Örömmel. Komolyan. Vártam a találkozót.
Majd ezt írtam a barátnőmnek az egészről:
És most azt érzem, hogy ez akár valami jó dolog kezdete is lehet. Mi tetszett? Leginkább az, hogy Úriember volt és így lehettem igazán HÖLGY. Nem akartam megenni vacsorára. Nem akartam licitálni. Csak azt akartam, hogy elbűvöljön. És a pohár bor után már teljesen feléje fordulva beszélgettem vele. Meglátjuk. Felhív. Vagy ír. Vagy csak küld egy csokor rózsát. Ahogy a randi előtt szeretett volna meglepni. De ezt ne hozza. Inkább küldje az irodába...
( Rettentően izgultam. Olyannyira, hogy még igazából címet se mondtam, itt meg két ugyanolyan kávéház van 300 méteren belül. Mikor felhívott, azonnal a piros gombot nyomtam meg. Csak másodszorra sikerült felvenni a telefont. És most azon jár az eszem, milyen jó, hogy egy Úriember. És milyen jó, hogy magasabb nálam. És valahol itt hagyta az illatát. Biztos mikor megpuszilt. És valóban igaz. Az illatok. Te jó ég... milyen fontos! Megőrjít. És most szeretném, hogy írjon egy valamit. Egy akármit. De nem ír, céges vacsorára ment. Nem ér rá és ugye... naugye Úriember. Bizseregnek az ujjaim. Pedig igazából nem. Vagy mégis? Itt van az illata...)
