A ma reggel igzaán izgalmasan indult.
Huncutka továbbra sem alszik sokat, annál többet köhög. Néha már kifejezetten aggódom érte és összeszedve erőmet felkelek, s megnézem mi történik. Pokolian dühös magára és fásultan köhög. Mintha tehetne róla... nem, nem tehet. Igazából egyetlen hely van, ahol nem köhög. A tenger szélén ücsörögve, ahol nyaldosnak a hullámok. Ma ott egyetlen köhintése sem volt. De a parttól 15 méterre, mintha valami fal lenne, megindul a köhögés.
De reggel már a teraszon ücsörgött és kijöttem hozzá kávézni. Már tudom, gyengébben issza és három cukorral, kissé keserűn. Neki. Nekem sok tej - cukor nélkül. Hoztam a laptopot és elkezdtem írni.
- Van ennél szebb és paradicsomibb állapot, mintsem ülök hajnalban a teraszon, kávézom, írok és közben látom és hallom a tengert? - néztem Huncutkára.
Ma reggel, ennél jobbat el sem tudtam volna képzelni. Ó dehogynem. Itt lehetne velem a Szerelmem is, de nincs.
- Huncutka, háromnegyedkor szólj rám és abbahagyom, majd megyek készülődni. Nehogy rám kelljen várni!
S csak írtam és írtam, Huncutka néha keservesen köhögött, s a csendet csak a billentyűzet kopogása törte meg. Mikor felnéztem, s elmélyültem egy-egy szép gondolatban, Huncutka, mint aki a főnököm lenne, csak noszogatott.
- Írj, írj csak!
Befejeztem és bementem a konyhába.
- Még van öt perced, nem sietünk!
- De kész vagyok - pillogtam rá, mint kisdiák, aki kicsengetés előtt elkészült a matekdolgozattal.
- Ja jó!
Felöltöztem, tollakat tettem a fülembe, felvettem a párizsos és a pandorás (szerű, mert nem, nem adok ki annyi pénzt egy karkötőre) karkötőimet, egy hatalmas gyűrűvel és egy nagy csatos övvel, aminek a csatja szépen harmonizált a szandálom díszeivel.
- De jól nézel ki! - Nézett rám és leginkább szerintem a fülbevalómra, Huncutka. - Épp így volt. Tegnap tényleg csak azt akartam, hogy tiszta legyen a papucsom!
Aztán értünk jött Zaferya egy barátnője és bevitt minket reggelizni Alanya belvárosába. A többi, itt élő magyar nő (mondhatnám lány, de már mindegyikük férjes, korombeli, igazi nő), kikkel Zaferya szoros barátságot ápol, már várt minket a parton, egy étterem teraszán. Mesés kilátás és valódi reggeli.
Ők így tartják a barátságot. Rendszeresen eljárnak reggelizni és megváltják a világot. Legalábbis egymás és saját világukat. Ilyen csak a paradicsomban lehet, nem? Hófehér bútorok, vakítóan kék tenger, csillogó homokszemek és ezerszínű asztal a rengeteg finomságtól. Nem számoltam meg hányféle színű lekvárt tettek elénk, pedig mi a sós dolgokat rágcsáltuk. Beszélgettünk és úgy beszélgettek velünk, mintha minden héten mi is részesei lennénk ennek az élménynek.
Olyan jó lenne. Olyan jó lenne egy héten, egyetlen egy délelőttöt arra szánni, hogy találkozzam a barátnőimmel és csak a Dunát érezve reggelizzünk. De vajon le tudnánk lassulni? Megengednénk magunknak lelkiismeretfurdalás nélkül, hogy ez így jó? Azt hiszem, nekem nem lenne ilyen érzésem. Élvezném. Az együtt töltött időt.
Délre Zaferya barátnőjének férje megérkezett értünk (!) és visszahozott Mamuthlar-ba. Kicsit dolgoztam - na egyáltalán nem kell sajnálni, aláírtam négy számlát és a bankot elengedtem, valamit megkérdeztem a kolléganőmet van-e valami nagyon fontos. Nem tudom mikor csináltam legutóbb ilyet, hogy nem olvastam el a leveleimet. Egyáltalán. Majdnem száz várakozik. És egyszerűen hagyom. Pihenek és kész.
Huncutkával lementünk a tengerpartra és megígérte nekem, hogy ma minden más lesz. Le sem fogja vetni a cipellőjét, nem lesznek egyéni ötletei. Kicsit vigyáz önmagára (is), nemcsak rám.
Jó vastagon bekenve naptejjel, leültünk a part betonteraszára. Élveztük a vizet, kicsit fotózkodtunk és beszélgettünk. Kicsit visszamentünk az árnyákba, majd újra a tengerhez. Kicsit beszélgettem Huncutka lányaival, mert persze ő továbbra is utálja a tabletet, küldtem fényképet és kaptam viszont is. Azt hiszem a lányok örömmel látják, hogy anyjuk, Huncutka, levakarhatalanul mosolyog.
Estefelé, itteni idő szerint hat után jöttünk fel a lakásba. Lezuhanyoztam és akkor láttam, engem bizony megkapott a nap. A hófehér bőrömnek lőttek, lényegében lepirultam. Lefújtam magam egy napozás utáni spray-vel. Az mindenfelé permetezte a cuccot. Mintha egy esőztető zuhanyrózsát építettek volna a fúvóka helyére. Azt hiszem, hogy még a jövőhét is kencés lett. Ledobtam a törülközőmet és feltöröltem vele.
- Hát nagyon okos vagy - mondta Zaferya, miután mondtam mi történt a fürdőszobában - ahelyett, hogy szóltál volna, feltöröltél a törülköződdel...
- Igen - vigyorogtam és megrántottam a vállam - ez van.
- Nagyon okos. Inkább pihenj most és ülj ki a teraszra. Majd szólok ha kell segítség - és ezzel visszafordult a deszka felé csirkét darabolni.
- Igazából ez számomra a paradicsom. Kinn a levegőn, ülök a teraszon, látom a tengert és írok. - majd magamhoz vettem egy grissini méretű ropit, töltöttem egy pohár Ayrant és kijöttem írni.
Ilyen. Számomra a legjobb. Mesés környezet, emberek, akik szeretnek és én őszintén viszont szerethetem őket, nyugalom és béke, s közben írhatok. Annyit és arról, amiről csak akarok. Paradicsom.
- Nyuszo! Paprika!
- Nem! Paradicsom!
- Na gyere, daraboljuk azt a paprikát. A paradicsom készen van.
És tényleg. Készülünk az esti vendégségre. Lecsós hús lesz, Huncutka irányítja a főzést...
