Szeretem a bokromat. És ezen a randin nő voltam. Igazán nő.
Nem tudom elmondani mikor éreztem magam legutóbb ennyire tisztelt és szeretett nőnek. Egyértelműen és ezerszer kimondanám. Nőnek.
Apró dolgokon múlik ez az egész. De inkább kezdjük elölről. Izgalmamban véletlenül lehalkítottam a mobilom, így nem hallottam mikor hívott. Ránéztem és ott volt a neve. Hívott. Nagy levegő és visszahívtam. Már várt engem a megbeszélt helyen.
Nem. Nem a kocsiban ült. Leparkolt, kiszállt és engem várt. A nőt. Megmutatta hová parkoljak és én nem voltam elégedett az eredménnyel. Megigazítottam. Szép. Csak nem parkolok le ferdén.
Odalépett az autómhoz és várt. Olyan hálás voltam neki lélekben, hogy várt. Ez olyan férfias. Tetszett, hogy nem a kocsiban ül és nézelődik mikor megyek én oda, hanem elébem jön.
Kiszálltam és megölelt. Viszonoztam és jól esett. Megpusziltuk egymást, kicsit a szám szélét is érte, de nem volt tolakodó. Nem fogta meg a kezem, nem jött sokkal közelebb a személyes terembe, hagyta, hogy szokjam a közelségét.
A környéken semmi sem volt. Így jár az, aki egy logisztikai park szélén randizik. Hát így alakult. Minden perc értékessé válik, mihelyst tudod, hogy kevés adatik belőle.
Hagytam, hogy találja ki merre menjünk, mit csináljunk. Kicsit tanácstalan volt, hangosan gondolkozott, velem akart lenni és nem autóban, de itt tényleg semmi sem volt. Pár méter séta után autóba ültünk és azt mondta cukrászdába visz.
Hát nem túl romantikus két autóval menni, de azért mégis izgalmas. Ránéztem a telefonomra, hogy vajon hív vagy sem, aztán - mivel nem hívott - zenét kapcsoltam és követtem. Pontosan úgy viselkedtem az autóban, mint bármikor máskor. Énekeltem és táncoltam. Közben pedig figyeltem Lajost. (Megtartom a nevét. Ő a keresztségben a Szkájvóker Lajos nevet kapta.) Figyelt rám. Észrevettem a tekintetét a tükörben. Mármint az ő bal tükrében. Néha még mosolygott is. Kicsit oldódtam, hagytam magam lazítani a zenével. A Fish! mindig jókor nyomja. Szerettem, ahogy vezet és tetszett. Állt valaki a jobboldali sávban és nem állt be mögé, hanem mentünk szépen, együtt a haladósba. Férfi. Ez tetszett nekem nagyon.
Követtem az ismeretlenbe. Bevallom olyan részeket láttam ma Budapestből, amit jó eséllyel még sohasem. Az idő villámgyorsan telt. Tudtam. Alig háromnegyed óránk volt és minden kanyarral fogyott az idő. Aztán megállt, figyelmesen. Úgy, hogy nekem is legyen parkolóhelyem. És csak az dobogott a fejemben igen. Ez az. Ilyennek kell lennie a férfinek, ha meg akar hódítani. És megint igen, és megint a kocsimhoz lépett. Erre nincs más szavam csak az, tökéletes. És eszembe se jutott az állandó gumikötél. Ő egy férj. És nem az én férjem.
Bementünk a cukrászdába és szólt nekem, hogy mindenképp válasszak valami finomságot. Végül is ez a Sugar Shop!
Megnéztük a pultot és én egy rózsaszín, szív alakú süteményt választottam. Mi mást? De nem ez a lényeg. Megkérdezte tőlem mit szeretnék, ő pontosan tudta mit szeretne és mire levegőt vettem volna a pultos kérdésére, már elintézte. Rendelt nekem és magának és nekem semmi dolgom nem volt vele. Minden pillanatát élveztem annak az öt másodpercnek.
Kimentünk a teraszra és mint nő, én választottam asztalt. Szembe ült velem és egy kicsit bezárta körénk a világunkat. Semleges dolgokról beszélgettünk. Semmi Párizs, semmi érzelem, semmi veszélyes. Erősen megcsomóztuk azt a gumikötelet és néha kicsit megsimogatott a szavaival, egy pillantással, de nem érintettük meg egymást. Egyszerűen meghitt volt és nem érzékeltem sem az időt, sem a külvilágot. Diszkréten kérte a számlát, intézte, fel sem merült bennem, hogy osztozzunk (ott törtem volna össze az önérzetét ezzel, de tényleg eszembe se jutott).
Kimentünk a parkolóba és az autómhoz kísért. Esetlen, finomkodó, óvatosan ismerkedős csókot váltottunk. Aztán még egyet. Utált otthagyni. De ez nem az én saram. Én szingli vagyok. Ő pedig még mindig valaki más férje.
Beszálltunk az autóba és fel akartam hívni. Ma szabályrendszeren kívül vagyunk. És ezt is megengedtem magamnak.
- Csak el akartam mondani mennyire tetszett, hogy ott, a piros lámpánál, nem beálltál a sorba, hanem átmentünk a haladósba.
- Drágám. Úgy behúzódtál a vonalhoz, hogy nem lehetett nem észrevenni mit szeretnél.
- Tényleg? - mosolyogtam szélesen.
Majd visszaálltam mögé a sorba és vele mentem. Addig beszélgettünk, míg ő meg nem érkezett. Elköszönt és imád. Ez biztos.
Én meg vettem egy málnaszínű ruhát. A szív alakú, rózsaszín desszertre emlékeztet. És remekül áll rajtam. Tényleg.
Mire hazaértem levélke várt tőle. Imád. Kattog. Amikor csak esélyt lát rá, levelet ír. Kattogok. Nagyon. Ma mégis nagyon nő vagyok. És ezért hálás vagyok. Köszönöm.
