocsiból - Megvan! Hőségriadó! Úgy emlékszem mondták mellé, hogy mindenképp indulj el, lehetőleg betonon és minél nagyobb csomaggal. Mit mondtam neked? Nem azt, hogy várj meg a lakásban?
- De lejöttem.
Na azt láttam. Önfejű kos. Imádom. Megy előre, a fejébe veszi és csinálja. Meg sem hallja, hogy nem szabad.
- Csináltam neked innivalót - nézett rám szeretettel és nem is tudtam rá haragudni a déli kalandtúrája miatt.
Kis kitérővel, de hamar az autópályára értünk és megindultunk Debrecennek.
- Figyelj csak, van ez az outlet Polgárnál. Zaferyaval meg szoktunk állni vasárnap, de ennek lőttek az okostojások, nekem viszont tönkrement a tornacipőm, vehetnénk egyet lefelé.
- Jó! - dörzsölte tenyerét és nevetett hangtalanul Huncutka.
Így aztán megálltam Polgárnál és lőttünk a vursliban egy fehér/pink tornacsukát. Nem épp rocker darab, de nagyon cuki. Olyan bájos. Mint én. Jó, a jobb napjaimon. A többire fenntartom, hogy lehessek sárkány.
Új tornacipővel felszerelkezve mentünk be Debrecenbe. Ha társaságban vagyok, akkor egyszerűen még rosszabbul tájékozódom. Nem tudom hányszor voltam már itt. Tavaly ebben a szállodában.Most egyszerűen mégsem találtam oda. Meg kellett állnom, internetet csiholnom és bekapcsolnom a tabletet. Huncutka kezébe nyomtam, hogy navigáljon. Oké, ez burleszk. Félkézzel, mutogat, ugyanabban tartja a tabletet, ami elsötétül, mégsem arra, hanem emerre é vihogunk,mintha 16 évesek lennénk, engem meg belül szétvet a düh. Engem. Huncutkát nem érdekli, hogy öt perccel később érünk oda és bénázok. Csak engem érdekel. És ilyenkor tök jó lenne a FÉRFI. Akinek van téri tájékozódó képessége. Nem mondom, Zaferyának is van. Épp ezért nem látszott, ha együtt mentünk, nekem mennyire nincs. Mennyire? Nagyon.
Jó nagy körrel érkeztünk meg és leparkoltam a felszíni parkolóban. Bevonszoltuk a csomagokat és megkaptuk a szobánkat. A mozgáskönnyített szoba, tényleg az. Viszont mindenki másnak, aki nem kerekesszékes és nem ismeri a kütyüket - maga a kihívás.
Kezdődött azzal, hogy a vécét hogyan kell lehúzni, aztán azzal, hogy kell elzárni a csapot, majd nem jött a melegvíz a speciális szerkentyűből. Ezután én mindent meghúztam, ami piros.
- Te ez mi? Piros. RUF:
- Az a vészjelző - röhögött Huncutka.
- Király. - akarom mondani na bassza meg, de ilyet nem szoktam leírni - meghúztam.
Pillanatok alatt ott termett a recepciós, hogy mi történt.
- Baj van?
- Kisebb mértékű. De van. - válaszoltam szánalmat ébresztően. - Hogy kell lehúzni a vécét?
- Ez a gomb, ami le van kopva. - mutatott egy nyolc gombos kézi vezérlőre, melyen volt piros csengő és nyilak sokasága, ami megmozdította a csészét a fenekem alatt. Csak a lehúzóról kopott le az ikon.
- Szuper. És hogy működik a csap? És hogy lesz melegvíz?
Megmutatta. Melegvíz azonban nem jött. Egyedül az agyvizem forrt. Ezt viszont remekül tudta hűteni a jéghideg víz. Akármerre tekertem. A négy nap alatt egyszer. Egyetlen egyszer találtam a szobában melegvizet. Nem akarok róla beszélni. Nálam két csillagot bukott a hotel, pedig nagyon szeretem ezt a helyet.
Első este nem akartam a szállodában vacsorázni, de a recepciós megígérte, hogy kapunk estére hidegtálat. Nem nagyon tudtam ez náluk mit jelent, de sejtettem, hogy ha kaját hoznak, az nem egy menza lesz. Csak egészségesen éjjel egykor. Előbb nem terveztem visszajönni.
Nulladik nap és FISH! Minden más csak előjáték volt.Kicsi Biebers, kicsi Szabó Balázs és Huncutkával roptunk. Nézte a zenekarokat és próbálta otthonérezni magát. Megegyeztünk. Mindenki azt csinál, amit akar. Ott is hagyhattam volna bárhol. Tudja, majd találkozunk. Első nap viszont együtt voltunk. A FISH! koncertet nem várta meg velem. Elfáradt, majd visszament a szállásra.
A Fish! fantasztikus volt. Talán most kezdik a srácok igazán élvezni a sikert - és van mit. Elénekeltük a Coco Jambot. Odalépett hozzám egy srác. Énekeltünk. S én valahogy mégsem voltam eléggé nyitott. Lehettem volna, de nem. Megpaskolta a combom és továbbment. Na ennyit a szexről. Többet se.
A koncert után nem volt kedvem maradni. Visszamentem a szállóba és egy ötvencentis tál várt. Húsz centi magasan megpakolva. Leginkább hússal. Hetek óta először ettem húst. Nem utálom, de inkább mást választok. Ettem salátát és kikotortam alulról a köretet. Nincs is szebb, mint az ágyban nassolni - éjjel egykor. Az edzőm büszke lenne rám. Hányásig. Majdnem.
Csütörtökre a Caro Emerald mellett még túl sok program volt. Túl. Majd délután leszakadt az ég és jött a jégeső. Nem indultam el időben, megvacsoráztam Huncutkával. Kedvemre tett a szakács. Carbonarat készített - kalamárival. Muszáj ilyet csinálnom. Kár, hogy... vagy mégis? Talán kapok hűtött és nem fagyasztott, apró kalamárit? Körbe fogok nézni a (hal)piacon.
Huncutka nem jött velem, én pedig megpróbáltam bemenni a Wellhello koncertre. A srácok idén tarolnak. Csak teltházas koncerjeik vannak. Nem tudtam bemenni. Zárt helyen volt és még az ajtók előtt is sűrű tömött sorban várta a nép, hátha valaki kijön és ő bejut. Így aztán átmentem a Quimbyre. Volt Legyen vörös!, Magam adom és Sehol se talállak. A vörös Zaferya kedvence. Legalábbis valaha az volt. Sok Quimby koncertet néztünk együtt. Eszembe jutott, hogy ezt a dalt most neki játssza a csapat. S én meg? Sehol se talállak. De tényleg. Előkerülhetne már. Valahonnan. De valahonnan a koncert végén Huncutka került elő. Caro Emeraldot egyszerűen látni kell. Mintha egy nagy vödör mosoly és felszabadilt öröm zúdult volna mindnekire a színpadról. Táncoltunk és énekeltünk vele. Épp ahogy kérte. Ha nem kérte, akkor is. Vagány a csaj. És meseszépséges.
Néha eleredt az eső, néha abbahagyta, de egyszerűen nem lehetett otthagyni. Így kimaradt az Intim Torna. Majd nézek egy budapesti koncertet. Vagy egy másikat. De egy pillanatra se bánom, hogy Caro Emeralddal töltöttük azt a két órát.
Kivittem a tömegből Huncutkát, megöleltem és hazament. Én pedig bementem a 30Y-ra. Milyen nagyot változott a világ! Régebben, szabadtéren, nagy színpadon játszottak, esőben és a nép meg sem mozdult a színpad elől, Szegeden. Most egy kisebb helyen, ahol a Wellhello koncerten mindenki tágítani akarta a teret, kényelmesen táncolhatott a társaság és bogozhatta ki mindazt, mit összekuszált.
Azt hiszem ez volt az első pillanat, mikor azt éreztem, hogy mennem kell. Nem volt erőm kivárni a rock diszkót és csak megvontam a vállam. Nem, egy percig sem azért mentem, hogy rosszul érezzem magam. Eljöttem. ÉS a szállodában megint nem tudtam melegvizet fakasztani a falból. Még most is sikítani tudnék, ha erre gondolok.
Pénteken határozott tervem volt megnézni a Brains-t és Ákost. Meg a Halott Pénzt. Előbbi kettő a nagyszínpadon volt, utóbbi katlanban. Azt hiszem én már csak a nagyszínpadot bírom, kell a levegő. A Brains és Ákos is nagyon odatették magukat. Kicsit belenéztem a Supernem koncertbe is, de inkább átmentem a nagyszínpadhoz, le ne késsem a Brainst. Táncolós, ugrálós. Minden kedvencem eljátszották. Ákos pedig? Profi. Mióta megkedveltem, ki nem hagynám. Pedig rég, nagyon rég, a barátnőm ki nem tudott vinni egy Bonanza koncertre. Most ott tartunk, hogy bozony velem jönne egy Ákosra. Már, ha itthon élne. De legközelebb, ha hazajön, elviszem egy koncertre.
A Halott pénz rémisztőre sikerült. Nem megy. Nem tudok a tömeggel mit kezdeni. Félreállok és nem akarom. Szereztem egy tonikot, mert elfogyott a citromos sör... helyette olyan döbbenet volt az arcomon, mintha a citrom cseppet se hiányozna. Tolt a tömeg és én három szám után menekülőre fogtam. A fiúknak jót tesz az utómunka. Rádióban sokkal tisztább az ének.
Utolsó este már csak lélekben készültem, hogy megnézem a Borit, ugyanott, ahol két éjjel próbáltam a tömeggel megküzdeni. Azt viszont határozottan tudtam, hogy a Kowalsky meg a Vega koncerten akkor is ott leszek, ha negyven fokot ígérnek. Nem jött be. 38 fokban napoztam a többiekkel a fűben, míg vártuk a koncertet, majd igenis ott álltam a napon és énekeltem. Majd a végén, egy sörrel a kezemben a fűben ülve pityeregtem.
Ezen mindig elsírom magam. Kicsit könnyes szemmel éneklem a dalt. Az első hangtól az utolsóig. S utána megszólalni sem tudok. Csak érzem, hogy ki igazán hozzám való, pont ilyen.
Már tudom szeretni nem azt jelenti,
Hogy két ember egy igát von,
Hanem a másikat biztatni, repülni
át egy világon…
Kiszívott a nap. Az Aquapark. A meleg. Egyszerűen visszafeküdtem a fűbe és az Enter Shikarit alfában követtem. Jöttek-mentek az emberek, néhányan körém ültek és várták - velem együtt - a Tankcsadát. Jó kis koncert volt. És én nem is voltam fáradt. A tömeget valahogy nem tudtam jobban elviselni. Mindenfelé hánytak a fiatalok. Az is lehet, hogy csak én vagyok érzékenyebb. Otthagytam a TCS után az egészet. A Fábián Juliék csúszásban voltak - megint kirakott valaki mellém egy rókát - otthagytam.
Már visszafelé tartottam a hotelbe, mikor egy lány odalépett hozzám.
- Szia! Nem mész már vissza? Nem akarod eladni a bérleted nekem? Le tudod venni? De kifizetem.
- Érezd jól magad! - pusziltam meg az arcát és adtam oda a karszalagomat. Már nem voltak koncertek. És semmivel sem tett volna boldogabbá, ha pénzt ad nekem. Otthagytam. Vissza se néztem. Még a köszönömöt se vártam meg. Lehet, hogy meg sem köszönte. Csak döbbenten nézett utánam. Talán. Én ezt nem láttam már...
