Izgulok. Miért? Mert félek. Nem nagyon hagyom magam és a lelkemet átadni valaki kezébe, mert ez bizalmat igényel és ha tényleg szeretném, hogy segítsen, most meg kell bíznom abban, hogy nem tud bántani.
De mondjuk kezdjük az elejéről. Találkoztam, éljen a filctyúk(!), egy nagyon régi barátnőmmel és elmesélte nekem milyen élmény volt neki a lélekrész visszatérítés. Valahogy úgy értelmeztem akkoriban, hogy a lelkem darabjai itt-ott, másoknál, valahogy ott maradtak és vissza kell kapnom őket, akkor vagyok tökéletesen egészséges. Csukott szemmel feküdni egy idegen helyen, ahol egy számomra idegen varázsló csinál bármit is - veszélyesen hangzik. Persze a félelmem nem osztottam meg, csak kértem régi barátnőmet jöjjön velem. Adott két sámán nevet és azt mondta válasszak. Választottam - a nőt. Azt éreztem az ő lelke talán közelebb tud kerülni az enyémhez és elkezdtünk beszélgetni. Leginkább időpontot egyeztettünk, majd a varázsló megkért, hogy egyedül menjek, mert először beszélgetni fogunk és ismerkedünk egymással, s bizony az ember lánya másképp beszélget kettesben, mint hármasban, ami teljesen normális és ő most teljesen rám kíváncsi. Rám akar koncentrálni és engedélyt kérni, hogy egyáltalán gyógyíthasson. Talán pont ettől lett kicsit hitelesebb gyógyító számomra, pedig nagyon nem hiszek az ilyen dolgokban, de azt is tudom, hogy nem kell hinnem benne. Az agykontrollban sem hittem és a tapasztalás, meg a mérések segítettek az én mérnöki agyamnak. A lelkemben arra blazírozok, hogy tényleg érzékelni fogja a feszültségemet és tudni fogja mivel lehet engem valójában megnyugtatni.
A megbeszélt óra közeledik és én kigugliztam valamit. Beleolvastam és bevallom nem értem. El tudom olvasni a mondatokat, de olyan messzi ezoterikus baromságot (és rendkívül rosszul megfogalmazott valamit) találtam, hogy inkább becsuktam. Egy rövid történetet viszont megértettem. Az én kis lélekrészeim nem másoknál vannak, hanem nálam, csak épp nem a megfelelő helyen, beragadva emlékképekbe és valamiféle időcsapdába. Innen kell őket visszahozni, hogy bennem ezek a lélekrészek egészként, egészséges egységet alkossanak.
Most a kíváncsiságom újra erősebb a félelmemnél, így képes vagyok este meglátogatni a látót. A hetedik emeletre kell felmennem. Szeretem a hetes számot és bízom abban, hogy nem bánthat. Csak segíthet. És miközben ezzel foglalkozik az agyam, az villan be KÉK. Nem tudom miért és kerestem egy kék képet, ide. De ezt már nem érzésre. Csak gyöngyöket, az én lélekrészeimhez. És azon gondolkozom most, lehet, hogy mégsem pink vagyok?!
