Talán kezdem az elejéről. Pénteken Vicának, aki az én egyik, de legkedvesebb személyi edzőm, szülinapja volt.
Van neki barátja, aki szintén edző, meg egy nagyon okos "csak" fiúbarátja. Nos, úgy két hete az előbbi felhívott, hogy ugyan ráérek-e 14-én,vasárnap, mert szerveznének egy szülinapi meglepit Vicának. Hát perszehogy.
Aztán alakult egy titkos filctyúk csoport, ahol kiderült, hogy a szervező nem ő, hanem a "csak barát". "Csak barát", legyen CSB, azt találta ki, hogy, menjük és szerezzünk egy darabka NewYorkot Vicának, ha már olyan NY-mániás. Tulképp bármi jöhet neki, ha van rajta egy NY taxi, vagy legalább egy amerikai zászló.
Teltek a napok és láttam a szervező CSB. Tudja kikkel érzi jól magát Vica, megszervezte az éttermet, fel sem merült benne, hogy Vica fizesse a belépőjét (el ne feledjem Vica, ama párkapcsolatában, lassan 10 éve, külön kasszán van), mindenben egyetértve ment a készülődés.
Majd ezen a héten, a hét elején megjelent a filctyúkon egy másik, újabb szülinapi csoprt, ahol a vasárnapot megelőző szombatra titokbulit szervez Vica (legal) párja.
Eldurrant az agyam. A szombat az buli nélkül is húzós. Reggel ötkor kel, leedzi a húsos népet fél kettőig, azután ő is edzésre megy, majd hazaesik valamikor félöt, öt felé. Bizonyára cseppet sem fáradt és héttől (!) már menne bulizni hajnalig, majd frissen gyalogolna nekem a KordaParkban.
Mayday. Írtam a CSB-nak. Csináljunk valamit. Bevontam a mamát. Segítsen. Nem akartam, hogy Vica azért ne élvezze a programot, mert tulajdonképp egy zombit csinálunk belőle szombaton. Felhívtam a lovagját és megbeszéltem vele. Ezt nem akarhatja, tényleg. Mi készültünk rá. Nagyon. NY ajándék, Kreativitás. Izgalom. Titkolózás. És nem akartam, hogy fáradt legyen.
Addig kavartunk, míg a bulit a lovagja mégis elnapolta. Győzelem. Már csak arra volt szükség, hogy csinos legyen, meg hajvasalt. Valahogy a sminktől és a hajvasalástól érzi magát csinosnak. Pedig szerintem ha két vécéajtót hordana, akkor is csinos lenne. Mindegy. Bízott bennem, így nem tudta mi lesz, elhitte, hogy én sem tudok semmit és hajat vasalt reggelre.
Két autóval mentünk. Vica a fiúkkal, én pedig Huncutkával és Titivel.
Huncutka nem akart jönni, mert megfázott. Aztán persze, hogy akart jönni és olyan hanggal, mint aki a medence aljáról kiabál és köhögéssel kommunikál - jött. Titi, na hagyjuk. Az, hogy a lábában elpattant egy ér, már csak a teteje volt az előző heti bajainak. Én pedig irgalmatlan fejfájással ébredtem és indultam köhögő Huncutkával Titihez.
- Legy jegeskávé, jó? - írta Titi és mi indultunk is.
Amint megérkeztünk, én eldobtam magam a fotelbe, hogy meghalok a fájdalomtól, bevettem a harmadik fájdalomcsillapítót - jegeskávéval. Nehogy a cukorszintem miatt legyek rosszul... na ez a veszély nem szokott fenyegetni.
Huncutka elájult a kanapén, hogy lumbágója van, Titi bekente a derákát, csak úgy bűzlött a kámfortól, majd felment zuhanyozni gyorsan.
Óriási robaj. Jesszus.
- Jól vagy?
- Igen - hallatszott elég furcsa hangon.
- Biztos? - kérdeztem mégegyszer.
- Igen! - hallatszott az emeletről.
- Nem! - mondta Huncutka.
És ezzel a lendülettel felrohantam a lépcsőn, utánam Huncutka, kinek mivel némiképp mozgásában korlátozott a stroke miatt, a korlátot kéne hasznáélnia, ami mozog, nekem kábé kétszázat vert a szívem.
Titi ült a franciaágyon és fogta a fülét.
- Bevertem a fürdőszobaszekrénybe, de jól vagyok, csak zsibbad a fülem!
Röhögött. Három kripli bulizni készül. Hirtelen olyan késő lett, hogy késésbe kerültünk. Titi nézte a GPS-t.
- M7 és hetes út.
- Biztos? - kérdeztem vissza - én az M1-en mennék...
- Nem tudom, ez a hülye gép nem írja. Csak mindenféle hülye számokat. Megnézem.
- Szerintem M1.
- Tényleg. M1 - nyugtázta Titi, majd én magabiztosan ráhajtottam az M0-ról az M7-esre.
- Titi hányas leágazást mondtál? Itt nincs olyan... Basztikuli... ez az M7...
A GPS kétszer megmutatta nekünk az Érd-Sóskúti lehajtó közti négy kilométeres szakaszt és én azt éreztem egyre messzebb vagyunk a céltól. Röhögtönk. CSB hívott (ekkor hallottam először a hangját is), hogy hol vagyunk és nyugi, be tudunk csatlakozni. Nevettünk. Úton a kriplikommandó.
Talán félórát késtünk, én még küzdöttem a fejfájással, Titi a zsibbadó fülével, Huncutka pedig továbbra is köhögve kommunikált. Bementünk a hangárba és Vica meglátott minket. Úgy éreztem nagyon boldog.
- Hisz' nem is mondtad!
- Nem hát. Ez a meglepetés.
Szegény Vica. Azt hitte borozás lesz Etyeken, pedig nem szereti a bort. (Tuti nem ivott még jót).
- Megyünk NewYorkba! - örömködött nekem.
- Látom vasaltál hajat. Helyes - mosolyogtam sminkelt pofikájára.
Örült. Ezer meg ezer kép készült. Jobbról és balról. NewYork és Róma. S valahogy kezdtem azt észrevenni, hogy CSB nem csak barát. Legalábbis nem csak az szeretne lenni. Legszívesebben átölelné és soha többé el nem engedné Vicát. Néztem a fotót a gépemen, és ott voltak hárman. Mintha nem a lovagja lenne a lovag... hanem CSB. Vajon más is ezt látta?
Ma már tudom. Ezt.
A filmstúdió után kicsit leültünk egy közeli horgásztó partjára és viccelődtünk a vadkacsákkal. Vica simogatni akarta - menekültek. Mi sajtos tallért tördeltünk - jöttek. A vadkacsasimi elmaradt. Nem fogtuk meg őket. Csak néztük, ahogy totyognak a vízparton és keresik a tallérdarabkákat.
- Megyünk! - mondta CSB.
- Sietünk vagy ráérősen? - kérdeztem.
- Sietünk!
- Hová? - kérdezte Vica. - jól vagyok öltözve, Nyuszi?
- Van rajtad bugyi? - kérdezett vissza csípőből Titi.
- Van. - mondta Vica és nagyon kikerekedett a szeme.
- Akkor jól vagy öltözve - válaszolt nevetve Titi.
Mondanom se kell, hogy elkavarodtam, persze nem arra mentem, megjártuk Pasarétet, de végül megérkeztünk az étteremhez, hogy legyen egy kis Dallas is.
Hamburgereztünk. Vica kedvenc helye. Esküszöm mutatok neki jobbat. Ez amilyen messze volt, annyira nem volt igazán nagy szám. Volt torta is - gyertyával és ajándék. Meghatódott és mindenkit végigpuszilt, majd vállon veregette a lovagját, ki ennek hangot adott... na kapott egy szájrapuszit.
Csináltunk még pár képet és elindultunk haza. Huncutka, alig értünk ki a főútra - a köhögéstől rosszul lett. Ettől kellemetlenül érezte magát és azonnal megnyerte, hogy őt vigyem haza elsőként, majd Titit.
Hazáig nevettünk kínunkban. Nekem estére elmúlt a fejfájásom, de a csajok nem lettek sokkal jobban. Kriplibanda, ki habpartira indult. RE-habpartira. De azért az ünnepelt boldog volt ezen a vasárnapon, s nekünk csak ez számít. Semmi más.
Este néztem a képeket és készülni kellett volna az utazásra... de a képek csak azt kiabálták CSB szereti Vicát. Nagyon. S Vica? Ő is szereti. Sejti. De nem tudja. Remélem nézegeti a képeket...
