Nyuszo csodálatos élete

Van abban valami pikáns,

Tiszta uborkaszezon. Napok óta semmi se történik. Tulajdonképp a palik rám se néznek. Erre ma - tényleg front van - 

Éljen a hosszú hétvége! 

Pánikmaci. Pszichopánikmaci.

Hejcegnő. Így. 

Ez a bejegyzés előkerült... félkészen itt lapult. Semmit sem tettem hozzá.

Az egész beszélgetés csak cseteléssel kezdődött.

- S mondd Nyuszikám, blogot írod?

Kész vagyok. Válasszuk szét a medvéket, mert már a barátnőim se tudnak követni. 

Oké, én kértem. Jöjjön egy másik medve.

Csalódottság. Talán ez az, mait most érzek.

Ugye. Persze. De olyan jó elhitetni magunkkal, hogy csak katasztrófa és armageddon történhetett, ha a pacák nem keres.

Ma reggel felébredtem és hirtelen bevillant.

Muszáj írnom. Tényleg.

Ott. Ma ott vagyunk, az oroszlán kapujában. És tegnap este sem volt ez másképp. 2015.08.08.

Nem, nem találtam meg a bölcsek kövét és nem is akarok vitát indítani.

Nagyon vártam a találkozást. És ahogy vártam, folyamatosan éreztette velem, írta, hogy nagyon várja ő is.

Mackó. Nem én hívom így és el is határoztam, hogy sosem fogom így hívni. Aztán most mégis.

Fantasztikus hét volt. Épp a mobilom filmtekercsét nézem, nehogy kimaradjon valami. 

Egyszerűen nem értem rá naplót írni. Ha épp nem volt semmi program - dolgoztam. Vagy napoztam. A jó, szabad és friss levegőn. Idén minden másképp alakult, mint ahogyan terveztem.

Olyan fáradt vagyok. Tényleg. Tegnap is és tegnap előtt is medencéztem, megittam két-három sört és este csevegtem.