És az Úr a hetedik napon megpihent. Mi is.
Most, hogy végre lett időm kicsit blogolni, feküdtem a medenceparton és kicsit szöszmötöltem a két nappal ezelőtti történettel, miközben a fejem az előző éjszakán zsongott. Az argentin ki nem ment a fejemből, naná, hisz' a jelenlegi szexuális életem 100%-át adta, nem mintha most több érintést el tudna viselni a lelkem, de ez pont a legjobbkor jött.
Szóval kicsit korrektúráztam, kicsit fegyelmeztem magam, hogy tessék rendesen befejezni, aztán inkább elkezdtem írni. Persze azt sem fejeztem be, csak épp az imént, mert annyira rám tört az álmosság, hogy hagytam a fenébe az egészet, becsuktam a szemem és azt hiszem álmodtam egyet argentin módra. Fogalmam sincs mit álmodtam, egy biztos - aludtam.
Yoga valamikor délelőtt visszament a hotelbe, ahol épp dolgozik, így megint öten maradtunk és eldöntöttük, hogy pihenünk. Pihentünk. Délután három fele, már épp éhesek kezdtünk lenni, elhatároztuk, hogy kimegyünk a strandra, itt Olimposnál. Ez egy kellemes séta a tenger felé, át egy ókori kikötővároson.
Egy friss vizű forrás épp itt ér a tengerbe, így igazán különleges a víz textúrája, ahogy keveredik a hideg édes és a meleg sós víz. Mintha olajos lenne és ezernyi apró hal élvezi. Nekünk milyen? Úsztam és hol hideg, hol meleg víz ért, a lehető legváratlanabbul.
Fürödtünk egyet és mint aki egész nap a bányában dolgozott, elaludtunk. Mind az öten. Lilla ébredt elsőként és megörökítette fotón is, ahogy én, mint a partra vetődött bálna - épp szunyókálok, de legalább nem egyedül.
Este - így jól kipihenve - megint a hippifalu Olimposba mentünk - ezúttal gyalog. Kinéztünk egy helyet, ami jónak ígérkezett, de mire odaértünk, kiderült, hogy csalódás és már megint a Kaktusz előtt találtuk magunkat.
Lulu kicsit körbe akart nézni, így Lillával együtt hármasban megindultunk "józenét" keresni. Ugrándozva szaladtunk az első élőzenéhez és már az ajtóban megtorpantunk. Nagyszerű, élő rockzene és a népek punnyadva ülnek a székeken. Ott álltunk és csak bámultuk őket, meg egy kicsit táncoltunk.
- Welcome - szólt hozzánk az ajtóban álló fiatalember.
- Mi? Mi van? - néztünk egymásra és az úriember azonnal jelezte semmi, csak köszöntött minket.
Kedves volt, cseppet sem tolakodó, s valahogy azonnal szóba elegyedtünk vele. Ha leírom, hogy nagyon jól nézett ki, elhiszi nekem még valaki? Pedig tényleg. Kedves arc, fogak rendben (pedig nem lóvásár, de nekem fontos), elég magas és még jó teste is volt. Kiderült, hogy nemrég volt Magyarországon, imád minket meg a Sopronit és nagyon szépen mosolyog. Megkérdeztük mit csinál itt, mire csak megfordult és a hátán a felirat mindent elárult. Security. Kérdezte milyen helyet keresünk és ezt, ahol állt, nem ajánlotta, hanem a halott buli helyett egy élő bikát, a Bull Bar-t. Majd egész mellékesen megjegyezte, hogy itt háromkor végez és jön utánunk.
- És téged hogy hívnak?
- Volkan.
- Volkan? Mint Volkan Demirel!!!
Nagy nevetés, a török, vetkőzős kapus, akit minden nő ismer, bár lehet nem emlékszik a nevére, mindent visz.
Így hát visszamentünk Zaferyáékhoz a Kaktuszba, megittunk egy sört, aztán megpróbáltunk csocsózni, ami vasárnapra fizetős lett, de még így is lenyomtunk két kört, majd átmentünk a Bull-ba.
Táncoltunk, pörögtünk, nézelődtünk és lambadáztunk.
Na ja. Lambada, de inkább mambó volt az, amit én csináltam. Milyen jó, hogy hónapokig jártam a Hipnotizőr Királlyal tánciskolába...
- Nyuszi, te profi táncos lettél! - ölelt meg Zaferya.
- Ja, csak közben elvesztettem a párom... - szaladt ki a számon ez a nyilvánvalóan hülyeség. Nem volt mit veszítenem, mert nem szeretett, de mégis könnyes lett a szemem.
- Majd jön valaki más, aki szeret. - ölelt meg a barátnőm.
Háromig táncoltunk, de már nem vártuk meg Volkant. A csajok ettek egy levest, majd szépen együtt hazasétáltunk.
