Szóval a mese ott maradt abban, hogy lett ruhám (YES!) és este Balatonfenyvesen alszom. Nos, Szombathelyen ébredtem.

Lecsuktam a noteszem és elindultam Siófokról, hogy majd jól nem megyek ki az autópályára négy óra alig alvás után, mert én bizony felelősségteljes, felnőtt nő vagyok. Az vagyok. Viszont úgy bámultam a táblákat, hogy ebből autópálya lett és olyan angyalnyusziként mentem százhússzal a szélső sávban, hogy mutogatni kéne. Miért? Hogy ezt nem csináljuk. Forgalmat nem akadályoztam, amúgy is kevesen voltak a pályán és nem is mentem sokat, mert Zamárdinál lejöttem és a sima hetes úton (hisz' ráérek, hová rohanjak) Balatonfenyvesig csordogáltam az autóoszlopban. Fenyvesen emlékeztem hol lakik a cimborám és lényegében a portájával szemben leparkoltam. Nem ismeri Szputnyikot, a fekete autót, amivel járok, legutóbb Alexával voltam nála. Hogy repül az idő!

Még minden csukva és tudtam, este a barátom pálinkázott. Nem is keveset. Azt írta, majd hív, ha felébredt. Nem hívott. Persze azt nem meséltem, hogy a teszkóban vásárolt szettemből a parkolóban felvettem egy tiszta bugyit (kéretik nem fújt kiabálni, tisztasági minit is szereztem be hozzá, szóval higiénikus), de még mindig a pénteki irodista ruhácskámban flangáltam. Ez a bugyi egyébként is megér egy külön misét. Általában a brazil fazont választom, ami a combom felé kicsit hosszabb, de ez nem az. Ez felfelé terjeszkedik és még a köldököm is belefér. Klasszikus nagymuter. Ha ezt felveszem, minden bizonnyal anticsipke hatást érek el, bevonulok a sarokba és többé ki sem jövök. Mindegy, nem szexelni készültem.

Baromira vágytam egy forró fürdőre és fenyvesen tudtam, hogy egy nagy kád illatos víz és tuti legalább egy pohár bor vár. Az állam alatt elkapartam egy pattanást, így a teljes tinédzser feeling adott volt. Nem beszélve az eltáncolt cipellőről.

Ott parkoltam Fenyvesen, fogtam a retikülömet és lementem a Balaton-partra. Fújt a szél, beborult, én ültem a padon és olvastam. Mellesleg D. Tóth Kriszta könyvét, a Jöttem, hadd lássalak címűt. Nem tudom hány fejezetet olvastam el, mikor elkezdett cseperegni az eső és már bőven ebédidő felé járt. Beültem egy fedett kávézóba és megpróbáltam felhívni a Fiúkát. (Hú de mérges lenne a Fiúkáért, ha ezt most hallaná!) Nem vette fel. Se SMS-re nem válaszol, se a telefont nem veszi fel. Egy óra volt és nekem pittyegett a telefonom, hogy az egészséges életmód jegyében ebédeljek már meg. Még egyszer hívtam és letettem róla, hogy ma találkozunk, majd felhívtam Nari barátnőmet, hogy vajon még mindig úgy van-e, hogy ma este szabadnapos, nem dolgozik és Szombathelyen karnevál van.

Úgy volt. Sikítás a telefonban, öröm és virtuális ölelés, ugrálás azonnal. Erre csak az azonnali indulás lehet a válasz. És persze ne egyek, mert a múltkor, mikor csak úgy lerohantam Szombathelyre, még az ebédemet is vittem. Se baj. Rétes úgyis van nálam, mindenképp viszek valami ennivalót.

- Mikor érsz ide Nyuszó?

- Fogalmam sincs. Majd a GPS megmondja, küldd el a címet hová menjünk, aztán megírom.

Kettő óra három perc. A GPS szerint. Na ezen vágnom kell, vagy éhenhalok. Követtem azt, amit a GPS mondott. Kicsi autópálya, majd úttalan utak és végre egy felújított főút. Tényleg két óra volt, még úgy is, hogy egyszer a címet is megváltoztattuk.

- Nari, én éhen halok - szálltam ki a kocsiból.

- K főz, mindjárt megyünk, turbótakarítunk Anyuval.

Megöleltem és megpusziltam mindkettejüket. A barátném Anyukájával még sosem találkoztam, így különösen izgalmas volt a randi mindkettőnknek. Azt hiszem nagyon kíváncsi volt a Nari által csak "Főnökasszonynak" titulált jelenségre. Aztán besétált az autószalonba és piros-barna hajú nőci és megölelte. Zavarában beszélt és tüneményes volt. Imádtam azonnal, pont olyan, mint amilyennek Nari elmesélte. Hogy fér el ekkora szív egy ilyen pöttöm asszonyban?

- Anya kellek még? - kérdezte reménykedve a szabadságban barátném.

- Nem, mindjárt kész vagyunk, viheted a vizet - adta ki az ukászt sokkal jobban Anya, mint én.

Nos akkor ki is az igazi Főnökasszony, mosolyogtam magamban és néztem, hogy engedi el Narit, úgy, hogy mégsem, de mégis a lehető leggyorsabban végezzenek - egyszerre.

- Este találkozunk a Karneválon! - köszöntünk el egymástól.

Beugrottunk a helyi teszkóba - a napi teszkószintem már magasabb volt, mint valaha is képzeltem - gin, tonik, citrom és egy poncsó került a kosárba. Mackófelső helyett. Villogtattam a barnára sült lábaimat, de egyre inkább libabőrben.

- Mindjárt otthon vagyunk Nyuszókám. K főzött, kész a leves, szereted a zöldséglevest?

- Én most mindent szeretek - válaszoltam.

- Eszel, fürdesz, pihensz, amit csak akarsz. Választhatsz tusfürdőt, még tejes is van. Elmondhatod, hogy tejben fürösztünk.

- El is mondom, csak jussunk oda.

Sikeresen elkerültük a karneváli útlezárásokat és tényleg hamar a ház elé értünk, ahol koppra betettem az autót a két vonal közé.

- Oké, de innen hogy szálljak ki? Ez a ceruzáknak való parkoló? - préseltem ki magam a tizenöt centire kinyíló ajtórésben, majd kivarázsoltam a hátsó ajtón keresztül a hátsó ülésre dobott pulóvert és sapkát is.

K szinte ugyanakkor ért haza és azonnal megörültünk egymásnak és bemutatta a barátnőjét is. Naritól már hallottam róla, most kaptam a történethez arcot is.

Felmentünk, én azonnal kaptam enni, majd törülközőt, hogy menjek fürdeni. Beléptem a fürdőszobába és megpróbáltam levenni a kristályos nyakláncot. Percekig próbáltam, nem ment, így kijöttem az előszobába és segítséget kértem, K volt legközelebb.

- Még alig érkeztél meg és máris arra kérsz vetkőztesselek? - nézett rám leplezetlen huncutsággal a szemében. Alapból ilyen a tekintete, de ezt tudja fokozni is. Azt hiszem ez az, amivel Narit az őrületbe kergeti. Kikapcsolta a nyakláncomat és én végre ledobhattam magamról a szépséges irodai-bulizós-alvós-utazós ruhámat. Már csak szexelni kellett volna benne és akkor ez lenne a mindent vivő, minden alkalomra.

Nariék fürdőkádja mélyebb és nagyobb, mint az enyém és én boldogan vetettem be magam a forró víz alá, majd a zuhanyt kezembe véve gigászi küzdelembe kezdtem, hogy a víz a kádban maradjon és a zubogó víz ne csak a zuhanyfüggönyt, hanem engem is érjen. A gégecső megmerevedett a kezemben és cseppet sem viselkedett szelíden. Küzdöttünk. Én vele, ő velem. Leszorítottam - győztem! - és volt esélyem egy kis tejes kényeztetésre. Majd megmutatta az erejét és képen spriccelt. Csak csatákat nyertem, de ez valódi háború volt, amit egy valódi csalással nyertem meg. Elzártam a vizet és azonnal báránnyá szelídült. Francba. De nem mertem még egyszer elszabadulni. Megtörölköztem és felvettem a vadiúj mackómat.

- Ti minden este gigászi küzdelmet folytattok a zuhannyal? - néztem Narira. - mert én most megküzdöttem vele. De bizonyára túl fáradt vagyok.

És ezzel eltettek engem a kisszobába aludni. Puha ágyba bújtam és nyugtáztam magamban, hogy a legjobb a szex utáni alvás, de ez is megteszi, majd álomba zuhantam. Mit álmodtam? Sötétséget. Filmszakadást. Két óra múlva ébredtem és jöttem elő - mintha a friss rántotta ébresztett volna fel. Megkóstoltam, de tényleg csak egy falatot, mert az epém már a látványtól is kiabálni tud. Viszont a sült gombát és a sült paradicsomot majdnem mind leettem a tányérról. Na így sikerült megosztani a vacsoránkat Narival. Mást nem kértem. Csak gintonikot.

- Az eső elmosta a Karnevált - közölte Nari.

- Ne... - nyávogtam - akkor nézzük meg mit lehet itt még csinálni.

- Nyuszó. Ez Szombathely.

- De legalább egy mozit! Van a Micsoda Nők! Párizsban játszódik, attól azonnal szerelmes is leszek.

- Nyuszó. Ez Szombathely. Két mozi van és egyáltalán nem biztos, hogy ez a film már ideért.

- Ne már - vettem elő azonnal a nagyon okos telefonomat - van wifi?

- Nyuszó. Ez Szombathely. Vezetékes net van.

- Na jó, attól még lehetne egy egyszerű wifi-routerrel - és nyomkodtam máris a nyomkodómat a moziműsorért.

- Megtaláltad?

- Mindkettő Savaria?

- Nagyon kreatív, igaz?

- A moziban ezt nem adják. - görbült a szám lefelé.

- Nyuszó. Ez Szombathely. Inkább keresd meg Caro Emerald Stuck című számát. Na ez Szombathely.

Akármennyire is ez Szombathely, a szám nagyszerű. Caro remek énekesnő és én sem hagytam annyiban.

- De Nyuszó, a felvonulást elhalasztották holnap délutánra. Még sosem voltál itt Karnevál idején?

- Nem. Mindig csak beszéltünk róla, de sosem alakult úgy, hogy itt legyek.

- Na jó. Akkor öltözzünk és kimegyünk.

Én épp a második italomat döntöttem le és döntöttem egyszerre amellett, hogy lesz harmadik is. Felvettem a szettemet, kaptam hozzá egy zoknit (hogy nekem ezen a nyáron mindig a zokni hiányzik?!) és egy hosszú ujjú felsőt is, majd magamra borítottam a garbónyakú poncsót, aminek a nyaka tökéletes sapka is lehet - végszükség esetén. Ilyen meseszépen indultam el - ernyővel. Sétáltunk, beszélgettünk és élveztük a közösen töltött időt - amiből kizártuk az esőt. De az csak esett és figyelmeztetett a jelenlétére - bőrig áztatott mindannyiunkat. Kicsit táncoltam a főtéren, találkoztam Nariék két haverjával, sőt még egy fröccsöt is megpróbáltam meginni - sikertelenül. Egyszerűen pocsék volt. Olyan rossz, hogy három korty után letettem és otthagytam az esőnek. Egyre jobban fáztam és jegesnek éreztem a lábaimat, miközben hálát adtam az égnek, hogy tegnap éjjel legalább nem esett. Most tudtam, hogy lakásban alszom, matracon és takaróval.

A karnevált teljesen elmosta az eső. Millió kis bolt lenne nyitva, de most csak a lefóliázott pultokban gyönyörködhettünk és néhány kitartó sültkolbászosban. Egy perecet elnyammogtam, de abból is leginkább a sót kívántam. Közben folyamatosan áztunk, még akkor is, mikor úgy éreztük elállt az eső.

- Menjünk Nyuszó? - kérdezte Nari, átázott kabátban, miközben a külhoni együttes épp végzett az Aranyeső (télen-nyáron, igen. Elég bizarr, nem?) című magyar világslágerrel - egy döntésre van szükségünk.

Ha csak a döntés kell, én döntök. Mentünk. Amint hazaértünk ledobáltam az összes vizes göncöt, Nari azzal a lendülettel teregetett és én száraz mackóba bújtam megint. Kaptam egy takarót, aztán még egyet és egy újabb, száraz zoknit. Nem tudom meddig beszélgettünk az óra szerint, de azt tudom, hogy mindhárman egyre laposabbakat pislogtunk, mikor engem betakartak. K még egyszer megigazította a harmadik takarómat és én pontosan így ébredtem fel reggel. Küldtem egy SMS-t Narinak a szomszéd szobába, ahogy megbeszéltük, mikor úgy éreztem képes vagyok felkelni. Na arra az SMS-re szerintem az egész panelház felébredt - K-t kivéve. Készített nekem reggelit és kávét is. Ettem és úgy döntöttem, hogy mackóban jövök haza. Ebben aludtam, vezetéshez is jó lesz. Hozzáteszem, hogy nem szoktam és nem is akarok a jövőben sem mackóban az utcára menni. De ez "csak" vezetés haza. Nari lekísért, én megöleltem a barátnőmet és megköszöntem a szeretetét.

Persze, ha az ember lánya mackóban lép ki az utcára, akkor tuti. Igen. Kalandtúráztam a benzinkútig, ahol kiszálltam meseszép outfitemben (de szép szó, de divatos, mint a göncöm) és mosolyogva kértem a kutast segítsen.

- Megtennéd, hogy előrébb állsz?

- Ó hogyne. Nem vagyok ám fáradt. Egy cseppet sem. - nevettem el magam és nem felejtettem el megjegyezni milyen tetszetős az úriember.

Megtöltötte a verdát, lemosta a szélvédőt még hátul is, csak úgy csillogott, belőttem a GPS-t és elindultam. Három óra három percet jósolt a szerkezet.  Mielőtt kimentem volna a parkolóból (igen, már megint a teszkó, kiteszkóztam magam vagy egy hónapra) megálltam, mert ki akartam venni egy üveg vizet, mikor láttam a kutas rohan felém. No. Már rohan utánam egy pasas?!

- Mit felejtettem el? - mosolyogtam a közeledő alakra.

- Semmit! - válaszolt még mindig futva felém, milyen romantikus - Én felejtettem el a tanksapkát!

Na ennyit a romantikáról és én nagy rutinnal az ellenkező oldalon kerestem először a tankot, majd átmentem a másik oldalra, mire futólépésben mellém ért.

- Szerintem ez ennyi, nem hiányzik semmi - mondtam én és ezzel ő becsukta az ajtót. Elköszöntünk és elindultam.

Mindig keresek az úton valakit, akivel együtt mehetek. Na nem egy autóban, hanem egymás után. Hátul szeretek menni, lehetőleg egy tempomat mögött. Nekem ugyanis nincs és a falvak közti utakon ez egy kincs lenne. Hát kihasználom a másét. Ami neki negyven a faluban, az nekem is jó lesz. Most egy S40-es Volvót találtam. Csornánál köszöntem el tőle, remek partner volt, s onnan már tényleg közel volt az autópálya, ahol mindenképp meg akartam állni a mekinél. A szokás hatalma. Kávé, csokis keksz és mosdószünet. Bábolna után gyorsan fogynak mindig a kilométerek. Alig egy óra alatt, már megkerülve fél Budapestet, szinte otthon voltam, de előbb átmentem a takinénimhez.

- Nyuszókám, arról mesélj legalább pasiztál?

- Hát... nem úgy, ahogy te gondolod.

- Pedig jó lenne. Meg remélem csináltál ezer képet és mind feltöltöd a filctyúkra, hogy a Hipnotizőr király is lássa.

- Nem érdekel. Alapból nem látja, mert nem vagyunk "ismerősök". Egyébként is megátkozott. Azóta minden tök jól alakul.

- Akkor legalább a barátnőd ossza meg. Lássa csak. Megérdemelne egy pofont. Egyébként tök jól nézel ki. Fogytál, az tuti. Az átok meg nem így működik. Ha nem talál - visszaüt.

- Neki visszaütött, röhögtem is. A mérleg nem mutatja, hogy fogytam, gondolom a sörözést nem kedveli annyira a fogyókúra. Hol látsz kisebbnek?

- Mindenhol.

- Akkor biztos így van.

Megpusziltuk egymást és még beugrottam a közértbe megmutatni a mackómat. Nem nagyon látnak a faluban ilyen szerelésben. Vettem sárgadinnyét és feketeerdei sonkát ebédre. Meg két vicces zoknit. Ők innentől kezdve Szputnyik alapfelszereltségéhez tartoznak. Mint a poncsó, ami most a teraszon szárad és a nagymami bugyik. Na jó. Beteszek egy csipkéset is. Csak a magabiztosság kedvéért.

Micsoda hétvége volt!!! És ezzel a nyaralásnak idén vége. A következő buli? Az már nem nyaralás, de lesz.