Várhatóan. Szkájvóker Lajos elhavazódott.
Először a déli randit toltuk délutánra, majd a délutánit csütörtökre. Nem csoda. Igazából meg sem lepődtem, és elfogadható az indok is. Munka van, azt meg kell csinálni. Nem kérdés. Randi elnapolva, kicsit csipkelődtünk, én persze nőiesen duzzogtam, ő elmondta erre a megoldást is. Ha duzzog a nő, akkor csak el kell neki mondani milyen szép, mennyire szereted és kész. Aztán, ha nem csillapszik, akkor futás és dobálj vissza neki csokikat... Erre persze nem lehet nem röhögni.
Párizs még mindig a nyomomban van. Ezer apró jellel és tegnap sikeresen beújítottam egy Eiffel-tornyos ágyneműt is. Kellett. Ez van. S mivel előbb vettem ezt és utána derült ki, hogy Szájvóker Lajos bizony egy kávéra sem ér rá, utóbb betudtam bánatvásárlásnak. Megelőlegeztem. Őrület. Komolyan mondom az őrület határát súrolom. Azt hiszem sikálom még egy kicsit... ha már beköltöztem.
Szóval Lajossal elnapoltuk és én lélekben a kora estére készülődtem. Örültem a második randinak. Mert az már randi, ha másodszorra is találkozunk, nemde? Kicsit rendhagyó stílusban toljuk, de nekem tetszik. A macskakávézóba mentünk végül - teázni. Választottam teát, sütit nem kértem, bár noszogatott Levi, de akkor sem.
A galériára mentünk és ott ültünk le egy nagy raklapbútoron. Leült velem kissé szembe - messze volt. Átült mellém - nem látta az arcomat, majd a sarokra ült, az erre merőleges padra tett nekem egy párnát, hová üljek én. Élveztem az irányítást. Rendelt, jött a tea és a süti is. Piszkált, hogy kóstoljam meg. Na jó. Így egy tányérból - egy villával - csemegéztünk, kortyolgattuk a teánkat és beszélgettünk. Miközben nagymacskák sétálgattak, kíváncsiskodtak és szaglásztak körülöttünk. Nagyon j volt nézni, ahogy a macskákhoz ért. Szeretet volt az érintésében. Hát igen. Lennék én is macska.
Délben vettem két szerencsesütit a kínaiban és persze megosztottuk. Érdekes. Neki tegnap megváltozhatott valami az életében, én pedig?
You could meet your dream.
Szóval az álmom valósággá válhat. Azt kívántam... igen. Valaha régen, azt kívántam, hogy a számomra megfelelő férfivel sétáljak a tengerparton. Azóta sem sétáltam egyetlen férfivel sem ott. De a kép az enyém.
Mi minden tetszett a randiban? Tetszett, ahogy elrendezte hogyan üljünk. Ahogy simogatta a cicákat. Ahogy lement és kért nekem még egy teát, magának pedig egy kávét és nem csak várt, mint egy sült hal. (A kávé mellé kávétejszínt kapott, rajta Eiffel-toronnyal. Párizs. Már megint.) Tetszett nekem, ahogy diszkréten lement és kifizette a számlánkat. Ahogy figyelte a macskákat. Ahogy nevetett. Ahogy megmutatta nekem, mit jelent a legutóbbi bizarr álmom, amit elmeséltem neki. Minden bizonnyal érdeklődik irántam. Jobban, mint én magam iránt.
Együtt sétáltunk vissza a parkolóházba és az utolsó pillanatban, a liftben meggondoltam magam. Irány a hetedik emelet! Meg akartam mutatni a város fényeit. Hatalmasnak látszott a Budapest Eye. Fel nem merne ülni. Azt mondja ott meghalna... dehogy.
Megkérdezte szeretek-e bowlingozni. Hogyne. Csak nem tudok. Elképesztően vicces lesz. Szóval legközelebb lehet, hogy oda megyünk. De mindezek előtt - családi szüretre. Anyám borogass. Mit be nem vállalok? Hát még ő...
Kétszer kaptam két puszit a garázsban. Imádom ezt. Pont úgy hódít meg, ahogy az meg vagyon írva. Szépen lassan és azt adja, amit kértem. A közös időt. Imádom. Talán itt az idő valóban. Valóság lehet az álmomból. Ámen.
