Szép nap ez a mai, már napokkal ezelőtt megvettem a koncertjegyem.
Mivel az ismerőseim közül egyedül én szeretem nagyon a FISH!-t, így egy jegyet vettem és elindultam.
Miközben hallgattam a zenét, (FISH!-t, mi mást kevert volna nekem a lejátszó, csakis azt, szóval) egyszer csak azt láttam, hogy valami nagyon mozog a mellettem lévő autóban! Hohó! Két volt gimis osztálytársam (egy srác és egy csaj) és mindkettő párja, ahol a két fiú testvér. Na. Akkor kezdjük elölről, csak nem írom le a nevüket, de a gimis barátnőim így azonnal vágják, szóval csak négy régi barát, integetett nekem a szomszéd Ford Mondeóból.
Integettünk és a Lágymányosi (Ó bocsánat! Rákóczi) híd budai hídfőjénél elköszöntünk egymástól.
Aztán leparkoltam és felhívtam a fiatalabb srácot. A sors fintora, hogy ő nem volt osztálytársam, mégis az ő száma van a mobilomban. Megkérdeztem jönnek-e FISH! koncertre, de Velencére tartottak.
- Te egyedül mész koncertre?
- Miért? 20 éve nincs szükségem se szülői felügyeletre, se gardedámra.
- Igazából... tényleg nincs - nevette el magát - akkor jó szórakozást!
Kicsit korán érkeztem, így leültem a lelátóra, bizergáltam a mobilomat, nézegettem az embereket, iszogattam a palackos vizemet. Igen azt. Próbáltam limonádét inni, de nem volt. Így maradt a víz.
Az előzenekar nem tetszett. Nagyon nem, de megbocsátottam nekik azt a húsz percet, amit játszottak, hisz ez volt a legeslegelső koncertjük. Szép. Ahhoz képest, szép. De azért nem lettek azonnal a kedvenceim.
A FISh! megint nagyon hozta magát. Mivel a Campuson nem szereztem lufit, így egyértelmű, hogy a hálóba zárt lufik alá álltam és onnan ugráltam, énekeltem végig a koncertet. (Igen, fáj a torkom, ma is Cataflámmal nyomom. Muszáj lesz kérnem még egy levéllel...) Ugráltam és jól éreztem magam. Egy idő után terelgettem egy nagyon ittas srácot, akinek viszont volt egy nagyon helyes, magas haverja. Csaptunk egy ötöst és onnantól vigyázott, hogy illuminált cimborája ne az ölemben szórakozzon. Így rendben voltunk.
Aztán a koncert végén elindultak a lufik. Szereztem egy feketét és egy fehéret is. Gondoltam hazahozom a szomszédban lakó két gyereknek. De ezt nem nagyon nézte jó szemmel egy fiatal kiscsaj és elkezdett puncsolni az egyik lufiért.
- Tessék. Vidd - adtam oda a fehéret.
- Jaj, úgy szeretlek!
- Jaj, én nem! - röhögtem, hát mit szeressek rajta?
Szóval lenyúlta a fehér lufimat, s még mielőtt kitalálja, hogy ez is kell neki, félreálltam és felmentem a lelátóra. Csináltam pár fotót az arcoskodó könyvbe, és a koncert végén hazajöttem.
A zene hazafelé is a FISH! volt, de bekevert egy nagyon jó Black Eyed Peace számot. Ez ütött. Arra gondoltam, ha legközelebb kimegyek amerikába, akkor el akarok menni egy BEP koncertre. Vagy egy Tampa Bay Lighting hokimeccsre. Vagy inkább mindkettőre. Még egy baseballra is. De csak szólt a zene.
Where is the love?
