... azaz bátran megihatok egy-két pohárkával.
Tegnap este vendégeket vártunk, így aztán megittam - én kettőre emlékszem, de lehet volt az három is - gintonikot. Nem, ez nem a klasszikus sok szirup, még több tonik, rengeteg jég, némi gin koktél, hanem sok gin, egy ujjnyi tonik, két jégkocka és pár karika citrom.
Ha ilyet iszom...pláne itt... jobb fej és beszédesebb leszek. Így aztán csevegtem holland vendégeinkkel, Huncutka mellettem ült, néha fordítottam, gyakran meg fordultam felé és kérdeztem rá valamire, anélkül, hogy magyarra váltottam volna. Persze ebből jó nagy röhögések lettek.
Huncutka még mindig kitartóan köhög, általában éjjelre és reggelre a legrosszabb. Mindenki meg akarta gyógyítani. Mindenki újabb receptet húzott elő, hol-mit csinálnak a köhögő beteggel, mit itatnak vele.
- Várj, olyan okosak, megkérdezem stroke-ra tudnak-e valamit. - fordultam Huncutka felé
- Jó - és röhögött, majd megitta a borzalmas szagú szentjánoskenyér löttyöt.
- Voltál már valaha Hollandiában? - kérdezte tőlem vendégünk.
- Nem, még nem. Még. - válaszoltam és persze azonnal meghívott, hogy mindenképp el kell mennem Hollandiába.
- A fiam jön a jövő héten - mondta, s Zaferya azonnal kérdezett.
- Van felesége?
- Nem, ő szingli.
- Wow! Hány éves? Nyuszo is szingli - ilyenkor azonnal a pánik kiül az arcomra, de nagyon barátságosan kacsintott egyszerre két szemével rám Zaferya.
- 30.
- Óóóó, akkor nagyon fiatal - legyintett barátnőm.
A jövő héten mi megyünk vacsorázni hozzájuk. Isteni, fűszeres indiai ételekkel várnak majd minket, miután soroltuk miket szeretünk. Én speciel kedvelem a Chiken Tikka Massala-t. Aztán a jó ég tudja, hogy mennyire fogom szeretni a tradicionális indiait. Vagy imádni fogom, vagy nem tudom megenni, olyan csípős lesz. Az indiai csípős és a magyar csípős nem ugyanaz. A "Hotmeter" biztos kiakad majd.
Nem tudom meddig viccelődtünk és nevettünk, de miután elmentek a vendégek, én már nem tudtam meginni egy kortyot sem.
- Na gyere csak, az a sajt megvár, ne most takaríts, elköszönünk a vendégektől - szóltam Huncutkának, aki egyszerűen nem bír magával, ha rendetlenséget vagy egy porszemet lát. Oké, ez egy sajtdarab volt, a földön! OMG! Na most mi lesz! Semmi. Kihúzta magát és képes volt elengedni a problémát 10 percre.
A vendégek elindultak, mi visszajöttünk a teraszra, integettünk, puszikat dobált nekik, miközben lassan elsétáltak a pálmafák alatt.Igazán jól sikerült este volt. S igaz a régi mondás, ha nyitott vagy a világra, kinyílik előtted.
- Na most felszedheted azt a sajtot, ami zavart - néztem engedékenyen krahácsoló barátnőmre, ki vigyorogva robbant a sajtdarabra, hogy eltakarítsa.
Összeszedtük az asztalt, kicsit még csevegtünk, én azért sem ittam többet, éreztem, hogy ennyi is elég lesz. Elmentem a mosdóba és visszafele Huncutkával összetalálkoztam a szobaajtóban.
- Lefekszem, én. - mondta.
- Lefekszem azt hiszem én is - mosolyogtam rá.
Mi lepihentünk, Zaferya még egy darabig nevetgélt férjével a teraszon és erre a dallamra aludtam el.
Huncutka éjjel kezd igazán köhögni. Egész nap nem szenved annyit, mint éjszaka és kora hajnalban. Szenved a köhögéstől és stresszeli magát azon, hogy engem és Zaferyáékat nem hagy aludni. Kijön a nappaliba, teraszra és köhög. Már orvoshoz szeretném vinni. Persze nem hagyja magát... akkor legalább a tengerhez. Amikor reggel kijöttem, Huncutka fél kézzel mosogatott. Muszáj csinálnia valamit, hát hagytam.
- Kérsz kávét? - kérdezte tőlem, miközben csak ücsörgök a teraszon.
- Igen, köszönöm - mosolyogtam.
Pár perc múlva már együtt kávéztunk.
- Ma egész nap a parton fogunk ülni a két centis vízben. - mondtam két köhögőroham közt - ott ugyanis egyetlen egyet sem köhögtél.
- Jó, de 11 és 3 közt...
- Igen tudom, akkor nem szabad. Majd akkor az árnyékban leszünk. - többnyire. Ez utóbbit már csak magamban tettem a mondat végére...
