Nagyon izgulok. Ma pedig, mikor épp a lakóhelye közelében jártam, pont akkor
felhívott. Meglepődtem és örültem. Két ok miatt hívtam vissza: vezettem és nem volt benn a fülesem, illetve tudom, hogy nincs feltöltve a mobilja. Igen, tudom, de akkor is.
Miért hívott? Mert a lépcsőházban kinn volt egy cetli, hogy ma karbantartás miatt este nem lesz internet szolgáltatás, ami persze viszi magával a digitális tévét és a vezetékes telefont is. Ő pedig szólni akart erről nekem. Figyelmes. Tetszik és kész. Aztán mondtam neki, hogy este felhívom én és így is tettem. Kicsit csevegtünk, szóba került, hogy motorozni szeret és én jeleztem, hogy félek. Mit mondott erre?
Semmi baj, majd jössz utánam autóval!
Imádom. Nem kényszerít és kezd el magyarázni nekem, hogy majd megszeretem és a világon ennél jobb dolog nincs, hanem elfogadja, hogy én ezt nem. Imádom. Még mindig ez az érzés van bennem és továbbra is izgulok.
Aztán szóba került az utazás. Nem utazik. Annyit egyáltalán nem, mint én, ezért megkérdeztem milyen helyeket szeret Magyarországon. Tapolcát és a Balatont. És egyszer szeretne elmenni Horvátországba, mert az szép. Ámen.
Ha rajtam múlik elmegyünk. Aztán ki tudja. Még a végén tengerillat-függő lesz. Vagy mégis elkezd halat enni, akárcsak én. Vagy rákap az ajvárra.
SMS. A gyomrom összeugrik. Milyen jól esne! Megnézem és a kollégám még mindig pörög egy tápegység árán, majd este fél kilenckor közölnie kellett velem, mennyiért ajánlja az ügyfélnek. Bakker. Ez aztán nem ért rá reggelig. Sebaj. Azt is közölte az üzenetben, hogy reggel megbeszéljük. Kész mázli. Mert holnap délután/este csak egy számot vagyok hajlandó felvenni. Na jó. Kettőt. De mindkettőre ugyanazt a nevet írja ki. Mr. Right.
