Napok óta nem írtam és bevallom hiányzik.
Nem az. hogy közöljek valamit, hanem inkább az írás folyamata. lelkiállapota, ahogy elmerülök a történetben és a végére önmagamban is feloldódik a feszültség. Ha írok, megszűnik a tér, az idő és a körülöttem lévő környezet is.
Na erre nem nagyon akadt időm az elmúlt napokban és most is szinte tolom magam a történet felé, hogy kikapcsolódjak.
Ha nem megyek haza a tánc előtt, akkor tudok magamnak adni egy kis időkeretet - erre.
Szóval hazajöttünk. Huncutkát otthon rózsák, telepakolt hűtő és szerető ölelés várta. Engem rendkívül koszos lakás és hideg. Fáztam. Mindennek elmondtam magam, hogy micsoda fap.na vagyok, hogy nem szedtem össze a névtelent, aztán legalább nem fáznék.
A szombat korán indult. A kutya kicsit örvendezett, majd a lábam mellé kuporodva becsukta a szemét és aludt tovább. Hiányzott a sós levegő, a tüdőm már a gyógyszerért könyörgött, így a konyhába mentem és bevettem a cetirizint egy jó adag vitaminnal. Ahogy Huncutkától láttam, lényegében "húzóra".
Csak ültem a kertben, figyeltem a madarakat, akik az elmúlt két hétben nem nagyon kaptak semmiféle magot, nemhogy mogyorót. Adtam nekik egy marékkal és lapos pillantásokkal bámészkodtam, míg hirtelen eljött az idő és bizony fel kellett pörögnöm. Még éjjel megbeszéltem hastáncművésznővel, hogy randizunk a próbateremnél háromkor, de addig...
... gyors torna Vicával, aztán teszkózás, dekorbeszerzés, és műanyag poharak, evőeszközök és rengeteg víz. Majd a végén Titinek a menő szülinapi ajándék. Mi az? Még nem árulom el, be ne nézzen ide, majd szombaton. Majd felugrottam Huncutkához, visszaadtam a napszemüvegét, találkoztam a kisebbik lányával, s a döntés megszületett. Ott a helyem szombaton a VOLT fesztiválon. Belém tukmált három szendvicset, limonádét és elindultam dolgomra, készülni a hastáncgálára.
Telepakoltuk a kombit a próbateremnél és Katkával, akivel együtt táncolok, remek ötletünk támad. Szedjük fel Zsókát is.
- Tudod a számát? - kérdeztem.
- Nem. De írok a filctyúkon.
Nem válaszolt, s én csak vezettem.
- Figyelj, én tudom hol lakik. Becsöngetünk, és meglátjuk. - jött az én ötletem. Világmegváltó.
Nevettünk és ezerszer eljátszottuk vajon mit fog szólni, örülni fog vagy sem, vagy az egész hogy lesz.
Becsöngettem. Mint utóbb kiderült, az hangot nem, csak képet közvetített. Zsóka jött ki meglepetten a kapun.
- Figyu Zsóka, mi gyakorlunk holnapra a gálára, van kedved csatlakozni?
- Persze! Köszönöm! Tíz perc?
- Simán. Itt megvárunk.
Így aztán Zsókát is becsomagoltuk a cucc mellé a fókába. Még jó, hogy kombi.
Nevetve mentünk át hozzám és én nem hagytam a ház előtt az autót. Emlékszem, egy Fish! szám ment a rádióban és eszem ágában se volt kikapcsolni. Gyújtást hagytam az autón és felhúztam az ablakokat, majd komótosan kikapcsoltam a szám végén a rádiót.
Kutya örömködött, mi pedig bementünk. Öltözködtünk, táncoltunk, fényképezkedtünk, majd megint ruhacsere - sok nevetéssel.
- Várj! Ebben én táncolok? Vidám libanoni??? - néztem óriás barna szemeimmel.
- Abban mindenki táncol! - vágta rá Katka.
Kétszer megnéztük videón, harmadszorra megpróbáltuk ellesni és táncolni. Késznek nyilvánítottuk, hisz közben eltelt két óra.
Összeszedtük magunkat, utcai ruhát vettünk fel és kerestem a kocsikulcsot.
- Lehet, hogy az autóban hagytam - nálam előfordul.
- Nem zárja be magát?
- Nem, dehogyis. - nevettem.
Na azt nem. De a gyújtást rajta hagytam, én kis okos, az aksi meg sem nyikkant.
- Most mi lesz? - kleine panic a csajok arcán.
- Felhívom a szomszéd srácot.
Hozott "bikakábelt", másik aksit és öt perc múlva mehettünk.
- Na ilyen még sosem fordult elő velem, de most meg sem állok, az biztos!
Hazadobtam Katkát, majd Zsókát, s mire észhez tértem fél tizenegy. Már semmit sem akartam. Se díszíteni, se semmit. Csak aludni. És akkor jöttem rá, hogy egész nap abból élt a testem, mit Huncutka tett elém. Hálás voltam neki. Leginkább a kis kos természetének. Úgyis azt csinálom, amit akar. Apropó. Szerda van és a szemtetoválót még nem hívtam fel. Tunikán fog billenteni.
Kicsit tovább aludtam reggel és valahogy nem úgy állt a fehér ruhám, ahogy kellett volna. Vagy az edzés, vagy a kajálás vagy valami. Egyszerűen nem passzolt. Akartam rá tenni gyöngyöt, aminek a vége az lett, hogy elvágtam egy 25 soros gyöngysort. Mindenütt gyöngy gurult. Ott is, ahol azt hiszem nem. De.
A hastáncos legjobb barátja a biztosítótű.
Hárommal összefogtam. Jó lesz. Ezt gondoltam és valami sugallattól vezérelve benyúltam a fiókba és ott volt a testszínű melltartó, amit hetek óta erre a napra keresek. Benyúltam és ott volt. Gyors fürdés, hajmosás. Csak egy pamutruhát húztam magamra. Még csengett a fülemben a szombati instrukció.
- Hogyan fessem ki magam?
- Hár k.rva erősen! - válaszolta a tanárom.
Kleopátra diszkréten elbújhatott volna mellettem tussal megrajzolt, hatalmas szemeimet nézve. Csak pislogtam a tükörben. Jó lesz. Ezt csak színezni kell vörösre és kész a másik ruhához.
Bugyi, melltartó, vissza a pamutruha, gyors bőröndpakolás és kész. Háromra a teremhez mentem. Az emberek arca leírhatatlan volt, ahogy Kleopatra szemeimbe néztek. Nem tudták mire vélni a dolgot, én pedig egyenes derékkal csak viseltem.
Milyen volt a gála? Pakolás, hangzavar, próba, izgalom, tánc, fotók, öltözködés, ruhakavalkád, torta, pakolás és csend.
A Vénusz ébredése. Ezt volt a fátylam neve. Valamiért ezt választotta nekem a Tündértáncos. Na jó. Ördögien szexi tündértáncos. Egész jól ismer, érzi a rezdüléseimet és azt szerette volna, hogy ezzel a fátyollal táncoljak.
Mitagadás... épp ideje lenne Vénusznak felébrednie.
Este tizenegy. Végre ágyba kerültem és minden izmomban fáradtságot éreztem. Hang nélkül másztam meg vagy ötvenszer a két emeletet a hurcibálás közepette. Csak elfáradtam. S ezt már a smink sem tudta elrejteni.
