Szóval már tényleg meg akartam írni milyen is volt tegnap a fesztivál, de egyszerűen nem megy, mert elkezdtem olvasgatni és belefutottam egy kommentbe, miszerint csak a lúzerek vágynak az elérhetetlenre. Ó. Ezzel azért tudnék vitatkozni. Mi számít elérhetetlennek? Szerintem ugyanis semmi sem az, csak épp tenni kell érte. Minden elérhető. Persze nem fogok szárnyakat növeszteni és repülni, de abban nem látok semmi akadályt, hogy sárkányrepülővel megtegyem. A lehetőség adott, az út pedig egyedi. Csupán merni kell, vállalni, hogy én igenis ezt szeretném és ezért mindent megteszek. Azt gondolom, hogy eddig mindent megkaptam az élettől, amit valójában, igaz hittel kértem.A lúzerek nem elérhetetlen dolgokra vágynak, hanem sopánkodnak és semmit sem tesznek a céljaikért. Még csak az álmaikat sem álmodják meg rendesen, s így bizony rendkívül nehéz bármit is elérni.
Persze felmerül a kérdés, akkor mondd nyuszi, mi a frászért vagy te egyedül?
Nos azért, mert amit kértem az hosszútávon nagyon ritka és kivételes esetben tartható fenn. Azt gondoltam, hogy lemondani az álmomból és kompromisszumot kötni az életem része, de ma már nem így látom. Vannak férfiak, akik akár az "igazik" is lehettek volna, ha elfogadok valamit, ami számomra most elfogadhatatlannak tűnik. Most megfordítottam a dolgot. Ismerjenek meg valójában, és hagyom, hogy együtt menjünk egy darabig. A szerelem, az igazi, gyomorszorongatós, lepkeröptetős, izgulós szerelem, úgy kell nekem, mint a levegő. Megtölt élettel és energikusabb leszek általa. Egy olyan kapcsolat, ahol úgy érzem magam, mint a sarokba szorított kutya, egyszerűen boldogtalanná tesz és elvesztem az energiám nagyobbik részét, s onnantól csak arra spórolok, hogy legyen erőm kitörni. Eddig erre mindig akadt. Hát így állunk.
