Most tényleg a nyolcadik nap után vagyok és éjjel fél három van.

Ma strandoltunk - az első helyet a térképen sem találtam meg, de majd a csajok segítenek és kiegészítem hová mentünk (Adrasan), ahol annyira nem tetszett a víz, hogy 5 perc alatt eldöntöttük átmegyünk egy másik strandra, Tekirovához.

Jaj, ki emlékszik még a Törpére? Kétszer láttuk. Azt hiszem követ. Zaferyáék kimaradtak a Törpe-kalandból, így egyszerre idéztük fel hárman a hátsó ülésen. Azt a gonosz Nyusziját, aki nem akart vele szóba állni...

Szóval Tekirova strandján pancsoltunk a nagyon hullámzó tengerben és ott is ebédeltünk, majd Antalyaban megnéztük a vízesést és Sidében a köveket. No lám. Le lehet ezt írni egy mondatban is. De mégis gyorsan elmondanám, hogy Tekirován, az étteremben, kávézacc-jóslást tartottunk és milyen jól szórakoztunk. Komolyan látszott a tevekaraván, egy vízesés és két teknős is a csésze oldalán.

 Antalyaban az ördög bújt belém, Lillába és Luluba. Zaferyáék épp meglepetésként akarták nekünk megmutatni a vízesést és útbaigazítást kértek. A pacák kinyitotta a száját és elöl nem volt foga. Ez a fogas pillanat elindította a röhögést és nem volt megállás.

- Gyerekek, ha nem hagyjátok abba, akkor szétültetlek benneteket!

- Hová? - szemtelenkedtem azonnal és folytattuk a gyereklétet a hátsó ülésen. Csipszet ropogtattunk, fagyiért nyávogtunk és persze pisilni is kellett. Mindent elsütöttünk, amit csak lehetett, míg megérkeztünk a vízeséshez.

Sidében én négy oszlopra emlékeztem, ami tulajdonképpen öt és ezen kívül rengeteg más építmény is.

- Ez volt itt az agóra - mesélt Zaferya - ami tulajdonképp az ókori Filctyúk.

Na ezen a fiatalsággal - Lillával és Luluval - együtt kezdtünk el röhögni.

Mászkáltunk a kövek közt az alkonyatban és csináltunk pár jó és kevésbé jó fotót.

Most abszolút nem így néz ki, oldalt mobilkerítéssel lekerítették a köveket, mintha valakinek a legókészlete lenne és épp ebből akarná összerakni a földrengések által lerombolt templomot.

Vacsorára én betoltam egy iskendert. Szeretem, na.

Visszafele botorkáltunk, mikor Lilla megbotlott.

- Mióta van itt ez a kő?- háborodott fel azonnal.

- Mintegy kétezer éve - lőtt vissza Zaferya csípőből.

Így indultunk tovább Mahmutlarba. Nem emlékszem az útra, aludtam. Egyszer csak itt voltunk és le akartunk menni a partra fürdeni. A vízbe a lejáró zárva volt, s mi csak óvatosan közelítettük a tengert. A víz az úr, hatalmas embermagas hullámokkal. Most is ezeket hallgatom.

Persze a romantikát se feledjük. A beszélni nem tudó, de gugli transzlétör varázsló, foghíjas lovag már várt Lillára. Miután megmostuk a lábunkat felcsendült a Tankcsapda. Hát így meg hogy? Így nem lehet "csak úgy" eljönni. Esetlen beszélgetés, a fiú csetelni (!) akart a fordítógéppel kiegészülve, de nálunk se telefon, se pénz sörre. Csak egy törülköző, meg nálam a naptej - éjszaka. Hát nem maradtunk hajnalig, hanem feljöttünk és én végre kicsit befejeztem a történeteket. Pár óra múlva dzsipszafarira megyünk - lesz még mit mesélni és abban sem vagyok biztos, hogy reggel Lilla és Lulu nem fog kiabálni mi mindent hagytam ki a történetből...