Vacsora után szaladtam a fesztiválra. Érdekelt a Brains, nem is csalódtam benne, bár csak a végét sikerült elkapnom. Tegnap még nem nyitották meg az egészet, most kellett felfedeznem az utakat. Úgy éreztem magam, mint kisegér az útvesztőben, ahol valami idióta fehérköpenyes azt nézi, kinek sikerül először megtalálnia a nagyszínpadot. Hát első biztos nem lettem, de azért jó időt futottam.
Átnéztem a programot és végigrobogtam az összes lehetséges helyszínt, amire az éjjel szükségem lesz, mert a sötétben a vakrepülés még nehezebb. A Budapest Bárt pedig ki nem hagytam volna. Ők egy kis színpadra voltak kiírva, szóval inkább megkerestem. Aktuálisan egy hatalmas embertömeg volt a helyén - Aranyosi Péter szórakoztatta a tömeget. Nem tudom hogyan, de láthatóan jól.
Én viszont inkább átszaladtam a Brains-re. Ami maradt nekem belőle azt ugráltam. Majd, mint egy bolond nyúl átvágtattam a HS7-re mozdulni, majd vissza a Punnany Massif koncertre. Bevallom cca félórát bírtam, utána teljesen rám zárt a sor és inkább kiverekedtem magam, egy kicsit még néztem a széléről, de aztán letüdőztem két slukk cigit, csak úgy paszívan, amitől röhögés helyett a köhögés jött, szóval elugráltam a nagyszínpaddal ellentétes oldalra.
Ott van a Rézangyal sátor és mellette a diszkós is. Utóbbi úgy húzott be, hogy nem bírtam ellenállni. A Dévényi Tibi bácsi retródiszkóját nem nagyon lehet kibírni alkohol nélkül, de tartottam magam. Tudtam, ha megiszom a bort és elájulok, mire jön a Budapest Bár, így maradtam. De aztán jött a mélypont. Igen... a Coco Jambo. Sarkon fordultam, hogy most kérek egy kis bort. Ezt? Józanul? Na nem. Végül józan fejjel kijöttem és elindultam a mini színpadhoz. Úgy leizzadtam - Coco Jambo -, hogy be kellett tekernem magam a kendőmbe, hogy ne fázzak. Nagyon vicces ám, mikor kinn relatív jó idő van, én meg didergek. Coco Jambo. Nem is tértem magamhoz, Coco Jambo.
A Budapest Bár lassan készülődött a zenéléshez, nagyon zavarta az élőzenét, hogy már mindenütt beindult a dizsi, de küzdöttek. Még több cimbalom, még több bőgő és még a tangóharmonikából is húztak rá. Bulizene. Alig vártam, hogy belecsapjanak a lecsóba, jöjjenek a vendégek és énekeljenek. Mondjuk a Lovasi.Drága kicsi Szilvafácska, nőj nekem, hadd legyen az Andriskának pálinkája! A nép erre megőrült. Velem együtt. Forogtunk, ugráltuk és ordítottunk. Aztán volt még Lövölde tér a Szűcs Krisztiánnal és Frenk, Ruttkai Bori, meg a Németh Juci és még a Ferenczy György is szájharmónikázott. A közepén kicsit a Ponyvaregény zenéjével elaltatták a népet, de jött a Szűcs Krisztián és életet lehelt akibe még lehetett és a végén elénekelte a Húszezer éjszakás kalandot. Ugráltam? Naná! Teljes erőből. És forogva.
Jaj! Épp elfeledtem! Volt egy magas, csíkos. Azt hiszem kötelező elsőrandin. A két csaj barátnő, a fiúk barátok, az egyik srác az egyik lány palija, a másik kettő meg összehozott randin. A pacák próbálkozott és tűrte a Budapest Bárt. Komolyan. Ha a csaj ránézett, kitört rajta a lelkesedés. Ha nem, akkor az unalom. És nagyon jóképű volt. Mosolyogtam. A csaj nem vette, vagy nem akarta venni a lapot. Ő külön szórakozott. De azt hiszem az éjszaka végére úgyis elkapta a srác, annyiszor érintette meg a buli alatt. Nézegettem és felém jött, s ment. Nagyon jó érzés volt, tetszett. Majd hagytam elmenni. De azért a húszezer éjszakás kaland alatt éreztem a tekintetét. Megvolt. Mehetek. Mosolyogva.
Én nem tudom hogyan, de végül fél három körül keveredtem vissza a szállóba és álomba zuhantam. Ez az enyém. Ez a nap az enyém volt. Köszönöm.
