Ez a bejegyzés előkerült... félkészen itt lapult. Semmit sem tettem hozzá.
Az egész beszélgetés csak cseteléssel kezdődött.
Fura volt. Találkoztam a jegessel kedden, kinmentünk a gátra - megint. Most vittünk pokrócot, én torna után voltam, tele a pocakom fehérjével, így éhes sem voltam, csak egy kicsit szomjas. Eltelt az idő. Nevettünk, ismerkedtünk egymással és egyre jobban egymás testével. Jobbára ő az enyémmel, de látványosan nem hagyta hidegen, sőt kifejezetetten forrónak tűnt az est hűvössége.
Aztán másnap délelőtt, épp nagyon dolgoztam valamin, mikor jött az üzenet. Már nem emlékszem hogyan kezdte. Utána kéne olvassak, de annyira felcseszett, hogy nem vagyok hajlandó.
...
Ez a bejegyzés kezdemény lapul itt napok óta. Megbeszéltem - kibeszéltem magamból - és így elmúlt a kényszer.
...
Aznap együtt töltöttük a délutánt Agárdon - igen, megint mehetnékem volt - ami egy Pánikmacinak igazi kihívás, de nagyon jól vette az akadályt. Kimozdítottam a kerületből és nem tudta megmondani mikor hekkezett legutóbb a tó partján. Én oldódtam, ő puncsolt. Volt miért. Aztán szépen besötétedett és visszajöttünk Budapestre.
- Figyelj csak. Álljunk meg egy kicsit itt. Csak húsz percre.
Engedtem a kérésnek és egy mellékutcába hajtottam a főútról.
- Tudod én olyan pasi vagyok, aki szereti hallani, hogy szeretik.
- Nem vagyok beléd szerelmes.
És megfagyott a levegő. Tapintható volt a fájdalom és mint egy vaskos fal, ereszkedett közénk. Felmentünk, szinte egy szó nélkül a hegyre. Kiszállt a kocsiból és a testtartásán is látszott. Összetört.
Kiszálltam én is és megöleltem. Az ölelésből puszi, majd csók lett. Majd szorosabb ölelés és aztán azt vettem észre, hogy úgy vislekedünk, mint a tinédzserek, akik nem mennek haza a szülői házba. A testem kívánta az érintést, ő pedig öntötte rám szerelmét.
Aztán jött a csütörtök és a péntek. Otthonról dolgoztam, leginkább éjszaka. A kreatív emberek gyakran dolgoznak éjjel és ezzel engem is ébren tartanak. Csütörtökön dolgozott, péntek reggel végzett. Megbeszéltük, hogy délelőtt alszik nálam - engem hagy dolgozni - de a péntek amúgy is "fél" nap, így korán fogok végezni vele.
Tömegközlekedik és megbeszéltük, hogy a Stadionnál találkozunk. Ott, ahol a zöld sasok laknak és ezt egy hatalmas sassal illusztrálják is.
- Merre vagy? - kérdeztem, ahogy a sas elé lassan befordultam a körútra.
- Mindjárt a Puskás Stadionnál.
- Hol???? Na szállj le gyorsan!
...
és megint napok óta itt áll ez a bejegyzés. Pedig azért még a Bridget Jones faktort elmesélem.
Nem aludt. Nem tudott. Összebújtunk. Egyre jobban és a skorpióságom kérte a magáét. Majd reccs. Mintha meg sem hallottuk volna, csak egy pillanatra. Újra. És az ágyat tartó keresztvas eltört. Ezzel együtt a matrac bezuhant az ágykeretbe. Konkrétan összedőlt az ágy is.
- Nyuszikám tudod, hogy most nagyon irigy vagyok! - még szerencse hogy vannak barátaim.
Így aztán meglátogattuk a férfiak igazi poklát - az ikeát - és vettünk vasat. Meg ragasztót a fához. Meg csavarokat
...
S mi a helyzet? Az eszem szerint elment az eszem. Ilyet ugyanis nem csinálunk.
...
Napok telnek és egyre inkább hallgatok az eszemre. Sorban kapom meg azokat a mondatokat, amiktől irtózom. És még csak nem is érti meg, mi történhetett...
