Találkoztunk és együtt töltöttünk másfél napot.
Szombaton - torna után, a amint nyugtáztam, hogy mínusz négy nap késéssel, de csak beütött a minden havi pros betűs ünneplés - elkészültem és hívtam, hogy kész vagyok a Naplás tavi kirándulásra.Szinte azonnal visszahívott, hogy ebédeltem-e, vagy megvárjon vele és eszünk-e együtt. Nem voltam éhes. A torna után mindig jár fél liter csokis fehérje, izgultam is, így az evés egyszerűen felejtős.
Már megbeszéltük előre, hogy nem ott találkozunk, ne menjünk két járművel, hanem elmegyek elé és együtt megyünk. Így aztán GPS-szel átautóztam hozzá. Mikor parkoltam már ki is jött elébem.
Megmutatta a házat, a kertet, körbenéztem, mászkáltam. Aztán hirtelen bemutatott az anyukájának és a Mama rögtön csekkolt. Honnan ismerjük egymást, hol dolgozom, azt hitte, együtt dolgozunk - nos tévedett. Be akart hívni kicsit beszélgetni, de Levi jelezte, hogy indulunk a tóhoz.
- Oda? De hát ott nincs semmi!
Hát, mi akkor is oda akartunk menni. Levi hátizsákját megpakolva jött, kalapban és dzsekiben. Tényleg esőre állt az idő. Kissé feszülten vezettem. Nem volt érintés. Zenét hallgattam és beszélgettünk, mégis ott volt a feszültség. Kiszálltunk a tónál, dzsekit húztam én is és betettem a táskámba az esőkalapomat. Még jó, hogy egy minigardrób lakik az autóban a legutóbbi hirtelen utazgatós kalandom óta.
Sétáltunk a tó körül és próbáltuk követni a kijelölt (mellesleg hihetetlenül rosszul táblázott) sétautat. Itt-ott letértünk, megcsúsztam, elkapta a kezem egy pillanatra, majd elengedte. Kukoricát tört és szemezgettem, dobálgattam a susnyásba, így mindkét kezem lefoglaltam és tovább nem foglalkoztam a kézfogással.
Persze eltévedtünk és ő a GPS segítségével visszavezetett minket a helyes útra. Vicces volt. Komolyan. Valahogy a kukoricásból visszatértünk a tóhoz és kacsákat próbáltunk etetni. Nos ezek félénk kacsák voltak. Levi készült. Hozott innivalót - főzött teát - és egy távcsövet is. Leszakított egy mezei virágot és a kezembe adta. Mosolyogtam és szorongattam a virágomat.
Cca öt kilóval többet cipelt a túránkon, mint nélküle. Viszont frissítő volt az innivaló, a csepegő esőben. Felvettem a kalapomat. Nevetett. Mi tagadás. Vicces vagyok esőkalapban.
- Ha hazaértünk mi legyen, tiramisu vagy palacsinta?
- Palacsinta - vágtam rá azonnal.
Visszamentünk hozzá és a kis virágomat az úton a szellőzőrácsba szúrta. Ott jó lesz.
Ültünk a konyhában, teáztunk, és lecsúszott egy korty bor is - mandulás keksszel, miközben Ő és nem én, bekeverte a palacsintatésztát és félretette pihenni.
- Akarod sütni?
- Nem. Hagylak érvényesülni - mosolyogtam, de ott voltam a közelében.
Kevertem fahéjas cukrot és vadásztam a lekvárra. Ő főzte. Mármint a körtelekvárt. Ámultam és bámultam.
Kedves Mama megint jött, megittunk együtt is egy ujjnyi bort, megint megjegyezte, hogy azt hittem együtt dolgozunk, de nem. Szerencsére a melókérdést lezártuk, így nem sokkoltam egyikőjüket sem. Nem maradt ott palacsintázni velünk, csak jó éjt kívánt.
Mi pedig leültünk palacsintázni. Rengeteg palacsinta készült és mi csak pár darabot ettünk meg.
- Szerintem vigyük át hozzád. Vigyünk lekvárt is.
- Nálam alszol? - ezt így sosem mondtuk ki, így naivan kérdezhettem vissza.
- Szeretnék. Hogy mennék át reggel fél nyolcra autóversenyt nézni?
- Végül is, alhatsz nálam persze. Lassan indulhatunk is.
- Van itt egy üveg Bailey's, megihatnánk. - javasolta nekem.
- Szerintem nálam is van a hűtőben.
- Bontatlan?
- Minden bizonnyal igen.
- Azt hiszem megfürdöm, azzal is haladunk.
- Hová? Talán sietünk?
- Nem, de akkor már nem kell ezzel foglalkoznom. Dőlj le egy kicsit, nézz tévét, húsz perc alatt kész vagyok.
Kicsit nyomkodta nekem a tévét, aztán a kezembe adta a távkapcsolót, majd elment a fürdőbe. Pár pillanat múlva visszajött és a mellém kikészített ruhái közül az alsónadrágját magával vitte, s közben a szemembe nézett:
- Ezt azért magammal viszem - mosolygott rám.
Kicsit néztem a Híradót (unalmas csaj vagyok, tudom), s már jött is vissza - alsónadrágban. Félve néztem felé, mint, aki valami rosszat csinál, de mégis láttam. A bőrét, a szőrét, a mellkasát és a fenekét is. Tetszett, hogy nem borotválta le a mellkasáról a szőrt. Utálnám, ha apró szőrtüskék ezrei szurkálnának. Felöltözött és készen álltunk az indulásra.
Így hát lekvárt és palacsintát csomagoltunk, majd kiment a kertbe nekem virágért, mert már biztos elszáradt, amit a múltkor hozott. Hát... elszáradt.
- Jesszus Levi! Ez egy egész bokor!
- Dehogyis. Ez egy negyed bokor sincs. Biztos van több vázád is.
Van. Akár két vázám is. Már teljesen sötét volt és Levi egy új utat akart kipróbálni. Most épült. Sajnos nem végig. Valahogy ott volt egy hirtelen negyvenes, majd harmincas tábla és vége. Földút. Megfordultam és viháncolva mentünk a következő keresztutcáig. Behajtottam és földút. 30 méter után kitolattam az utcából. A következőn befordultam megint.
- Ez tetszik neked, Drágám? - kérdeztem Levit, miközben reflektorral bevilágítottam a cseppnyi utcácskát.
- Tetszik! Menjünk ezen!
S én mentem. Vissza a főútra és hazafelé. Tényleg húsz percre lakunk egymástól. Alig húsz percre. Ha eltévedek, akkor akár huszonöt is lehet.
Segíteni akart nekem, kinyitni a kaput, megküzdeni a Kutymival, hogy ne az egész estét a kutya visszakönyörgésével töltsük.
Ügyesen csinálta. Majd fél kézzel fogta Kutymit és fél kézzel csukta a kaput. Kicsit segítettem és kivettük a kocsiból a fontos dolgokat.
- Adsz Kutyminak egy sertéslábat? Azt imádja. Csak nyisd ki a zacskót - adtam azonnal a kezébe a füstölt kutyafinomságot - és ő kiveszi.
- Hú de büdös - kiáltott fel, miután Kutymi távozott a nassolnivalójával, ő meg beleszagolt a tasakba.
- Nem véletlenül kapja a zacskóból - nevettem -, most egy órára el van foglalva.
Ezzel bementünk és belaktuk a lakást. Kivettem egy üveg Bailey's-t, majd még egyet a hűtőből. A választást rá bíztam. Teljesen egyformák voltak. Hoztam két poharat és iszogatni kezdtünk. Valahogy filmeket kezdtünk nézni és kortyolgatás közben egymás mellett feküdtünk a franciaágyon. Az arcom a vállához ért, semmi több. Aztán valahogy elkezdtem fázni. Megemeltem a fűtést, magamra húztam egy takarót és megfogta a kezem. Csak a melegítés kedvéért. Aztán a kényelem győzött és átölelt. Így néztük a filmet, fáradtam és néha be-becsuktam a szemeimet. Még várt rám a fogmosás és a fürdés is. Megnéztük a film végét és én előszedtem egy cseppet sem erotikus pizsamát, majd elvonultam pancsolni. Nem töltöttem hosszú időt a fürdőben és mikor pizsiben visszajöttem, Levi az ágykeretet támasztotta.
- Mi az? Alhatsz velem, ha szeretnél.
- Nincs nálam pizsama. Sőt. Pizsamám sincs.
- Tudom. Alsónadrágban alszol.
- Tudod? Honnan? Elmeséltem?
- El. - s közben bebújtam az ágyba.
Levetkőzött, bebújt mellém és hátulról átölelt. Esti puszit váltottunk és mindketten aludni próbáltunk. Nem ment. Egyikőnknek sem. Belecsókolt a nyakamba. Egészen a tarkómnál. Én pedig megmutattam ebből mi lesz. Teljesen libabőrös lettem. Nem tudom hány órát ismerkedtünk egymás testével, ízével. Talán órákat. Aztán megtörtént. Jó volt? Sok érintés jó volt. A vége nekem nem igazán. Ilyen az, ha még tanuljuk egymást. Fogalma sem volt rólam. Még egy kicsit cirógatott és elaludtunk. Igazából mindketten.
Pár óra múlva ébredtem és bekapcsoltam a versenyt. Kicsit bóbiskoltam még és végül felkeltem. Kimentem a pékségbe, szereztem péksütit és reggelihez készülődtem. Főztem tojást, virslit, teát, kávét és szépen elrendezgettem mindent az asztalon. Közben elindítottam egy elkeseredett utolsó keresést a tévén és meglett az a sportcsatorna.
- Ahh! Azt hittem csak kinyitjuk a zacskót és megesszük - képedt el Levi a reggeli láttán.
Reggeliztünk, nézte a versenyt, én hagytam. Kávéztunk, elpakoltam és a nappaliban heveredtünk le a kanapéra. Mellébújtam és cirógattam. Átölelt és simogatott. Jól esett az érintése. Józanul is érezni akartam. Még csak tanuljuk egymás testét. De itt volt az idő szólni. Megtettem. Megérte. Remegtem a karjaiban. Ez pedig mindent megér. Pláne egy esős délelőttön.
Mire kinyitottam a szemem, kisütött a nap. Zuhanyoztam és hallottam, hogy Levi telefonál.
- Mi lenne, ha rendelnék valami levest és ennénk utána palacsintát? A főzés helyett ugyanis egymással foglalkoztunk - mosolyogtam Levire.
- Nálam van otthon ebéd. Ehetünk nálam. Menjünk át.
Eldöntöttük. Átmentünk és közben megbeszéltük mihez lenne kedvünk délután.
- Én egy varázslónőhöz lennék hivatalos ma délután, de azt hiszem ez nem az a nap, mikor képes lennék nyitott lenni bárkire is. - annyi gondolat forgott a fejemben. A sajátom is betöltötte egész lényemet és nem akartam kinyitni. Ki ne szökjön ez az érzés. - De legszívesebben sétálnék a napfényben és meginnék egy kávét. Mondjuk Szentendrén.
- Az északi vasúti hídnál jártál már a Dunaparton? Mehetnénk arra is.
- Jó ötlet.
Leparkoltam nála és ráléptem egy dióra. Roppant a lábam alatt, s eszembe juttatta, hogy össze kellene szedni és ez amúgy is nekem való elfoglaltság. Szedtem egy kis diót és már jött is vissza Levi, miután kinyitotta az ajtókat. Velem együtt szedegette kosárba. Hirtelen, alig húsz méterre egy pacákra lettünk figyelmesek. Az úttest közepéről próbált a zöldsávra pisilni. Összenéztünk és röhögtünk. A pisilőnk pedig elindult felénk és megszólított. Dobtam felé egy diót, nem kapta el. Kért másikat, hát a kezébe adtam, majd még egyet. Ezzel ott is hagyott minket. Bementünk a kertbe és még ott is szedegettük kicsit a leesett diókat, mikor az anyukája hozott némi ebédet.
- Jaj, hát itt vagytok mindketten? Akkor hozok még ennivalót és üljetek le ebédelni!
Megköszöntem a kedvességét és bementünk a házba. Ebédeltünk, kávéztunk és én bepakoltam a mosogatógépet, meg elmostam a maradékot.
- Milyen gyorsan elmosogattál! Én vagy egy órát elszöszmötölök vele.
- Drágám nekem sosem volt egy órám erre - nevettem rá.
Sétálni mentünk. Nem fogta a kezem. Kétszer padra ültünk és beszélgettünk. Semmi érintés. Haza akartam menni.
- Gyere be egy kávéra vagy teára. Kicsit pihenjünk.
Lepihentünk. Dolgokat mutatott az életéből. Régi fényképeket nézegettünk. Megsimogattam. Néha közelebb hajolt és megpusziltam. Átölelt. Nagyon szorosan. Aztán teáztunk és nevettünk. Sokat. Készített nekem szőlőt és mustot. Ezt mindenképp haza kellett hoznom.
- Majd legközelebb dartsozunk és kipróbálod a szimulátort, jó? - kísért ki engem.
Ölelkeztünk és puszi. Szájra. De puszi.
- Majd hívsz.
- Vagy nem - válaszolta.
- Vagy nem - viszont válaszoltam én is.
- Na menj. Vagy sosem érsz haza.
- Dehogynem - és azonnal beszálltam az autómba.
Azóta gondolkozom. Szerintem ő is. Túl öreg vagyok a játszmákhoz. Jól éreztem magam vele. Ha ennyi volt, akkor eddig. De cseppet sem bánnám, ha felhívna. De ezen nem fogok stresszelni. Még véletlenül sem.
És akkor az összes negatív hangot ideírom:
- Fura kérdés éjjel. Mikor aludt itt férfi legutóbb? (Fogalmam sincs. A Hipnotizőr király óta senki)
- Nem fogta meg a kezem.
- Nem csókolt meg délután. A szájra puszi az nem csók.
- Vagy nem. Ez maga a legrosszabb poén.
És most lefekszem. És nem gondolok semmire. Aludnom kell. Épp ideje.
