OMFG! Na ez legalább nem olyan csúnya kimondva, de ezt érzem. Miért nem vettem észre? Miért hagytam, hogy a rózsaszín függöny mindent belepjen. Most, utólag olvasva, nekem tavaly ezt nem kellett volna bevállalnom. Szerettem. Szerettem, de azt hiszem idén már nem voltam szerelmes, s elhitettem magammal, hogy nem ez a fontos. A fenébe is! Hát mi lenne fontos? Csak az működik, ahol mind a két fél, időről-időre meg akarja újítani a dolgokat. Egyedül nem megy.
Mi történt? Dióhéjban azt hiszem annyi, hogy elmúlt. Neki nagyon elmúlt, én pedig küzdöttem. Alig három hete - egy borzalmasan rossz (nekem rossz, ők jól érezték magukat) nyaralás után hazaköltöztem. Már nem voltam fontos. Neki mára új barátnője van, akivel családosdit játszhat, nekem meg összetört egy kicsit a szívem. Sírok? Nem. A jótékony düh segít. Dühös vagyok. Dühös, mert nem akartam észrevenni. Csak csináltam és a tőlem telhető legtöbbet megadtam. Ennyi. Több nem ment, nekik kevésnek bizonyult.
Nem vagyok jó Anya. Nem vagyok nekik jó Anya. Sőt. Egyáltalán nem vagyok Anya. Nézzünk szembe a tényekkel. Szingli vagyok. Olyan szingli, akinek minden sikerül, amit csak elképzel. Még a család is sikerült. Nem hittem el, de a barátnőm ezerszer mondta. Hidd el, van aki megkérné a kezed, nem is egy, csak nem biztos, hogy örülnél neki. Megkérte. Nem tudtam nemet mondani. Vajon igent mondtam volna, ha kettesben kér meg? Olyan fura... azt hiszem nem.Ha a szívemre teszem a kezem, azonnal tudtam, hogy ez nem az. A videó nekem mindent elárult, más pedig nem vette észre. Megkérte a kezem, megpróbált teherbe ejteni (nem sikerült) és egy szép napon ráébredt arra, én valóban olyan vagyok, mint a vadkacsa. Szabadnak született, s csak akkor érzi jól magát, ha talál egy másik vadkacsát. S történjen bármi, ez a jószág elrepül, ha nem vágod a szárnytollait. Ő pedig kitartóan vágta a tollaim. Elrepültem. S most kezdjünk egy új történetet. Egy nagyszerű, csodálatos, hozzám méltó történetet...
