Egybe mindkettőt. Az elsőnek én írtam. Csak egy sort. Itt kezdődött.

Furcsán írt. A furcsaság abból állt, hogy úgy hibázott, ahogy a külföldiek szoktak, kinek tanult nyelv a magyar. Persze azt, hogy "szép vagy", tökéletes magyarsággal írta le. Rákérdeztem. Tényleg külhonból jött. Irakból. Átváltottam angolra, hátha az könnyebb, de talán még rosszabbul ment, mint a magyar. Forszírozta, hogy menjünk át a filctyúkra, de én nem akartam. Majd ultimátumot adott, hogy ez az utolsó levele, amit küld, keressem meg a filctyúkon. Nem szeretem az ilyet. Gyorsan odavetettem egy mondatot, mondván ez a te választásod és részemről befejeztem.

 Ezután nem írtam neki délután, hiszen ezer melóm volt, és egyébként is minek, persze írta, hogy csak többet akar tudni rólam, viszont én rohantam táncolni és csak rápillantottam a levelezésemre. 

Mire hazaértem, én már minden voltam. Ravasz. Ravasz cica. Meg ismeri ám a fehér nőket, nem lehet bennük megbízni, mind ravasz. Aztán (tőlem nincs válasz ugye, tánc közben nem érdekel a csetelés) jött a következő üzenet. És még egy. Most már tudom. Kihagytam egy 22 centis péniszt és idióta vagyok. Nem, nem válaszoltam. Tiltottam.

A másik, a ma reggeli lovag másképp és magyarul indított.

Szia de jó lenne veled személyesen találkozni.

Oké, ezt tudjuk, hogy csapda és menekülni kell. De azért megnéztem az adatlapját.

Pesten élek komoly kapcsolatot keresek nincsen káros szenvedélyem.Nagy intim méretem van.Facebookon ........ néven vagyok.Egyedül élő vagyok.

Na ez a bemutatkozás. Nekem meg nagy mellem. Nem, nem tesszük össze, amink van. Kedvesen, de határozottan megírtam, hogy nem szeretnék vele találkozni. Megköszönte és továbbállt.

Szerencsémre. Bárcsak... bárcsak. Na majd holnap.