Nyuszo csodálatos élete

Hejcegnő. Így. 

Kész vagyok. Válasszuk szét a medvéket, mert már a barátnőim se tudnak követni. 

Oké, én kértem. Jöjjön egy másik medve.

Csalódottság. Talán ez az, mait most érzek.

Ugye. Persze. De olyan jó elhitetni magunkkal, hogy csak katasztrófa és armageddon történhetett, ha a pacák nem keres.

Ma reggel felébredtem és hirtelen bevillant.

Muszáj írnom. Tényleg.

Nem, nem találtam meg a bölcsek kövét és nem is akarok vitát indítani.

Nagyon vártam a találkozást. És ahogy vártam, folyamatosan éreztette velem, írta, hogy nagyon várja ő is.

Mackó. Nem én hívom így és el is határoztam, hogy sosem fogom így hívni. Aztán most mégis.

Olyan fáradt vagyok. Tényleg. Tegnap is és tegnap előtt is medencéztem, megittam két-három sört és este csevegtem.

Mármint én. 

Egybe mindkettőt. Az elsőnek én írtam. Csak egy sort. Itt kezdődött.

Tegnap este óta kattogok. 

Ma este. Hétkor.

Már 59. Aki komolyan tolja az internetes társkeresést és nő létére még nem futott bele, az nem is tolja igazán. 

Azóta is levelezgetünk és a közeljövőben koncertre megyünk.

Olvasgatta a naplómat.

Megújult a társkeresős oldal. Azt hagyjuk, hogy persze triplaáron kezelhetem a betegeket, de idegesítően levelezik és a nevemben szórja a mannát a férfinépnek.

Egy kis társkeresős. Van ez a pali. Tulajdonképp öt mondatban össze tudom foglalni, amit tudok róla.