Na igen. Hát mindig történik valami. Szóval lementünk a tengerpartra délután és
egyszerűen nem volt WIFI! Dráma. Hogy fogunk így strandolás közben filctyúkozni? Sehogy. Megváltoztatták a belépőkódot. A piszkok. Morogtam, de senki sem jött felém,akitől megkérdezhettem volna, így mikor kijöttek a csajok, én mentem pancsolni.
Rengeteg gondolat cikázott a fejemben, leginkább az, hogy milyen szerencsés vagyok és mennyire boldog az életem. Még akkor is, ha most egyedülálló vagyok. Amúgy is egyedi. De mégis, mi bajom lehetne egy pálmafákkal szegélyezett fövenyen, ahol a tenger mossa ki a talpam alól a homokot és viccesen megbillent? Semmi. Ültem a hatalmas úszógumiban és sodortattam magam a hullámokkal, hol a dekoltázsomat napoztatva, hol a hátamat. Mondhatnám azt is, hogy a fenekemet, de hogy néz az ki. Hogy? Sehogy. Lényegében a víz alatt marad és onnan sül barnára.
- Mi az, van Wifi?
Lett. Ugyan nem akarták nekünk elárulni, de aztán valahogy mégis megenyhültek a csajoknak. Talán az a pár üveg sör segített, amit rendeltek.
Naplementéig strandoltunk, már narancssárga volt a nap, mikor elindultunk a lakásba. Pont lebukott a nap és éppen nem sikerült megörökíteni a teraszról a fényeket. Sebaj. Minden nap van naplemente. Csak minden nap egy kicsit más.
Este sütögetést rendezett Zaferya barátnőm, előkészített mindent és a férje megsütötte. Mit ettünk? Csirkét. A csirkének a háta húsa bepácolva és jól átsütve. Nálunk ilyet nem lehet külön kapni, csak egyben. Csirke farhát néven fut a boltban. Itt csak két pici bordacsont és a lefejtett bőrös hús. Vékony, így hamar átveszi az ízeket és sül a bőr miatt szaftosra. Volt még köfte is, ami egy marhahúsból készült fasírt. Egész más íze van, mint a mi megszokott paprikás-fokhagymás sertés vagy épp pulykafasírtunknak. Köretként pedig rizs, ahogy Zaferya csinálja és saláta. Hmmm. Az én kedvencemmel, a piros, édes-savanyú gránátalmasziruppal. Ez utóbbi igény szerint, mert nem mindenki szereti, én viszont mindennel képes vagyok ezt tunkolni.
S a desszert? Új kedvenc. Mostantól így eszem. Na jó, majdnem így, kenyeret ugyanis nem kívánok, de görögdinnyét jéghidegen fehér sajttal bármikor.
Sötétedett, egyre jobban vágytam a partra. A fényszennyezés olyan erős, hogy az erkélyről esélyem sem volt a hulló csillagra. Pedig hulló csillagok, majdnem teli szuperholddal, igazán ritkaságszámba mennek.
Nagyon nem voltam szomjas két gin tonik után. Az egyik nagyon erősre sikerült, a másik már lazábbra, de nem annak éreztem. Fejbe csapott, és jött a kajakóma is, így megindultam a part felé.
- Jöttök?
Hármasban mentünk a stégre csillaglesre. Persze nekem ki kellett próbálni, bele kellett ülni, fel kellett mászni a stégre. Csurom vizes volt a szoknyám, a pólóm, de még a bugyim is. Persze a város fényei olyan erősek voltak, hogy még a csillagokat is módjával láttam, nemhogy a Perseidákat. Pedig ott voltak és engem vonzott a meleg tengervíz is. Besétáltam a korlát mellett térdig és jött a hullám. Már nem volt kérdéses. Nyugodtan akár fürödhetek is ruhástul, ennél rosszabb nem lesz. Talán a gin miatt nem érdekelt. Azon gondolkoztam, talán ez most épp a dagály? De nem. Csak néha nagyobb hullámok jöttek, megmutatni a tenger erejét.
Markoltam a homokot a lábujjaimmal és ízlelgettem a kívánságomat, de valahogy egyetlen csillag sem pottyant le az égről.
Később leheveredtünk beszélgetni, de én még mindig az eget kémleltem. Nem láttam. Tudtam, hogy jönnek és a csajok láttak is, de nekem nem sikerült megpillantanom. Mindegy. Azért kívántam.
Ezt kívánom. Pont ezt, vagy valami ennél jobbat!
