4.37 - ez az első, amire emlékszem.
- 4.37 - szólt Huncutka.
És épp ezen röhögtünk az imént.
- Nem! Nem akkor! 4.17-kor mondtad nekem, hogy még tíz perc!
- Én? 4.17-kor? Lehet, hogy mondtam valamit, de 4.37-ig semmire sem emlékszem.
- De mondtad! 10 perc, én vártam 20-at. - vihogott rám Huncutka.
Ötkor felvett a busz minket. Kicsi busz, kicsi hely a lábaimnak. Itt se jó, ott se jó, addig variáltunk, míg hárman öt helyen ültünk.
Próbáltam aludni. Mire bealudtam, addigra pont megálltunk. Megint elájultam, megint pihenő. Elájulnék és pisilnem kell. Órák teltek el az utazással és én évek óta nem buszoztam ennyit. A lábaim helyére ólomoszlopok nőttek.
Aksaray közelében megálltunk, hogy megnézzünk egy föld alatti várost. Bementünk és megnéztük a barlangot. Istálló és hálószoba, konyha és borospince. Minden, ami a jóléthez szükséges. Huncutkát igen nehéz feladat elé állítottuk. Mivel a jobb keze és a jobb lába nem olyan jól működik, mint a bal, így a vaslétrán felmászni igazi kihívás volt. Alig félórát adtak a mutatványra, nekünk hülyéskedéssel együtt is belefért a barlanglakás.
Útközben nagy mesék nem voltak, de megpróbáltak ránk tolni mindenféle fakultatív programot. Nem mondom, a hőlégballon... de 150 EURÓért nem megyünk. És újra négykor kellene kelni. Aztán vagy felvisznek, mert jó idő van, vagy nem visznek, mert képtelenség felszállni. Van benne egy könnyű reggeli (legyen mit kihányni) és utána egy phár pezsgő. Khm. Négykor kelni. Csak ez kong a fejemben. Hangosabban, mint a 150 euró. Majd egyszer. Tudom, hogy egyszer nagyon romantikusan repkedek majd. Talán hőlégballonon.
Meg lehetne menni dervistáncra. Meg török estre. Meg éjszakai Kappadókia-túrára. Talán a török estet megnézzük. Zaferya talált ismerőst, miközben írok, már intézi, valami lesz holnap este.
Mikor a busz befordult a szálló elé, csak azt imádkoztam, ugye nem ez az... De az.
- Nyugi már. - mondta Zaferya - a külsejét nem látjuk, benn leszünk. Először nézzük meg belülről.
Megállt az idő. 1980-ban. A bútorok, a lift, a ragacsos recepció. Ahol a recepciós nem is érti minek akarjuk használni a liftet, aztán csak beengedi Huncutkát.
Ledobtuk a csomagokat és visszamentünk a városba sétálni. Az ólomlábaim egyre nehezedtek és lassan vontattam magam. Közben közelgett a vihar, aztán kis unszolásra tovább mentünk. Éhes voltam, mert egész nap csak snacket ettem és szerettem volna valami normális kaját. Tudtam, hogy kapunk vacsorát és nem fűztem hozzá sok reményt, de nagyon szerettem volna csalódni.
Mászkáltunk, jöttünk és mentünk. Kóbor kutyák néztek ránk unottan, majd rendezték le egymást. Mind vicsorgott, de nagy ívben kerülték ki az embereket. Elindultunk visszafelé és a vihar egyre közeledett. Villámok cikáztak, dörgött az ég és épp az igazán nagy eső előtt értünk vissza a szállásunkra. Nem, ez nem szálloda. Valaha annak épült, de szerintem lekoptak a csillagok is róla.
Kicsit pihentünk, majd lementünk vacsorázni. Méregettek minket a pincérek, vajon mit fogunk szólni. Szinte éreztem a bőrömön.
Mikor bementünk, az imént még recepciós, beállt levest osztani. Leveses vagyok, de annyira nem tetszett, hogy inkább kihagytam. Huncutka kérte, így megfogtam a kezembe nyomott tányért. Körbenéztem a teremben és a megannyi asztal közül egyetlen egy volt megterítve. Mi voltunk az egyetlen vendégek. S mindannyiunkat ugyanahhoz az asztalhoz ültettek. Egy evőeszköz. Sehol egy villa.
- Nyald le, Babám! - mondaná anyám a szombati ebédnél.
Piszkos tányérok. Kiosztott melegétel. Gulyás. Na ez nem gulyás volt, de egy zúzatokánynak megfelelt. Kicsit lecsós, kicsit zöldborsós - török rizzsel. Görögdinnye. Hát... mi jobbat választottunk a piacon.
A padlizsán viszont remek volt.
Morog a gyomrom. Most a szobánkban vagyunk. Mindenki olvas, ír, csendben elfoglalja magát. Már megint morog a gyomrom. Már semmi sincs bennem. A vacsora a múltté.
- Vigyázz! Ha fáj a hasad nem kapsz reggelit! - vihogott Huncutka és már az ő gyomra is üres.
- Ehhh micsoda veszteség - nevettem rá válaszul.
Huncutka végre elaludt. Rajta a szemüveg, majd leveszem. Pár feladatot kapott a logopédustól. Minden nap olvasnia kell, amit sikeresen teljesít. Beszélgetnie kötelező. Egyre ügyesebb. Néha már a nevemet is eltalálja. Nem igaz. Ritkán téveszti el. Felébredt és rám mosolyog. Miközben eszembe jutott a harmadik feladata. Írnia kell. Hát ma kapott egy szép, rózsaszín, török mintás, textilborítású füzetet. Írhat. Viszont először nekem kell beleírnom neki valamit. Valami kedveset. Szeretettel.
- Szulejmánt szoktátok nézni? - Huncutka felébredt.
