Vele randiztam.Ma. És írnék is. Meg nem is. A járása nem tetszett. Mekkora hülyeség. De tényleg.

Aztán esetlenre sikerült a találkozó, mert ő már benn ült, de a kávéház nagyon "zajos", nehéz észrevenni a másikat, pláne, ha bebújik egy boxba - az éttermi részen. Hozta kis itókáját (ásványvíz), telefonját és bőrkabátját, s áttipegett hozzám. Vele együtt jött a pincér is és így olyan esetlenre sikerült a kezdet, hogy a bemutatkozás elmaradt. Na jó. Tudtam a nevét. Életemben először komolyan nyomozni kezdtem. Leszedtem a fotóját, azt, amiről azt gondoltam a legjobban sikerült, s ebben valszeg valakinek mélyen benne van a keze. Úgy, mint az én filctyúk profilfotómban. Drága barátnőm órákat színezte a pattanásaimat, hogy szebb legyek. Szóval leszedtem, betoltam a gugliba és tolta a cikkeket... Hát... oké. Ott a név, fotóm van, belenéztem a filctyúkba is. Semmi ellentétest nem találtam azzal, amit mondott is. Rendeltünk nekem limonádét. Meg sütit is választottunk. Én persze epertortát, ő pedig egy cukormentes almás év-tortáját. Kicsit árnyalja a képet, hogy a pincértől én rendeltem magamnak, pedig nagyon vonzónak találom, ha a férfi engem megkérdez mit szeretnék, de ő rendel. Ő tárgyal a pincérrel - nem én. Aztán beszélgettünk, nem nekem kellett vontatni a beszélgetést, világlátott ember, tele élményekkel és épp olyan utazós fajta, mint én. Kék. Kék póló a profilon és kék póló a randin. Ugyanolyan kék. És kék szemek. Hosszú, vékony ujjak. Na nem túl hosszúak. Férfimódra vágott köröm, semmi reszelés. Már csak szakmailag is. Azért elmondtam neki, hogy nagyon rendben van, ha beül egy manikűrre. Még van körömlakk férfiaknak is. Ettől persze kiborult és én nevettem.

Nyelvtanár. Meg sem merek szólalni semmilyen nyelven. Franciául is tud. Öt évet tanultam. Húsz éve egy kukkot sem beszéltem. Szerinte csak mélyen van. Hát... baromi mélyen. De ugye Párizs. Az bennem van. Ott hagytam magambból egy darabkát és egy másik belőle itt lakik bennem. És olaszt tanított. Meg persze angolt. Én meg közöltem, hogy ugyan meg nem szólalok. És tényleg nem jártam még OIaszországban. Valahogy mindig úgy alakult, hogy nem mentem.

- Nem jártál még, tényleg?

- Nem.

- Hát legalább Triest-be el kellene menni egy kávéra. Ott a legjobb a kávé és egy darabka Olaszország. Elmehetnénk, csak úgy, barátilag egy kávéra.

- Persze - rántottam egyet lazán a vállamon. Hiszen úgy jöttem el, hogy én bizony most semmiféle elvárásnak nem vagyok hajlandó megfelelni, csak bársonypáholyból végignézem az előadást és hódítson. Hátha megy.

- Jól van, legalább vagány vagy - nézett előbb oldalra, majd a szemembe.

Naná. Ki nem hagynám. Ugyan mi bajom lehetne? És vezet helyettem. Tényleg csak le kell rúgnom a cipőmet, és élveznem az utazást. 

És történelem is nagy kedvence. Na az sem az én terepem.

- Ha a bulvárt elmeséled nekem, az pont elég. Remekül tudok figyelni a sztorikra. - mosolyogtam.

Csevegtünk és ripsz-ropsz eltelt két óra. Kérte a számlát, fizetett.

- Köszönöm - mondtam neki, fel sem merült benne, hogy kezdjük el kimatekozni, mennyivel ugorjak bele a számlába.

- Ez a legkevesebb. Szívesen. - válaszolt nekem. - Van kabátja, Hölgyem? 

Nem volt. Az autót hordom, kabát helyett, így nem volt mit felsegíteni, de szép gondolat tőle.  

Hol magázódtunk, hol tegeződtünk. Izgalmas volt. Jó kezdet. És egy hangulatnyit magasabb nálam. Nem hazudott. Tényleg 176 centi. Hálás voltam, hogy nem hozott kellemetlen helyzetbe.

Elköszöntünk, majd este üzenetet küldött, hogy köszön nekem mindent. Aztán én persze megköszöntem, hogy nem hazudott a magasságáról és nem kellett egy kínos randiról elmenekülnöm. Aztán felhívott, kicsit még csevegtünk. Meg cseteltünk. Kicsit franciául is. És tényleg értem. Hihetetlen.

Bonne Nuit á Paris!

De szép. Azt mondja nekem a férfi, hogy jó éjt. Párizsban. Majd valamikor délelőtt vagy valamikor (edzésen voltam, hastáncon, vezettem sokat, bandáztam, ügyintéznivaló is volt a holnapi csajos kirándulás miatt), szóval:

Bonjour Mademoiselle, Aranyozza be a világot

És persze neki a kék szemű lányok tetszenek, de belenézett az én sötétbarna szemembe és megállapította - vannak kivételek. A pink-fekete ruhám pedig szerinte istenien áll nekem. Nekem. A husinak. Aki nem a trendi alakot kapta. 

De hát te szép vagy! - mondta a barátném. - Tudjuk.

S ma reggelre egy kicsit én is elhittem. Már ezért hálás vagyok. Köszönöm.