Első nap. Kezdjük azzal, hogy pokoli fájdalomra ébredtem.
Leginkább, a nem lesz ennek jó vége, gondolattal ébredtem hajnali 3.30-kor. Úgy tűnik országtól, földrésztől és időzónától függetlenül tudok ugyanabban az időpontban ébredni.
Égett a szemem, de nem tudtam tovább aludni. Csak néztem ki a fejemből. Ha felkeltem nagyon fájt a sebem, ha visszafeküdtem – jó volt. Végül döntöttem és bevettem egy fájdalomcsillapítót és reménykedtem, hogy gyulladáscsökkentő is van benne. Fájt, de félóra múlva határozottan jobb lett.
Borongós időre ébredtünk. 18 fok és majdnem eső. Tökéletes idő egy kis vásárlásra. Tudtam, hogy fogok ruhatárat frissíteni. Amúgy is keveset hoztam és az ajándékok helyére pont befér egy-egy új darab.
Egész délelőtt mászkáltunk, beszélgettünk és igyekeztem minden erőmmel, hogy ne a munkára gondoljak. Ez egész könnyen megy, ha nincs internet a közelben. Legalábbis nem keresem. Hangyányit dolgoztam reggel, de a vásárlás alatt megértük, hogy bár hétköznap volt, nem csörgött a telefonom.
Késő délelőtt már szabályosan melegem volt és le kellett vennem a vékony kiskabátom. A háromnegyedes ujjú póló is soknak tűnt. Boltba be és ki, nézelődtünk. Beleszerettem egy Ralph Lauren ruhába. Nem, „ennyi pénzért” nem veszek ruhát, de fel kellett próbálnom. Azt hiszem a valaha látott legszebb és legkényelmesebb próbafülkéhez volt szerencsém. Elegáns és egyszerű. Fehér minden. Az ajtóval szemben széles pad és hatalmas tükör. Az eladó bemutatkozott (!), jelzem ez mostanában azokról az úriemberekről (?) sem mondható el, akikkel randiztam. Mindegy. A hely varázslatos volt, mintha egy hercegnő lennék, s ott, abban a másodpercben, kicsit azzá is lettem. Belebújtam a ruhába.
Vastag a karom. Ez itt minden irányból tökéletesen látszott és nem tetszett, nem szívesen mutogatnám, így a ruha ott maradt. Akármekkora is a „sale”.
Ha nem próbálom fel, akkor a szívem is ott marad, de így ezzel a flörttel beértük. Mi ketten. Ő pedig visszakerült az állványra.
Kevesen voltak. Végülis január van. Meg szerda. És délelőtt. Pont így szeretek vásárolgatni. A tömeget egyre nehezebben viselem.
Délután leautóztam Barbával a gyerek-transzport szerdai körét. Tudom, már tudom milyen ez. Állandó stressz és három gyerekkel, ekkora távolságokkal akár főállás is lehetne. De dolgozó Anya. Nem, cseppet sem irigylem. Már átéltem egy kicsit a logisztikának ezen szakirányát. Maradok jelenleg a dobozoknál. Talán egyszer megint lesz ilyen az én életemben is. Most viszont nem erre a programra megyek majd haza.
Késő délutánra megjött az ősz, így egy nap alatt reggel letudtuk a tavaszt, délben egy enyhe nyarat és estére egy combos novembert – januárban. A tél itt – érdeklődés hiányában – elmaradt.
- Nézd! Esik a hó! – nézett rám Barba a garázsajtóból.
- Nem, az nem lehet hó – feleltem egykedvűen, kissé mosolyogva.
- De! Az hó! Hát fehér!
- Nem, nem hó. Szitál az eső. Plusz 12-14 fokban nincs hó. Nézd! Egy kiskutya! – váltottam témát, hiszen egy aprótermetű kutyalény szaglászott a lábaimnál.
Elindultunk megkeresni a gazdáját. Barba tudta, hogy szemben lakik egy kutya, így becsengetett. Az ember otthon volt. A kutya is. Viszont átvállalta a keresést, ő jobban ismeri az utcában lakó kutyásokat, mi pedig beültünk az autóba és megkeztük a logisztika kört.
- Nézd! Tűzoltó! Valami történt az utcában.
- Lehet, hogy a kiskutya is ezért szaladt ki a házból. Mentő is jött.
- Mindig együtt jönnek. Ha jön a mentő, akkor tűzoltó is.
Mire kiértünk, már tudtuk, hogy gázszivárgást éreztek és láttuk bekanyarodni a rendőrautót is.
Ma nem fotóztam. Csak néztem a fákat, pálmákat és nem pálmákat, az autókat és az embereket. Egyszerűen örültem annak, hogy itt vagyok és próbáltam nem átszámolni semmit forintra. Attól ugyanis nem leszek boldogabb. Attól viszont, hogy pihenek és jól érzem magam – igen.
Este van. Ébren kell maradnom, hogy a szervezetem kicsit átálljon az itteni órára. Otthon éjjel 2.21 van, itt még fél kilenc sincs. Kábé öt órája ásítozom. Most fürödtem, bekentem a lábam és várom azt a felet, hogy lecsukjam a szemeimet.
S milyen a lábam? Na azt hagyjuk. Bedagadt. És ez most szinte biztos, hogy nem a repüléstől. Az már elmúlt volna, de ez masszívan tartja magát. Bevettem egy fájdalomcsillapítót. Szeretnék aludni és az a gyulladást is csökkenti. Ez az átállás… úgy emlékeztem könnyedebben ment legutóbb. Persze. 10 évvel ezelőtt. Mintha akkor én is fiatalabb lettem volna. Mintha…
