Ma reggel arra ébredtünk, hogy a legkisebb manó beteg lett, így kimaradt neki a mai óvoda.
Mehettünk volna hullámvasutazni, de úgy, hogy ők csak bejönnek, és csak én hullámvasutazok - drága és cseppet sem olyan vicces mulatság, így átszerveztük a napot.
Már reggel gyönyörűen sütött a nap, bár az eddigi leghidegebb - 5 fokkal - indítottunk.Ilyen a tél, reggel bizony hűvösebb van.
St Petersburg-ba mentünk, az öböl partján fekvő múzeumhoz.Az elmúlt években sokat változott és nagyobb lett. Meseszép a kávézó, csodás kilátással a vízre. Az emeleten láttunk pár képet és számomra a legizgalmasabb a fotósorozat volt, ahol Ő és a felesége, Gala képei voltak. Sütött róluk a harmónia, az egység, a szövetség, amiben éltek. Gala nyugodtsága, mely ellensúlyozta a szürrealista művész mindig változó és különleges arcait.
A múzeumi shopból semmi sem akart mindenáron velem jönni, így otthagytam az egészet. Csináltunk pár fotót, majd átmentünk a Sunkan Gardens-be, ahol mintha óriásira nőtt szobanövények közt sétáltunk volna. Otthon ezek a növények díszítik a lakást, itt meg csak burjánzanak, mint nálunk a tarack.
(Ilyenkor úgy érzem, hogy egy szót sem tudnék most írni. A lábam kék, még a bokám is és rengeteget fáj. Minden bizonnyal el kell mennem az orvoshoz, ha hazaérek. Minden este jegelem, akkor normalizálódik a helyzet, aztán estére megint szörnyű)
Délután a nagylánnyal kimenőt kaptunk, Barba letett minket a bevásárlóközpontnál. Azt mondta írjunk, ha mennék haza. Mi nem írtunk. Jött értünk és a nagylánya csak ennyit mondott:
- Még nem végeztünk!
Még nem. De mára akkor is ennyi volt. Ideje pihenni. Ja. És én gratulálok a Saul fiának. Szép volt fiúk. De mit keresett a fotón V. Timike? (Nem, nem akarok utánaolvasni. Csak pihenek)
