Tudom, tudtam és nem sejtettem.
Dehogynem. Persze, hogy igen. Még a hello kitty bugyi is csipkére cserélődött a délután.
Találkoztunk és akkor is közel van hozzám, ha mégsem. Kicsit kávéztunk, hazajöttünk hozzám. Hűvös volt, beengedtem. Megmutattam a lakást. És akkor már a lelkemben volt. Választottunk vacsorát és megrendeltem. Elképesztően jól főzök - mobiltelefonnal, papírból. Adtam zenét és neki egy feles pálinkát. Tuti egy nagyon régi buliból maradt, mert egy éve az sem volt nálam.
Gintonikot kevertem. Sok gin, némi tonik, sok citrom és jég. Talán nyolcszor. Majdnem üres az üveg. Elfolyt az idő a ginnel együtt. Hirtelen itt feküdtünk a hálóban, összebújva. Simogatta a derekam. Csak ott, ahol kilógott a bőröm. Simogattam a karját és megpusziltam. Csók lett belőle és stop. Nem én állítottam meg. Ő saját magát. Engem vitt a gin. Tonikkal. Csókolóztunk és ő taxit hívott. Az én kedvemért, hogy reggel hálás legyek neki és ne sérüljek. És egyébként sem engem és nyolc gint szeretne egyszerre. Csak engem. És nem szeret.
Kedves tőle. Nem sérültem és hálás vagyok. És az ölelés és a csókok is rendben voltak. Nem is értem miért nem csináltuk ezt korábban. Ó dehogynem értem.
Nős. Még mindig. De ez nem az én dolgom.
Hogy is van ez? Aki nem szeret, és ezt ezerszer az éjjel el is mondja nekem, még délelőtt rám ír, hogy vagyok. Köszönöm jól. Ő pedig büszke a tartására. Lehet is. Az enyémre ugyanis nem lehet. Nyolc gin. Az nem kérdez.
Apropó. Nem csókolt bele a nyakamba. Reklamálni fogok.
