Tudom én, hogy ez nem nekem való.
És a lelkem azonnal visszatáncol és finomít a dolgokon. Nem viszem haza és nem engedem be a hálószobámba. Még a mosógép közelébe se. Csak beverném a fejem a bojlerbe. És megint elviccelem az egészet.
De az egészben a legfurcsább, hogy azonnal jelentkező haverom most SMS-t küldött. Fáradt. Előre bebiztosította magát arra, amire nem kell. Nem, mert nem fogok ráugrani és tőle sem várom el, s amint közöltem, hogy nincs elvárás, nem kell teljesíteni, hahó, csak én vagyok az, a nyuszi, rögtön nyugalom lett és béke.
Vettem tonikot. Este pedig gintonik lesz. Sok citrommal. Bár az is lehet, hogy előtte elmegyünk moziba, mert szeretek vele moziba menni. Ott, a sötétben, óvatosan hozzábújok és megölel. Így szoktuk. Csak összebújva mozizunk. Aztán vége a filmnek és a testiségnek is. Mintha minden csak arra a másfél órára koncentrálódna. Mintha neki is elég lenne tőlem ennyi. Pedig tudom, hogy nem így van. Viszont, ha egymásnak esünk, döntenie kell. S nem miattam. Önmaga miatt...
Este találkozunk. Majd meglátjuk.
