Jaj nagyon vártam ezt a napot. A délelőtt munkával telt, van az úgy, hogy akkor is dolgozom, mikor papíron úgy tűnik nem kellene, aztán kiderül, hogy mégis. Szóval a jakuzziban töltöttem a fele időmet, a másikat meg a számítógép és a telefon közelében. Na jó. A telefont bevittem a buborékoló medencébe és arra gondoltam, ha ezt én otthon megcsinálhatnám, mekkora királyság lenne. Persze az agyam rögtön számol, táblázatba tesz és megállapítja, hogy olcsóbb naponta lemenni egy jó kis uszodába. Bár otthon akár meztelenül és pezsgőzve is használhatnám a medencét. Meggondolandó. Még nem terv, csak ötlet. Egy baromi drága ötlet, szóval pihentetem.
Az este nagyon korán indult, nem is vacsoráztam a szállodában, csak indulás előtt gyorsan befoglaltam az időpontot szombatra, az ajándék masszázsra. Nagy tanulság a héten - fesztiválozásra sose fogadj el félpanziót a szállodától. Totál felesleges.
Szóval berobogtam a kapun még napsütésben és leültem a nagyszínpad elé. Ilyet se nagyon láttam még, üres dühöngő, húsz ember napozik a füvön és játszik a Debrecen Big Band. Én is napozgattam, hallgattam a zenét, amely egyébként szuper volt, de valahogy az idő, a hely vagy valami nem volt tökéletes. Egy nagy koncertteremben, télen, Budapesten, estélyiben szerintem hatalmas sikerük lenne. Itt kisebb színpadon nem férnek el, amit játszanak tényleg kisebb közönséget vonz. Ez van.
Lassan véget ért a koncert, én csináltam pár lábfotót és egy montázst a közösségi portálra, amit majd akkor töltök fel, ha hazaértem, és egyszer csak ott voltam a kivetítőn. Teljes életnagyságomban. Én belepirultam. Nem is tudom mi történt velem, de ahelyett, hogy integettem volna, kínosan éreztem magam és kellemetlenül és szinte alig láthatóan és hallhatóan elsuttogtam: ne már... kérlek. Ó. Szóval ennyire nem vagyunk elégedettek magunkkal. Ez nem jó, tenni kell azért, hogy sokkal elégedettebb legyek. Tudom, idő. Csupán idő kérdése és jobb lesz. Még adok magamnak erre, annyit amennyi feltétlenül szükséges.
A kamera tovább fordult és egy kisfiú felfedezte a benne rejlő lehetőséget. Arra futott, amerre a kamera fordult, majd a kamera fordult minduntalan arra, amerre a kisfiú szaladt. Mindenki nevetett és egyre jobb lett az én hangulatom is. Vártuk a következő fellépőt, a táncolás, ugrálás nagy mestereit, az Intim Torna Illegált.
Jöttek. Jöttek és vittek magukkal engem és az egész közönséget is. Már nem érdekelt semmi, csak az ugrálás, a jókedv, a nevetés és az élet. Éreztem. Most élek, ez én vagyok. Mint a számon a szívem. A Hipnotizőr király alatt eldurrantottak némi konfettit - csillag és szív alakúakat. Naná, hogy eltettem. Tervem van velük. Megrajzolom és lesz belőlük nekem egy fotó - emlékül milyen jól éreztem magam.
Olyan gyorsan repült el a koncert, hogy csuda. Sebaj. Van két jegyem az Intim Szerdára. Alig várom.
Megnéztem a programom, de tudtam, én már a FISH!-t várom. Viszont ők még nem kezdenek, így belenéztem a SKAFUNDERZ koncertjébe. Jó kis ska zene, ugrálós. Egyszerűen nem lehet nem ugrálni, csak jár a lábam és pattogok. Kicsit körbenéztem és tudtam az igazi tombolás most jön majd, az élő, igazi, rockzenére.
FISH! Pár éve voltam először a koncertjükön, pont itt, Debrecenben. Volt kábé húsz ember egy fülledt sátorban és én hátulról, a bárpult mellől figyeltem őket. Emlékszem, mondtam a barátnőmnek, te... ezek nagyon jók. Nekem tetszik, csak a számokat nem ismerem.
Azóta megismertem a számokat, ordítom, hogy majdnem Kalifornia, meg hogy gyere ki a rétre. Meg úgy egyáltalán az egészet és nagyon élvezem. Ugráltam középen, ugráltam a szélén, az első sorban, de véletlenül sem az utolsóban. Majdnem szereztem egy igazi FISH! lufit, de sebaj. Ott leszek a következő buliban is és megszerzem a relikviát. Bírom a Krisztiánt. A végén nyomott nekünk egy diszkót és tesztelte Tankcsapda tudásunkat is. Jelzem nem nagyon ismerek olyat, aki még az egyszerű dalt ne hallotta volna. Hát igen. Tudjuk a szövegét, de ezen az estén megkapta ő is amit már régóta kiérdemelt. Teltházas sátor, kortalan, vegyes közönség és áradó szeretet, tapsvihar és ütemes ugrálás. Szóval csinálj egy lemezt, mert nem kell a konzervzene és köszi, de tényleg.
Úgy leizzadtam, hogy a tollas fülbevalómból csöpögött a víz, így megint beburkoltam hab testem egy kendőbe és átsétáltam a Quimby koncertre. Nagyon népszerűek. Még az is ott lötyög, aki egyáltalán nem ismeri, így aztán a tömeg határát csak a bódésor szabta meg. Távolról figyeltem, kicsit hallgattam, de bevallom úgy fel voltam pörgetve a rockzenével, hogy nem tudtam átkapcsolni és igazából nem is akartam. Itt a vége. Mára nekem elég volt, s mint ilyen, egyszerűen megtehetem. Kicsit még kolbászoltam, benéztem ide és oda is, majd az ugrálástól kifáradva visszasétáltam a szállodába.
***
Ma először aludtam teljes nyolc órát. Jön a frissítő masszázs és belevetem a 25 éves Tankcsapda jubileumi őrületébe. Lesz ott minden. Füst és lábdob. Csak üljenek a fiúk ölébe a lányok, ha másképp már nem férnek el...
