Az egész azzal kezdődött, hogy elfelejtettem.
Egész egyszerűen elfelejtettem, hogy én nem bírom, ha a víz dobálja a hajót és nekem ülnöm kell a szélén. Nem is értem. A vitorláshajó szélén meg felállok trapézolni. Már ha lehetőségem adódik.
Szóval nem bírom a hajótúrát. Egy ideig tartottam magam, aztán a csajok lementek valahová, én elszedtem az utolsó matracot és lefeküdtem. Mielőtt a fejem a padlót érintette volna, a kapitány odaugrott és párnát tett a fejem alá. Vagy olyan nagyon fehér (esetleg zöld) volt a fejem, vagy már megint nagyobbak a melleim ebben a fürdőruhában. Mindegy. Ezzel nem foglalkoztam, próbáltam átvészelni az utat a megállóig. Az elsőnél még agonizáltam, de ebéd előtt felkeltem és lementem a víz közelébe.
A kapitány már ott állt és kihúzott a sorból.
- Jump!
És én ugrottam. Nem kellett kétszer mondani. Visszanéztem és upsz. Ismerem ezt a nézést. Nem, nem akarok ismerkedni. Pláne nem nálam jóval idősebb, török hajóskapitánnyal. Úszkáltam és a saját tempómban mozogtam. Ahogy jól esett.
Elkerültem a tekintetét, épp elég pocsékul voltam. Vártuk az ebédet, ami a szomszéd hajón sokkal hamarább készült és jól is nézett ki.
- Vajon be tudunk lógni?
Persze egyikőnknek sem volt mersze megtenni, bár mikor a saját ebédünket megláttuk, már sokkal jobb ötletnek tűnt átlógni, mint megenni,mit kaptunk.
Ebéd és egy kis fürdőzés után, a hajónk megindult a Kleopátra beachre, megkezdődött a buli, játékkal és habpartival. Nem is olyan rég említettem, hogy már kinőttem a habpartiból és tessék. Itt van. Na annyira nem vagyok vagány, hogy belevessem magam a habokba, de miután az emberek eltűntek és csak a hab maradt, egy-két habos lábfotóra még kapható vagyok. Fényképezkedtünk, a csajok eltűnetk, úsztak, a harmadik szintre futottak és a kapitány megszólított.
Na én nagyon tudom tenni a hülyét és mellé azt, aki egyáltalán semmi külföldiül nem beszél, így vigyorogtam, mint a vadalma és finoman visszautasítva az invitálást, nem mentem oda beszélgetni. Nem, nem vagyok az a nyitott ismerkedős fajta. A csajok is visszajöttek hamarosan - szerencsére és mentünk fürdeni. Én a helyünkről, a második emeletről nem mertem leugrani, így hárman kétfelé szakadtunk és találkoztunk a vízben. Egy helyes fejessel landoltam és hűsítettem a bőrömet. Kis lubickolás után visszamentem a hajóra és már nagyon vágytam a partra. Néztem Alanya várát, ahogy csipkésen szegélyezte a vörös sziklafalat. Mesés. Akár működő vár is lehetne. Ugyan miért ne? A várfal szinte tökéletes.
Megkerültük a sziklát, a világítótornyot és hamar a kikötőbe értünk. Villámgyorsan összepakoltunk.
- Nem adod vissza kedvesen a párnát?
Nem. Csak megvontam a vállam és eljöttünk. Nem, nem akartam lehetőséget adni semmiféle kommunikációra. Na ilyen az, mikor a nyuszi elmenekül. Valahogy nem szeretem ezeket a helyzeteket.
Most a teraszon ülünk, mindenki elfoglalja magát és én nézem a tengert. Dinnyét ettem fehér sajttal és Ayrant kortyolgatok. Hát ez nem maga a mennyország?
