Nyomasztó. Azt hiszem ez az a szó, ami leginkább jellemzi azt az éjszakai, szorongató érzést.
Tegnap mély, lelki beszélgetést folytattunk a barátnémmel. A mi barátságunk nem olyan régi, így talán most jött el az ideje, hogy a lelki dolgokról így beszélgessünk. Olyan ez, mint a kaleidoszkóp. Fordítasz rajta egy egészen aprót és a teljes kép megváltozik.
Így éreztem magam az éjszaka. Nyomasztott a gondolat, s hirtelen arra ébredtem, hogy nem köszöntem el rendesen a gyerekektől. Nem mondtam el nekik, hogy erről (és épp úgy ezért sem) ők semmit sem tehetnek és bár nagyon fáj, fogadják el a döntésünket.
Döntésünket. Ugyan nyuszi. Nem volt itt semmiféle megbeszélés, közös döntés. Döntöttél, mert nem hagyott más lehetőséget.
Talán azért támadt fel bennem ez a "tennem kell valamit" értük, mert anno értem akkoriban mások - sokat tettek. Aztán láttam a nagylány filctyúk oldalát és elkeseredtem.
Vajon tényleg én voltam ott a visszatartó erő, hogy kínos, vagy épp teljesen illegális dolgot ne posztoljanak már ki, mert akinek egy kis esze van, rögtön látja, hogyan és miért égett le a villanysütő?!
Vajon tényleg az én sznobizmusom tartotta vissza a kisasszonyt attól, hogy olyan kellemetlen dolgokat jelöljön kedvtelésnek, ami alpári és még abban sem vagyok biztos, hogy tudja mit jelent?
Drága nagy lánykám! Sajnálom. Sajnálom, hogy nem volt időnk arra, hogy igazán feloldódj és úgy megöleljelek, ahogyan igazán szeretném és ahogyan neked is érezned kellene a testi érintés lényegét. Sajnálom, hogy egyedül maradsz a gondolataiddal és csak remélem, hogy megtalál egy igazi pótmama, ahogyan engem is anno megtalált. Sajnálom, hogy most még nem látod és kívánom, hogy légy erős, mikor döntened kell a saját életedről és csak remélem, hogy megjegyeztél egy-egy mondatot, érzést, amit átadtam neked és boldog felnőtt leszel. Olyan nehéz ez a tinikor, mikor néha egy bölcs felnőttnek látszol, néha pedig egy kislánynak, akit öt éve igazán nem öleltek meg. Szeresd az öcsédet! Ő lesz az egyetlen, kire majd számíthatsz. Fogadd el, hogy Ő nem tehet semmiről, mi magunk, a környezete teszi olyanná, amilyen, hát tedd könnyebbé és jobbá az egészet. Rajtad múlik. Ha jobban szereted, ő még jobban fog. Szeretettel gondolok Rád és ez így is marad.
Drága Kicsikém! Csak mi ketten tudjuk. Mi ketten. Szeretlek és én ugyanúgy sírnék, mint te, mikor elmentem. Apával már nem szeretjük egymást és így nem maradhattam veletek, az senkinek sem jó. Megölelnélek még egyszer és még ezerszer, de el kellett engednem téged, hisz Édesapád már rég elengedett engem, akkor is, ha én nem akartam ezt észrevenni. Légy ilyen huncut és szeress tiszta szívvel.
Szeretettel Ölellek Benneteket,
nyuszi
Két napja itt tartom függőben ezt a bejegyzést, így az idő már nem stimmel, csak visszadátumoztam a helyére, de a többi igen, így változatlan formában hagyom. A levelet nem küldtem el, nincs hozzá jogom, de... mindegy. Szerettem őket.
