Éljen a hosszú hétvége!
Legalább három nap van kipihenni a csütörtök esti bulit. Koncerten voltam és az utsó három számra csatlakozott egy barátné is, a barátnőjével, így hárman folytattuk a bandázást.
- Mit iszol, Nyuszikám?
- Még nem ittam semmit.
- Hallod ezt? - fordult a barátnőjéhez - még nem ivott semmit! Na gyerünk, tessék inni valamit.
- De hát semmi se tetszett... - nyavalyogtam - legyen citromos sör.
- Citromos sör? - nézett rám teljesen elképedve és a bárpultjoz lépett, majd bacardit kért kólával.
- Jó lesz nekem is a bacardi kóla.
- Nagyszerű. Attól legalább nem leszel másnapos. Manjünk ki cigizni.
Dumáltunk, ismerkedtem a barátnőjével, hócipőm tele a pasasokkal és táncoltunk.
Roptuk mindenre, ami szólt és egyre több bacardi fogyott. Itatja magát, na. Ahogy ott ráztunk, odaimbolygott egy jól szituált, de nagyon szalonspicces fazon. Bocs. Szalonspiccem nekem volt. Ő matt részeg. Dülöngélt, odébb ment, majd nem sokkal később, előzmények és előjáték nélkül, egyszerűen rámborult.
- Ugye nem hánysz le? - szóltam hozzá kétségbeesetten és mormogott valamit. Még a nyelvet sem tudtam biztosan, érteni meg aztán semmit. Tőlem akár eszkimóul is mondhatta, egy szót sem értettem.
- Nyuszikám! Ugye nem hánysz le??? Így ismerkedsz? Hát ez kész... - vihogtak a csajok.
Hát így. Lefejtettem magamról a dülöngélő jóképűt és útjára engedtem, majd ittam még egy laza bacardit. Szépre és bátorra ittam magam. Bulifotók készültekés sztárfotók a zenekarral. Még soha ilyet nem csináltam, pedig voltam jó pár koncerten. Most lett. Bájos. De nem töltöttem fel a filctyúkra. Dehogy. Még gondolkozom rajta... aztán lehet majd mégis. Most is határozatlan vagyok. Azaz határozottan nőies. Na végre. Erre vártam.