A reggel kávéval indult. Sok kávéval és így is nehezen. Elszoktam már a hajnali háromig ropjuk-toljuk a bulit, reggel meg felkelünk akciótól. Nem kellett volna mindenképp felkelni, de szikrázó napsütésben, 34 fokban mégis.
A napot, a tengerparton henyélve hűsöltük át és megbeszéltük, hogy ez a nap tökéletes a valódi török fürdőre. Bejelentkeztünk és rápihentünk.
Napközben sokat beszélgettünk és fény derült - számomra is - arra, mi mindent kihagytam eddig a nyaralós naplóból. Például azt, hogy itt a fikusz egy fa, a schefflera bokor, míg a leander maga a dzsungel. Nálunk, otthon, szegény fikusz valahogy így néz ki:
(ha jól tartják), a schefflera valahogy így, ha burjánzik, de ilyet én még Budapesten sehol sem láttam:
a leandert meg mindenki tartja - kivéve engem, mert nem szeretem az állandó kudarcot - kinek kertje van.
Aztán nem írtam arról sem, micsoda fejtörést jelent kiválasztani a megfelelő fagylaltot. Mert itt olyan különleges magnum van, ami otthon nincs, de persze azt választani bátorság, mert mi van, ha mégsem ízlik, mint a Turkish Delight, aminek a porcukor borításától csak rám jön a tüsszögés, aztán persze ott a másik hogy becsomagolják csokiba, megszórják mogyoróval, elfeledik a cukorszórást és máris delight lesz nekem is. Már, ha bátor vagyok és megkóstolom.
Aztán azt, hogy milyen romantikus lenne végigrohanni a tengerparton, a sekély vízben, kezünkben egy hatalmas kendővel, melyet lobogtat a szél, csak úgy nyaldossa lábunkat a hullám és persze a másik oldalt ott vár a szerelem. A képet árnyalja, hogy itt kissé durva a homok, jó nagy kövekkel a bokáig érő vízben. Így romantikus, légiesen könnyű női főszereplőnk, akkorát taknyol, mint egy péklapát és szívszerelme szipogva hívja az emergency call numbert vérző orrához - megoldásként.
Aztán azt, hogy napok óta himbálom magam a tenger kék vizén egy, leginkább bagel-re (vagy inkább amerikai fánkra?) hasonlító, felfújható bigyóban. Eddig szépen ücsörögtem a tetején, ma pedig? A fenekem kicsúszott, mit kicsúszott! Átcsúszott a közepén. Namármost. Vagy a fenekem lett kisebb, vagy lőttek a fánknak és szétszakadt. A fánk tökéletes formában van. Holnap is használhatom. A fenekem? Nem vállaltam a méredzkedést tíz líráért a butiksoron. Most tíz líráért mondja, hogy fogytam két kilót? Vajon húsz líráért négyet mond? Minden bizonnyal. Viszont a lift piszok volt. Nem akart elindulni négyünkkel. Hivatalosan 320 kilót bír. Mi nem hivatalosan sem érjük el a határt, de a lift befuccsolt. A barátnőm egy szót sem szólt, kiszállt a liftből és reménykedtünk így sem fog elindulni. Csak elromlott. Frászt. Elindult. Csak épp nem tud számolni.
Aztán a szomszéd hotelről, ahol két napja megy a kesergő zene, ma, amikor épp a vacsorához tolták be nekünk - se szó, se beszéd - elment az áram. Most már van okuk keseregni, de tanultak belőle. Az áram visszajött és megy a török tánczene.
Ezer és ezer gondolat, kép és történet cikázik a fejemben, inspiráló a környezet és valami ilyesmit választanék, ha végre tényleg írnék. Úgy komolyan. Ha már megtanultam hogyan is kell ezt csinálni. Elő kéne szedni a könyvemet, hátha most jobban mennének a gyakorlatok. Aztán csak meg kéne nézni azt az egyetemet. Persze két iskola munka mellett húzós. Amellett nagy szerelemre tényleg nincs idő. Vagy épp ott van? És éppen valami hasonló gondolatok foglalkoztatják nap, mint nap? Vagy jövőre tényleg kéne venni egy mini telket a Velencei-tó partján, ahová lecuccolnék a nyárra kutyástul és onnan járnék be dolgozni? De akkor mi lenne a virágaimmal? Nagy dilemmák ezek. Vajon van még egy olyan ember, mint én? Hohó. Ha jön a hulló csillag, akkor jelezném barátnőim vannak. Férfiember legyen.
Hirtelen a sok gondolat elvitt a címtől. Tessék. Még nem vagyok kész író. Ugye? Naugye.
Hamam. Ez egyet jelent a kényeztetéssel. Amióta egyértelműen kimondom mit szeretnék és mit nem, valahogy minden egyszerűbben működik. Zaferya tudta, hogy nem szeretném, ha férfi mosdatna, jobban esne, ha nő tenné. A zárkózott lelkem és biztonságérzetem nőt kért. A hamamban hirtelen megszűnnek a határok és ezt most nem bírtam volna szabadon elviselni egy férfivel.
A törökfürdőről már írtam pár éve, de mivel elveszett, így elmesélem. Van egy fényes kupolás terem, ahová a szépülni, megtisztulni vágyó nőket (vagy férfiakat, rendszerint nem koedukált), beterelik. Középen egy nyolcszögletű kő - márvány borítással, a terem sarkaiban kutak. Most így nézett ki, de voltam olyanban is, ahol ez a terem hatalmas és a nők körben ülve várják a megtisztulást.
Megtisztulás. Ez a jó szó. Felfeküdtünk a kő négy hosszabb oldalára, ahol egyikőnk véget ért, ott kezdődött a következő. Meglocsoltak minket meleg vízzel és tíz percig pihentünk a párás teremben - felettünk a kupola. Majd jöttek négyen és a három férfitől megijedtem. Na ekkor kért nekem Zaferya egy hölgyet és megkaptam a daloló Fatimát. Dúdolt és mosdatott. Ledörzsölte selyemmel az elhalt bőrt és egy nagy zsákkal szappanhabot borított rám. Mindenki ezt kapta. Ott feküdtünk a habok alatt és mindenki a saját lelkével foglalkozhatott, míg megtisztult a teste. Fatima olyan közel jött hozzám, hogy sokszor semmi távolság nem maradt köztünk. Zavarta a fürdőruhám - most tankinit hordok - így levettem. Érezte mennyire szégyenlős vagyok és figyelt rám. Nagyon jól esett. Hajat is mostunk. Megtisztulásos és rituális. Ültem és a fejemre borította a vizet. Fura. Az volt az érzésem, hogy most olyan tiszta lettem, hogy lemosta rólam azokat az érintéseket, amiket az elmúlt időben kaptam. Most pedig csak jó érintéseket szeretnék begyűjteni és legalább havonta egyszer, így megtisztulni. Nem is. Hetente. Szeretném beilleszteni a heti fix programomba. Csak találok egy jó helyet otthon is, még akkor is, ha ez ott nem tradicionális. Nekem még lehet az.
A fürdetés után pihentünk, majd következett az olajos masszázs és az iszapos arcmaszk. Filctyúk profilképek nem készültek. Pedig lehetett volna...
