Intró: Ezt a bejegyzést, vázlatként a mobilomon pötyögtem az autóban, hogy el ne felejtsem a részleteket. Aztán behúztam ide, itt-ott kiegészítettem és elkezdtem helyére tenni az ékezeteket. Bevallom ennél sziszifuszibb munka a világon nincs és ez egy szedett-vedett, nyelvtanilag borzalom lett. Viszont a sztori remek, épp ezért most kiteszem és talán egyszer tényleg kijavítom...
Volt egy film, a Coctail, Tom Cruise-zal. Ő volt a bartender, s szédítette a csajokat. Nem volt valami nagy alkotás, de mi, akkoriban tinilányok, ámulattal bámultunk azokat a szemeket és pont egy ilyen romantikus, tengerparti, nagy szerelemre vágytunk. Persze, ami sosem múlik el és ilyen romantikus is marad.
Azóta felnőttünk, de a tengerparti romantika örök. A koktélok és az álmok viszont elválaszthatatlanok, pont úgy, mint a filmbéli bárban. Mindenki álmodozik.
Ha mindent leírtam volna, akkor most elég lenne csak hivatkozni a dolgokra, de egyszerűen nem lehet mindent leírni, így ez most egy hosszú mese lesz.
Talán ott kezdődött a nap, hogy a csibesárgára fakult hajamat a csajok színesre pingálták, majd kedvet kaptak a színekhez és ők maguk is bevállaltak egy-egy színes tincset.
Épp azon gondolkoztam, hogy most muszáj lesz nevet adnom a csajoknak is, s épp a kocsiban ülve (útban Kemer felé) a fura ragokról beszélt Zaferya, én pedig a lilu-lulu-ra kezdtem figyelni. Tökéletes nevek a lányoknak, mosolyogtam és kereszteltem el őket Lillának és Lulunak.
Most, hogy a névadón túl vagyunk, kezdődhet a romantikus történet.
Szóval Zaferya dolgozott, Lulu hűsölt még a szobában, én pedig Lillával a partra mentem. Minden nap ugyanarra a közeli partszakaszra megyünk. Lilla napok óta, konkrétan mióta megerkeztünk, szemez a bartenderrel. A huncut akkoriban hosszú hajú volt, aztán két napja levágatta a hajat és úgy, igazán diszkréten, mindig biztos távolból figyelte Lillát.
Szemezgettek, miközben mi strandoltunk. Tetszett neki a gondolat és igazan léleksimogató a nőnek, ha egy jóképű férfi így néz rá. Végül is, ugyebár nekem is rendkívül kiszínezte minap az estémet néhány ( na jó, néhány órán át folyamatosan).
Később Lulu is csatlakozott hozzánk, s mi a török fiúkáról csacsogtunk.
-Vajon mit kellene tennem, hogy megszólítson végre?
És amint ez a kérés elhangzott, a napozóágy sor végénél az egyik pincér bekanyarodott egy szépen feldíszített, színesre varázsolt narancslével. Gyorsan körbenéztem és Lilla felé fordultam. Ilyen "virgin koktélt" ugyanis nem nagyon rendelnek a tengerparton.
- Légy erős, ez a tiéd! - viháncoltam és a koktél egy helyes kis levéllel, rajta egy rajzolt szív, benne " I like you" és hozza egy telefonszám a what's up alkalmazáshoz.
Éljen a csuda, okostelefon a világ!
- Milyen jó Nyuszi, hogy miattad tegnap előtt ezt letöltöttem a mobilomra! - nevetett meg mindig a meglepettségtől pironkodva Lilla és figyelte a fiút a bárpultban.
- Lilla! Ez a dal! Ez magyarul van! - kiáltottam izgatottan, mire ő felnézett a mobiljábol.
- Tényleg! Lulu, hallod? - nevetett Lilla.
Hej, piros nyelű kisbicska,
Feküdj mellém le, Jancsika!
Nem fekszem én le kend mellé,
Úgysem leszek én a kendé!
Szerettelek, rózsám, nagyon,
De már annak vége vagyon.
Vége, vége szeretetnek,
Teljék kedve sok irigynek!
Aki kettő, az nem három,
Volt szeretőm tizenhárom!
Ha tíz elhagy, marad három,
Abból is csak egy lesz párom!
Szoktak itt torok, orosz és angolszász dallamok repkedni az éterben, de magyar?! És én esküszöm ezt a dalt még sosem hallottam, fogalmam sincs hogyan választották pont ezt. Lekutyáztam, éljen a Soundhound, a kutya, amit Lilla mutatott nekem és ezzel sem lettem okosabb. Ezt az együttest én soha korábban nem hallottam és zeng a török tengerparton.
- Ez a dal csak nekem szól, most írta. - pirult el fülig Lilla.
Strandoltunk, és Lilla sokat válaszolgatott a kivételesen rossz angolsággal megírt üzenetekre. De kit érdekel ilyenkor a nyelvtan, ha egy nagyon jóképű és nagyon félénknek tűnő, helyi fiúka írogat?! Ir! Majd filctyúk kontaktba léptek. Ismerősök, de még egyszer sem hallottak egymás hangját. Így megy ez ebben az elektronikus világban.
Pancsoltunk, ebédre Ayrant küldött Zaferya barátnőm - csipsszel. Tele török felirattal és amellett, hogy Ayran rajongó vagyok, megállapítottam, hogy ez a csipsz egészséges.
-Nyuszi... mégis honnan gondold, hogy egészséges?!?
- Rá van írva! - mutattam magabiztosan egy kis török feliratra.
Innentől nem volt kérdéses, egészséges.
Mindannyian pihentünk, Zaferya is csatlakozott, Lilla lelkesen mesélte el kívánságát és a koktélt, no meg azt is, hogy azóta is beszélgetnek, immár a filctyúkon és a bárfiúka lájkolgatja a képeit.
A teljes képhez tartozik, hogy Lillának van szerelme, és ezt a fiúka is azonnal vágta, hisz' a "relationship" nyilvános info, ez a tény viszont nem befolyásolta az üzenetek mennyiségét.
A fürdőzéssel egyre éhesebbek lettünk és tekintettel erre, illetve arra, hogy másnap korán kelünk, lemondtunk a barbecue partiról a kilátóteraszon és becseréltük egy jó kis gözleme-partyra (természetesen ayrannal) a parton. Ezt emlegettem az első nap dele óta, így különösen örültem a finomságnak. A gözleme egy vékony tészta, mint a palacsinta, valamiféle töltelékkel. A töltet lehet krumpli, darált hús, fehér vagy sárga sajt vagy épp ezek egyes keverékei, mondjuk sajtos-húsos. Kóstoltunk krumplisat, darált húsos-sárga sajtost és kívánságomra sima, sárga sajtost is. Ez a legutóbbi a leginkább kedvencem.
Láttam, hogy Lilla fényképez és közben sokszor elgondolkozott. Tudtam, hogy a fiúka találkozni akar vele és azt is, hogy Lilla igazából azt szeretné, ha hármasban, Luluval együtt mennénk le a partra.
Telt az idő, beszélgettünk, nagyokat nevettünk és vacsora közben szépen lement a nap. Én egy kendőben és fürdőruhában ültem, de így nem akartam felmenni Alanya legromantikusabb kilátóteraszára. Tuti, ha így mentem volna, bögyös fürdőruciban, szembe jön valaki, akitől elájulok (lám milyen sekélyessé teszi az elvárasokat a tengerparti nyaralás), és valahogy bolondot csinálok magamból. Na ezt most nem akartam.
Felszaladtam átöltözni, jöttek a csajok is.
- Szeretne velem találkozni - nézett fel a mobiljából Lilla, most végre internetet kapott a készülék.
- Oké. Ezt tudjuk, de engem az érdekel, te mit szeretnél? - kérdeztem vissza tárgyilagosan.
- Hát... szeretnék vele találkozni, de nem tudom itt lesz-e még, mire visszajövünk.
- Akkor most írd meg neki és meg fog várni.
- De én nem akarok egyedül menni - habogott Lilla, mint aki épp most lett tizenhat, és az első randijára készül.
- Szeretnéd, ha veled mennénk?
Naná. Szerette volna, s bár a fiúkának tuti egyedi hódítási terve lehetett, megígértem, hogy együtt megyünk, így mar nevetgélve indultunk Alanyába.
Út közben vettünk egy-egy sört és a kilátóteraszon meg is ittuk. Beszélgettünk, világot váltottunk, Lilla fotózott és nagyszerű panoráma képet készített a kivilágított Alanyárol. Tuti ez lesz a borítóképem a filctyúkon, ha hazamentünk.
- Hulló csillag! Kívánhatok! - kiáltottam fel ugrálva, s kívántam. Ezt kérem, vagy valami ennél is jobbat. Pont így.
Lassan éjfél felé közeledtünk és tekintettel a másnapi korai indulásra, megindultunk visszafelé.
- Ha hazaértünk, mindent összerakunk, hogy reggel csak indulnunk kelljen - mondta Zaferya baratnőm, mintha egy percre helyet csereltünk volna. Hiszen én szoktam mindent előre összerakni es tűkon ülve várni az indulást, majd reggel ámélkodva nézni, ahogy ezt az egészet lazán összedobja reggel, bruttó öt perc alatt.
- Figyelj baratném - válaszoltam lágy, szeretetteljes hangon, mintha önmagamhoz is szólnek - ebből a semmi borondbol osszerakni egy masikat, igazan nem feladat egyikonknek sem. Nem nagyon kell gondolkozni. Ami tiszta, az mind johet, a szennyes marad. Mi inkabb lemennenk a partra ehelyett inni meg egy sort, adj nekem egy kulcsot kerlek, hogy ne verjunk fel titeket, mikor feljovunk.
Az a szep a baratsagban, hogy az ember sertodes nelkul lehet onmaga. Zsebre tettem a kulcsot, szemeben ott volt, orul, mert nem begubozva lat egy sarokban ulve, hanem elettel telinek. Menjek, ha akarok. Hat mentunk.
Villamgyorsan a beach-bar-hoz ertunk es nyugtaztuk, itt rajtunk kivul mas vendeg nincs. A kedvenc sarokkanapemba dobtuk le magunkat, az asztal szama is a szerencseszamom. A tizenhet.
Ultunk es vartunk. Tortenjek mar valami. Bombolt mellettunk a hangfal, egymast szavat sem hallhattuk. Mikor a pincer mellem lepett, megkertem - mutogatva es orditva, mint az egycsillagos turistak - hallkitsa le azt a sipladat, s miutan megtette, atmentem otcsillagos turistaba.
- You may speak. - adtam engedelyt neki mosolyogva a beszedre, mint egy kiralyno. Lilla es Lulu elkezdett ettol vihogni es a srac azonnal megkerdezte mit hozhat.
Harom sort rendeltunk es kivancsian vartuk mi tortenik.
- Mi az Nyuszi, megint ledobsz tíz évet? - mosolygott rám Lilla.
Le én. Ha lehet, ledobom. A láncot is. Bartender fiuka ultrashy es leginkabb csak uzengetett, aztan valaki csak a kezebe nyomta a rendelesunket. Kihozta es ovatosan letette az asztalra. Orultunk, hogy semmi sem dolt el, de az en you-may-speak entitasom kiabalt. Nem toltotte ki a poharamba, s ezzel levontam tole ket pontot. Elment es mi csak neztunk egymasra.
-Ez most mi?!
Nem ide kene ulnie egyedul vagy ket masik torokkel es minket szorakoztatnia?! Visszavonult es tisztes tavolbol figyelte Lillat. Unalmunkban elterveztuk milyen tornacipot lovunk a masnapi kirandulasra es a tervezgetesbol nagy nevetes lett. Milyen viccesen neznenk ki mindharman Alanyas tornacsukaban! Nevettunk es a komplett szemelyzet magara vette. Ettol persze meg jobban nevettunk, s hirtelen ott termett egy fazon, kit meg sosem lattunk es odahuzott egy szeket.
- Gokhan vagyok - mondta, ahogy leult.
- Aaaaaa!!! Te vagy a WIFI jelszo!!!
Persze megint ott tartunk, hogy valamit elfelejtettem leirni. Lilla es Lulu egy masik generaciohoz tartozik. Mire elso nap leertunk a strandra, mar tudtak a wifi jelszot, meg kernunk sem kellett. Lulu megnezte a helyet a neten, kicsit rakeresett vagy tudom is en mit csinalt es mondta az eredmenyt.
- Ird be, hogy azura es a jelszo 1357.
Beirtuk es mukodott. Komolyan mondom buszke voltam rajuk. Nagyon jo, ha valamit nem nekem kell inteznem. Aztan masnap nem mukodott a kod, de mire kijottem a tengerbol lett, s azt lattam, hogy mindenki boldogan nyomja a nyomkodnivalojat. Kepek szaguldottak a filctyukra es a kepmegosztos portalra is.
- Gokhan a jelszo, ird be, vegig kisbetu.
- Ez nem egy torok nev? - kerdeztem mikozben en is beirtam a telefonomba.
- De, de az.
- Es legalabb tudjuk ki az a Gokhan?
Fogalmunk sem volt, egeszen addig, mig a pacak le nem ult mellenk. O a wifi-kod. Velunk nevetett, s amellett, hogy Wifi jelszo, o a bar vezetoje. Vagy a szakacsa, mert az akcentusa annyira eltorzitotta a kuejteset, hogy barmelyik lehetett volna.
Mi maradtunk a fonoknel es elkezdtunk beszelgetni. Vele, mert a bartender fiukarol kiderult egy szot sem beszel angolul, de a gugli forditojat remekul tolta a what's up-nak vagy a filctyuknak. Meglepetten ultunk es ragaszkodtunk hozza, hogy ne 15 meterrol legyen kiralyfi, hanem jojjon kozekebb. Hat jott es eloszor Gokhan es kozem akart leulni, mire mind a negyen felhorkantunk. Na ne mar. Erre szepen odahuzta a szeket es leult, majd kinosan mosolygott es nalam 10 pontot esett a varazsa. A mosolya szellos es nem beszel. Na igy udvaroljon. Engem erdekelt mit irt be a gugliba, hogy ezt a - bocs, szamomra ismeretlen - dalt dobta a gep. A szemek es a magyar volt a kulcsszo es mar szolt is ujra a zene. Vannak ennel jobb szamok is, plane, ha harom rockpipi kivanhat. Kivantunk. A most 25 eves Tankcsapdat. Lilla megkereste es elinditotta az elsot. Mennyorszag tourist. Szolt. 2014. augusztusaban, a torok rivietan egy klasszikus tengerparti barban. Aki arra ment, hallhatta es hallgatta is.
Odajott hozzam a pincer, s ha mar egyszer engedelyt adtam a beszedre, hozta a tollat es egy darab papirt, hogy irjuk le mi ez. Leirtuk, s azo nal bekerult a zenei valogatasba. Hat csak ezen mulik a vilag dicsosege?
Meg. Meg egy kis magyart. Adjunk nekik. Jott a Felho fenn az egen es a Fish!, aztan a Huszezer ejszakas kaland es mindent felirtak a cetlire.
Gokhan probalt torokrol angolra forditani, mi pedig megfejteni mit is akarhat mondani. Futkostam a zenegepezet (eljen a youtube!) es a sorospoharam kozt.
Youmayspeak srac meg belejott a kerdezesbe.
- Ok a gyerekeid? - mutatott Lillara es Lulura.
- Hm?!?!? - se kopni, se nyelni nem tudtam, de megszolalni sem. Ez pofatlan kerdes, vesztohelyre vele!
- Testverek vagytok? - meg mindig nem tudtam egy hangot sem kinyogni. -Akkor csak baratok?
- Igen, baratok. Maradjunk ennyiben.
Visszamentem az asztalhoz es kiszontottem ujdonsult ket gyermekem, majd nyugtaztam, hogy a sor elfogyott.
- Rendeljunk meg egyet? - kerdezte Lilla.
- Ha maradni akarsz, rendeljunk.
Gokhan csak nezett es megkerdezte ez hanyadik, mikozben kitoltottem a poharamba a kovetkezot es o elkezdett szopogatni egy almalevet.
- Masodik.
- Nyuszikam, rosszul szamolsz. Ez a harmadik. Ittunk egyet a teraszon...
- Az nem szamit! Azt nem itt ittuk - vagtam kozbe - csak a masodik.
Nem tudtunk megegyezni, de ket alkalmi lovagunk szempontjabol amugy is mindegy. Becsiccsentettunk, ok meg ott ultek jozanul. Valahogy a munkára terelődött a szó és csajok megpróbálták elmondani mivel is foglalkozom én, de végülis rákérdeztek. Mit tesz két-három sör és én bevállaltam. Ezegyszer nem ködösítettem. Megmondtam a frankót. Cseppnyi döbbenet, és minden ment tovább a maga útján. Jó dolog ez a felvállaljuk magunkat teljesen. Nekem bejön.
En meg mindig a zenevel es azzal a feelinggel szorakoztattam magam, hogy mekkora kiralysag Fish! albumot hallgatni itt, a barban. Mindenki kiraly! Mi meg a harom kiralyno. Igazan jarna harom VIP belepo nekunk. Szoval elfoglaltam magam, nem mondom, kicsit viccelodtam Gokhannal, de ki nem tenne, ha kiderul, o a wifi-kod ?!
- Bemegyunk furdeni? - nezett ram Lilla, mikor visszajottem a pulttol. Epp csak elinditottam egy komplett Fish! albumot, ne kelljen mar ugralnom.
- Nincs rajtam furdoruha es feher a melltartom...
Na nem kellett sokaig gyozkodni, hogy szaladjak fel az apartmanba atoltozni. Pilla-villa megjartam es kezemben Lulu furdobugyijaval jottem vissza, immar mackoban. Igy kell am pasizni. Vegyunk fel - reszegen - egy cuki mackot es kalandturazzunk at az uttesten. Megusztam. Epp a Mi vagyunk itt ment. Hat... itt voltunk.
- Na? Furdunk?
- Furdunk - valaszoltam - minden idegenvezeto beteszi a jotanacsokat a transzferbuszon az erkezo turistaknak. Ott olvastam, hogy ejfel utan, enyhen spiccesen, nok magukban, uljenek be egy barba, igyanak a hangulatra meg ket sort, majd ket torokkel, ahol az egyik csak torokul tud, a masik meg epp uszni nem, menjunk pancsolni a hullamzo tengerbe.
Mentunk. Gokhan, aki nem tud uszni, felvett egy piros uszosapkat es en azt hittem valami bizarr burleszk forgatason veszunk reszt. Mindenesetre vittem a soromet.
Lubickoltunk es rohogtunk, majd kimasztunk a stegen - a melyviz felol. Gokhan dobalta a vizzel toltott sapkajat, a fiuka meg beboritotta Lillat a torulkozojevel.
Nem volt annyira vicces, mint amennyire Gokhan gondolta, de ennyi sor utan szinte mindegy. Mi ott ultunk Kukaval, majd jott Gokhan es leforditotta milyen szep Lilla. Tudjuk. Gokhan nekunk is felajanlotta a torulkozot, de azzal, hogy ez egy meleg ejszaka, visszautasitottam.
A stegen csak a biztonsagi orok figyeltek, nehogy valami reszeg turista beajuljon a tengerbe. Nem is ertem. Hisz' mi sem voltunk am reszegek. Csak kisse viccesek. Az orok felajanlottak a tavozasukat, ha esetleg ott ejszakaznank a lovagokkal. Nemet nevettunk es mi hagytuk ott a tarsasagot.
Visszaultunk a kanapera es lovagjaink epp csak elkoszonni jottek. Gökhan rám kacsintott, amit csak én vettem észre. Khm. Mit tesz, ha elengedjük magunkat...
Ott maradtunk a bezárt barban - hármasban. Na ebből sem lett még baja senkinek. Lezuhanyoztunk, majd visszamentünk az apartmanba és ágyba zuhantunk. Alig négy óránk maradt aludni a hajnali indulásig, ahol egy új, hippi-kaland kezdődik.
